A múlt heti extrém időjárás miatt ma reggelig csaknem négyezer lakossági ingatlanban esett kárt jelentett a lakosság a biztosítóknál. A bejelentések lezárultával a károk száma meghaladhatja a 6500-at, a kárérték pedig az 500 millió forintot – közölte lapunkkal a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A legtöbb kárt a vihar, a felhőszakadás, a tető- és panelhézag-beázás, valamint a hónyomás okozta, kisebb számban élelmiszerromlás miatt is jelentett károkat a lakosság.
A bejelentések területi megoszlását illetően több biztosítóhoz az ország egész területéről érkeztek jelzések, más társaságoknál a fővárosból, a Dunántúlról (mindenekelőtt Vas megyéből), Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Heves megyéből jelezték a legtöbb káreseményt.
A rendelkezésre álló adatok alapján egy-egy ingatlanban átlagosan 80–85 ezer forint értékű kár keletkezett. A mai becslések szerint mintegy 6500 lakossági ingatlan sérülhetett meg kisebb-nagyobb mértékben a múlt heti, hirtelen jött télies időjárás következtében. A lakossági ingatlanokban esett károk becsült összege meghaladhatja az 500 millió forintot.
A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint a múlt év végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a biztosítók. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok 72–73 százaléka biztosított.
Itthon egy olyan alapbiztosítás, amely az elemi kockázatokat, a katasztrófa-kockázatokat tartalmazza, már havi 2–3 ezer forint összegű díjért megköthető. A piacot 16 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük 37-féle típusú szerződés ma is köthető.