Az operett másod – vagy ki tudja, hányadik – virágzását éli. A nagy magyar operettkorszak a korszakos énekesnőkkel, színészlegendákkal a múlté, ám új primadonnaneveket tanultunk meg az utóbbi években. A Budavári Palotakoncertek ezért is örvend nagy népszerűségnek.
Mindezt tetézi a gyönyörű környezet. A várbéli Oroszlános Udvarban a Budapesti Operettszínház jól ismert sztárjai mellett új tehetségek is színpadra állnak augusztus 2-án és 3-án. A város kiemelten kezeli a hét éve töretlen sikernek örvendő rendezvényt.
A gála az idén az Elemi szenvedélyek címet kapta, és ehhez méltó izgalmas műsort ígér. Most is felcsendülnek majd az operett-irodalom legnagyobb slágerei, a többi között Kálmán, Lehár, Ábrahám örökzöldjei; mellettük ismert operamelódiákkal is készülnek a közreműködők. A Budapesti Operettszínház Balett- és Zenekara mellett a Fitos Dezső Társulat táncosait is láthatjuk, akik az operett műfajával fuzionálva, néptáncos motívumokkal teszik még színesebbé a gálaestet.
A Budavári Palotakoncerteken olyan sztárok lépnek fel, mint Bordás Barbara, Dancs Annamari, Fischl Mónika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Laki Péter, Peller Károly és Vadász Zsolt.
Újdonság, hogy egy sor fiatal tehetség is lehetőséget kapott a szereplésre, köztük a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató nyerteseként is megismert Ninh Duc Hoang Long, aki nagy sikert aratott, mint a Víg özvegy Rosillonja. Long most számára új környezetben próbálhatja ki magát, amit már nagyon vár.
„A Palotakoncerteken el fogom énekelni a Hazám, hazámat, a Pavilon-duettet és Violetta áriáját. Nagyon profi művészekkel vagyok körülvéve, ezért igyekszem, hogy én is minél ügyesebb legyek. Az operás vénám még egy kicsit erősebb, de dolgozom rajta, hogy az operett is legalább olyan jól menjen” – összegezte gondolatait a vietnami származású bonviván.
A Lehár-énekverseny díjazottjai, Faragó Alexandra és Dénes Viktor is a Palotakoncertek színpadára áll, bebizonyítva, hogy reményteljes az utánpótlás a műfajban, és a fiatalok is méltó módon viszik tovább a hungarikumnak számító operett hagyományait.