Manapság kevésbé olvasnak az emberek – inkább írnak. Roskadásig tele a könyvesboltok polcai újabb, legújabb (és régebbi) kiadványokkal, miközben az üzletekben csak néhányan lézengenek. S akkor még nem szóltunk azokról a kötetekről, amelyek nem kerülnek kereskedelmi fogalomba, hanem csak zárt, alkotói közösségek tudnak a létezésükről. A szerzők a Gutenberg-galaxis elszánt lovagjai.
Ilyen kérlelhetetlen Don Quijote-harcos Csató József, nyugdíjas újságíró, számtalan rangos kitüntetés birtokosa – s nem mellékesen tíz könyv szerzője. 2012 óta közreadta – egyebek mellett – visszaemlékezéseit eseménydús életútjának stációiról, a balatonszárszói szülőhelyétől mai lakhelyéig, Székesfehérvárig. Írt regényt (A kétéltű ember visszatér), ismeretterjesztő művet az antik bölcsességről (Az arany középút), olvasmányos útirajzot (Az én Itáliám), amelyről az Infovilág olvasói is értesülhettek hírportálunk felületén
Immár tizedik kötete – Pandémia, vagy amit akartok – a Cserhát Művész Társaság gondozásában, a győri és székesfehérvári polgármester támogatásával látott napvilágot. Ismerve a mai nyomdai és papírárakat, önmagában is elismerésre méltó teljesítmény, ha valaki eléri, hogy a papírra vetett sok-sok tízezer karakter ne lappangjon az idők végezetéig számítógépe merevlemezén, hanem könyvalakot öltsön. Csató Józsefet tehát nemcsak féktelen alkotóvágy, közléskényszer jellemzi, hanem az a képesség is, hogy meg tudja győzni a szponzorokat: érdemes lesz könyvét a potenciális olvasók kezébe adni.
Nem tudom, eszébe jutott-e a szerzőnek Shakespeare a címadásnál: „Vízkereszt, vagy amit akartok”. Az angol drámaírás óriása alighanem azt akarta érzékeltetni, hogy neki mindegy, mi legyen a darab címe. Mintha vígjátékának nem is akart volna címet adni. A Pandémia, vagy amit akartok persze nem színmű, hanem 81 rövid írás gyűjteménye, amelyek zöme a covid-járvány alatt született. Van ebben az elegyes, összegereblyézett kötetben sok minden („amit akarunk”, illetve akár akarunk, akár nem): recenzió, nekrológ, kitüntetések és elismerések lajstromozása, versek, fotók, köszöntők stb.
A címadó fejtegetés magáról az epidémiáról szól, ahogyan jó néhány további is. A karanténról – arról a bezártságról, amely egészen a közelmúltig meghatározta mindannyiunk hétköznapjait. Nem feledkezik meg a szerző az ünnepek fontosságáról sem: a nőnapról, a húsvétról, a halottak napjáról. Rácsodálkozik „megbolydult világunkra”, napjaink zaklatottságára, amikor a „területszerzések ismét felütötték a fejüket. Ismét katonák és békés civil emberek halnak meg értelmetlenül.”
Részletesen szó esik a polgárőrségről, már csak azért is, mert maga a szerző is e testületet erősítette hosszú évtizedeken át, amiért ma a Polgárőr Érdemkereszt Aranya Fokozata Kitüntetés négyszeres birtokosa lehet.
Az Egy kis győri anziksz című írás azoknak az éveknek állít emléket, amikor Csató József újságírói pályáját elkezdte. Ahogyan ebben az eszmefuttatásban, úgy a könyv további lapjain is sok szó esik a barátokról, kollégákról, ismerősökről, akik fontos szerepet játszottak a szerző életében.
A legfontosabbat az egykori hitves. Feleségét hosszú betegsége után, tizenöt éve veszítette el a könyv írója. Neki állít emléket a Levél a túlvilágra című elgondolkodtató és megrázó írásművében.
Csató József nem hivatásos író, vagyis nem ebből él, ám – közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez – élteti őt a közlésvágy, az írás szeretete. E könyvajánló szerzője reméli, hogy még sokáig, jó egészségben örömét leli a betűvetésben.