Ha Magyarország továbbra is függ az orosz gáztól, olajtól, majd pedig az atomenergiától, akkor Magyarország független ország marad? – Ez volt a legfőbb kérdés abban az interjúban, amit Toby Trister Gátival, egykori fehér házi tanácsadóval, a külügyi tanács tagjával folytattam. (A nyitó képhez: Orbán, Putyin két jó barát…)

– Miért mondott le a Lukoil orosz olajtársaság igazgatósági tagságáról? – kérdem Toby Trister Gátitól, a TTG Global tanácsadó cég elnökétől, aki előadott a fővárosi önkormányzat, a Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete által szervezett, kétnapos Budapesti Fórumon. Továbbá: aki Clinton elnök mellett Oroszország, Ukrajna és eurázsiai országok fehér házi tanácsadója is volt, illetve a washingtoni külügyminisztérium államtitkára, jelenleg pedig a Külügyi Tanács tagja.
– Én voltam az első női és második amerikai igazgatósági tagja ennek a nagy orosz olajipari cégnek. Hat éven át töltöttem be ezt a tisztséget. Miért vállaltam el ezt a munkát? Mert olyannak ismertem meg a vállalkozást, amelyik jövőbe mutató stratégia alapján működik, vallja a fenntartható fejlődés elvét, energiaforrásait nemcsak hatékonyan, de bölcsen használja fel. Épp olyan célokra figyelt, amelyekre más országokban a hasonló cégek, mint a környezetvédelem, a levegőszennyezés, például a metángáz csökkentése, ügyelt az olajvezetékek biztonságos üzemeltetésére és karbantartására, ha esetleg bármilyen baleset történt volna. Szóval csodáltam a menedzsment hozzáállását, és azt kell mondjam, kifejezetten jó volt dolgozni a legfelső vezetéssel. Egyébként volt még két külföldi tagja is az igazgatóságnak, egy-egy osztrák és brit is.
Az oroszok inváziója Ukrajnában persze mindent azonnal megváltoztatott. Az igazgatóság a tagsággal egyeztetett álláspontot tett közzé, amiben a támadás leállítását követelte. Nagyon bátor kiállás volt ez: nem csak a cég érdekeit szolgálta, és nekem az volt a benyomásom, hogy minden más ország érdekét – beleértve még Oroszországot is – szolgálta volna. De innentől kezdve gyakorlatilag lehetetlenné vált az ottani munka folytatása. Azért, hogy megértse, miért döntöttem így, egy példát mondok: alapvetően az az ember vagyok, aki kimondja, amit gondol. És ha egyszer tanácsot kérnek tőlem, akkor nem mehetünk el egyszerűen a kérdés mellett úgy, hogy ne beszéljünk konkrétan a háborúról. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy börtönbe is kerülhetek, hisz’ az akkor írt törvények szerint a háború szót ki sem ejthetem a számon. És nem akartam sem őket, sem magamat ilyen veszélynek kitenni. Lemondtam, mert éreztem, hogy a cég képtelen lesz a jövőben a korábbi, nyugati orientációjú politikáját folytatni.
– A háború alapvetően megváltoztatta a magyar és az uniós energiapolitikát is. Miközben Európa és Brüsszel igyekszik mielőbb leállítani orosz energiabevitelét, aközben Magyarország még intenzívebben és látványosabban üzletel Oroszországgal, s azt állítja, az ország nem tud létezni az orosz olaj, gáz nélkül, mert a vezetékes infrastruktúra határozza meg az adott helyzetet. Vevő erre a magyarázatra?
– Egyrészt az infrastruktúra valóban adott, és sorsszerű – mondhatnám. Ha egyszer ki vannak építve a vezetékek, azokkal mást nem tudunk kezdeni. Ugyanakkor alapesetben a fogyasztó és a szolgáltató érdekei egyebesnek. A fogyasztó biztonságos szolgáltatást vár el, míg a termelő ország ezért cserébe lehető legtöbb pénzt akar keresni. Most viszont már azt tapasztaljuk, hogy Oroszországnak nem ez az elsőrendű érdeke, hanem a háború sikerre vitele Ukrajnában. Harmadrészt: Magyarország egy kis ország. Ennek ellenére nagyra becsülöm. Egy nagy ország nyilván megpróbálja befolyását kiterjeszteni rá. Irányítani akarja és megmondani, mi jó a kis országnak. De Magyarországnak nem kellene újra áldozattá válnia. Magyarországnak végre a saját útját kellene járnia! Hisz a történelem – lásd 1956-ot – egyszer már feladta a leckét. Számomra érthetetlen, hogy ilyen logika mentén miért fogadja el az orosz dominanciát. Magyarország biztonságát a NATO garantálja! Európai uniós tagországként tetemes forrásokhoz jut. Eddig egyelőre csak az orosz energiától függött Magyarország, de ha így folytatja, akkor nagyon rosszul kalkulál. Azt hiszem, el kellene végre döntenie, hogy a barikád melyik oldalán áll. Szeretném hinni, hogy jól dönt és a nyugatias Európát választja – hosszú távon. Értem én, hogy rövidtávú döntés és az elszakadás nem könnyű. Én nagyon szeretem a magyarokat, az országot, ezért is szeretnék bízni abban, hogy Európa része marad, s mint ilyen: stabil. Nem kell tartania semmiféle támadástól. Bízom abban, hogy nem akarja elveszíteni függetlenségét, és idővel ezt fel is fogja a vezetés.
– Ha az Európai Unió úrrá akar lenni az energiaválságon, mert tagjai más források után néznek, akkor talán Magyarország is képes lenne rá. Egyelőre mégsem látjuk ezt a törekvést…
– Igen, először is meg kellene nézni, mit tesznek ebben a helyzetben más országok. Nem kérdéses Magyarország függősége az orosz gáztól. De ha Bulgária meg tudja oldani önmaga ellátását, mert alternatív energiaforrásokra tér át, akkor Magyarország kis képes lenne erre. Illetve: tudom, hogy több ország is segítőkezet nyújtana neki. De két kapura nem lehet játszani! Különösen most, amikor Putyin mozgósítja a tartalékosokat, a helyzet teljesen kiszámíthatatlanná és komolyan veszélyessé válik. Különösen egy, mondhatni, szomszédos ország számára, amelyik – úgy tűnik föl, hogy – támogatja az oroszok háborúját. Épp tegnap kerültek a kezembe fényképek 1956-ból, amiken látható, mekkora pusztítást vittek végbe az oroszok. És látom most azt is, micsoda rombolást végeznek Ukrajnában. A történelmi emlékezet nem kophatott ki ennyire! Vagy mégis? Szerintem a magyar nép elég erős ahhoz, hogy ha megmondják az igazat a háborúról, őszintén beszélnek arról, hogy mi történik Ukrajnában, és megmondják az igazat az energiaválságról, akkor az meg is érti. Szerintem nem akar egyetlen agresszív hatalom rabja sem lenni.
– Ráadásul a helyzetet tovább rontja, hogy épp most gyorsították fel a paksi beruházást.
– Paks a lehető legjobban illusztrálja, hogy még ennél is komolyabb lehet a baj. Mielőtt elfoglalták volna a zaporízsjai ukrán atomerőművet az oroszok, addig csupán az volt a kérdéses, milyen fűtőanyag-függőség lesz, kik lesznek a szakértők. De persze az is, hogy miért kell titkosítani a paksi szerződéseket. A magyar kormány persze nemzetbiztonsági indokokra hivatkozik, de én itt semmi ilyet, egyedül pénzügyi indokot sejtek a titkosítás mögött. És most megint alapvetően megváltozott a helyzet azzal, hogy az oroszok rakétatámadása mintegy 275 méter mélységben is rombolt, tönkretéve az egyik zaporízsjai blokk hűtőrendszerét. Nem elég figyelmeztető jel ez a veszélyre? A gázszállítások bizonytalansága mellett? Hangsúlyozom, miután Magyarország a NATO tagja, és ha a NATO-nál is mozgósítás lenne, akkor Magyarország nem tudja ezt eltitkolni. Milyen helyzetbe kerül két tűz között? Mégis csak át kellene gondolnia a kormánynak, mi a helyes döntés. És nem lehet eltitkolni az emberek elől a paksi szerződés részleteit sem. Nem mondom azt, hogy nincs szükség az energiaforrások kiegyensúlyozása között az atomenergiára, nem vagyok az atomenergia ellen. A nagy kérdés az, hogy az atomenergiát illetően is egyetlen országtól akar-e teljes mértékben függeni. Ha egyszer Magyarország függ az orosz gáztól és olajtól, ha Magyarország függ az orosz atomenergiától, akkor csak ez kérdezhető: Magyarország független ország lesz? Ráadásul olyan országtól fog függeni, amelyik háborút visel! Eközben a NATO tagja is akar maradni? Azt hiszem, ezt mielőbb tisztázni kellene.
– Mindeközben kockán forognak az uniós pénzek. Ön mit vár ebben az esetben Brüsszeltől, ami egyébként igyekszik számonkérni a jogállami normasértéseket.
– Tudja, egy amerikai, egy külső szemlélő számára az Európai Unió a maga óriási intézményrendszerével amolyan fekete lyuk. Sok-sok intézet, sok-sok bizottság, sok-sok képviselő – ami a döntési folyamatot igencsak döcögőssé teszi. Úgyhogy ebben a rendszerben elérni azt, hogy egy bizonyos kérdésben határozott döntés szülessék, önmagában nagy eredmény. Amiből egyenesen következik Magyarország számára, hogy már nem lehet a szőnyeg alá söpörni a korrupciós ügyeket, hogy nem lehet nem figyelembe venni a jogállam működésének a szabályait. Magyarország belemanőverezte magát egy olyan helyzetbe, ami még nem fordult elő egyetlen országgal sem az Európai Unión belül. Nevezetesen: nem kap pénzt. És akkor joggal kérdezhetem: az a politika, amit a magyar kormány az Európai Unióval szemben folytat, és amit Oroszországgal, az Egyesült Államokkal gyakorol, meg az, hogy csak a republikánusokkal jegyzi el magát – nem vezet-e a végén a teljes elszigetelődéshez? Annyi szenvedés, háborús csalódás és veszteség után miért gondolja Magyarország, hogy jó egyedül maradni? Azt gondolom, hogy a mai világban, sokkal jobb barátokat szerezni, mint olyan országok mellé állni, amik úgyis kitaszítanak. Vagy a saját politikájukat akarják rád erőltetni. Amikor itt vagyok, akkor még Európában érzem magam, de vajon meddig még?– mondta el kérdéseimre Toby Tristen Gáti, volt fehér házi tanácsadó és külügyi államtitkár.
Azért, hogy némi ízelítőt is kapjunk kétnapos tanácskozássorozaton elhangzottakból:

Rendkívül fontos ügyként említette meg az Orbán-kormány által még mindig fel nem dolgozott Trianont Charles Gáti, a Johns Hopkins egyetem történelem- és politikatudományi professzora, aki szerint az Európai Unió segítene túllépni ezen a traumán, de ehhez persze Brüsszellel nem ártana jóban lenni.

Francis Fukuyama közgazdász, író, filozófus, aki online jelentkezett be, nem tagadta, hogy Orbán nem kis hatással és befolyással bír Amerikában, igaz, kizárólag a konzervatív, még pontosabban az alt-right és a szélsőjobb köreiben. Egyrészt azért, mert képes megfogalmazni azt az amerikai szemléletet, amit ott nem mernek kimondani. Orbán nyíltan beszél ugyanis a fehérek felsőbbrendűségéről, a kisebbségek és menekültek iránti ellenérzéseiről. Szingapúrban, Indiában, Kínában, Törökországban üdvözölték illiberális demokrata eszményét is, mert látszólag demokratikus választásokat tud tartani ugyan, de szét is tudja verni az azon alapuló liberalizmust.

Miután Orbán nagyon nagy bajban van – véli Kati Marton, magyar származású amerikai újságíró, egy sor könyv szerzője – az uniónak most kell megragadnia a lehetőséget arra, hogy számonkérje a sajtószabadságot, a független igazságszolgáltatást és a korrupciós ügyeket, hisz’ az oroszok háborúja alapvetően változtatta meg Brüsszelt is. Soha nem volt ilyen egységes az Európai Unió, mint most, itt az ideje, hogy Orbán bebizonyítsa, melyik oldalon áll.

Timothy Garton Ash brit történész, az Oxford Egyetem professzora először is korholta az Európai Uniót, mert 12 éven át maga is hozzájárult ahhoz, hogy autokrácia épüljön ki az orbáni Magyarországon. Orbánt a mesés összegű pénzek kötik Brüsszelhez, miáltal az egész kapcsolatrendszer alapvetően gazdasági-pénzügyi szövetségként működik. Brüsszel csak a minap eszmélt rá – de már későn! –, hogy a szeme láttára összeomlik egy demokrácia.
Orbán mindenkit elidegenített magától az Európai Unióban, mert Putyinnal cimborál; még a V4-eket is szétverte. De ne legyenek illúzióink! Orbán rendszere túl erős, változás csak belülről jöhet, ha a magyar választók is úgy akarják.