Párban jár a világjárvány az elmagányosodással

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (Joint Research Centre, JRC) ma kiadott jelentése szerint az EU-ban minden negyedik ember vallotta magányosnak magát a koronavírus-világjárvány első hónapjaiban. (A nyitó képen: az egészségügyi ellátás iránti kielégítetlen igény a világjárvány idején országonként, EU27 (%)

Az uniós jelentés ismerteti a magánnyal és a társadalmi elszigeteltséggel kapcsolatos legújabb tudományos bizonyítékokat, és elemzi az Eurofound (az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításért) felmérését. Az adatok szerint a járvány első hónapjaiban mindegyik korcsoportban megkétszereződött azok száma, akik magányosnak érezték magukat, a 18–35 éves korosztályon belül pedig – 2016-hoz képest – négyszeresére nőtt a magukat magányosnak érző fiatalok száma. A koronavírus-világjárvány idején a magány jelenségéről szóló médiatudósítások is megkétszereződtek unió-szerte, ugyanakkor tagállamonként igen nagy eltéréseket mutat, hogy az emberekben mennyire tudatosult a pandémia magányosságra gyakorolt hatása.

A JRC jelentése arra is kitér, milyen kezdeményezéseket hozott 10 uniós tagállam a lakosság magányosságának mérséklése végett. Hazánkban az EU-s átlagnál kisebb mértékben növekedett a magukat magányosnak érzők száma. Ugyanakkor a magányosságot sokkal inkább egyéni problémának tekintették, míg más országokban (pl. Spanyolországban) inkább társadalmi problémaként kezelték, és számos helyi kezdeményezést indítottak az egyének megsegítéséért.
 
Dubravka Šuica, a Bizottság demokráciáért és a demográfiáért felelős alelnöke így nyilatkozott a jelentésről: „A koronavírus-világjárvány előtérbe állította a magány és a társadalmi elszigeteltség problémáját. Nem új érzések ezek, de az emberek korábban kevésbé voltak tisztában a jelentőségükkel. A most megjelent új jelentés lehetővé teszi, hogy jobban megértsük és kezeljük ezeket a problémákat”.

Marija Gabriel, az innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős uniós biztos pedig a következőket emelte ki a téma kapcsán: „A magányosság olyan kihívás, amely egyre nagyobb mértékben érinti fiataljainkat. Ahhoz azonban, hogy bármilyen kihívást hatékonyan kezeljünk, először meg kell azt értenünk. A Közös Kutatóközpontban dolgozó tudósaink értékes ismeretekkel szolgálnak a magányosság mibenlétével és a világjárvány társadalomra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Az új jelentés alapján átfogóbb elemzőmunka indulhat annak érdekében, hogy Európában maradéktalanul meg tudjuk érteni és kezelni tudjuk a magányosság és a társadalmi elszigeteltség problémáját.”
 
A ma közzétett jelentés az Európai Parlament és a Bizottság között megvalósuló széles körű együttműködés első eredménye. Jövőre az egész EU-ra kiterjedően adatokat gyűjtenek majd a témában, ezenfelül pedig internetes platformot hoznak létre a magányosság folyamatos és Európa-szerte történő nyomon követése céljából.
 
Életminőség a Covid19 alatt (a Eurofound weboldala); A Eurofound felmérésérőt ismertető tájékoztató

Európai felszólítás a Google-nak: legyen átláthatóbb

Az Európai Bizottság és a fogyasztóvédelmi együttműködési hálózatban részt vevő hatóságok – a holland fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti hatóság és a belga Ggazdaságfelügyeleti főigazgatóság vezetésével – levelet küldtek a Google-nak, melyben arra kérték a vállalatot, hogy átláthatóbban és az uniós jogszabályoknak megfelelően működjék. A fogyasztóknak tudniuk kell, miként rangsorolja a Google az online keresőprogramjában elvégzett keresésekkor kapott találatokat, illetve hatással vannak-e a cégnek folyósított kifizetések a keresési eredmények rangsorolására.

A Google keresőprogramjának a járatok és szálláshelyek végső vételárát kell feltüntetnie, melynek tartalmaznia kell az észszerűen előre kiszámítható adókat és díjakat. A vállalatnak továbbá felül kell vizsgálnia a Google Store általános feltételeit, mivel a fogyasztóvédelmi együttműködési hálózat megállapította: egyes esetekbena kereskedő és a fogyasztó jogai között jelentős egyenlőtlenség áll fenn, az utóbbi kárára. Ezenfelül a Google-nak gyorsabban el kell távolítania, illetve elérhetetlenné kell tennie azokat a tartalmakat, melyek a fogyasztóvédelmi hatóságok bejelentése szerint sértik a fogyasztóvédelmi szabályokat.

Google: A fogyasztóvédelmi hatóságok által azonosított problémák ismertetése