A pesti Rodolf Hervé és Eiffel-tornyai

Rodolf Hervé: Eiffel-torony.Az OSZK VI. szintjén több mint 20 fotó, köztük szitanyomatok is várják a fotóművészet barátait. A képek zöme 1989-ben készült az akkor 100 éves Eiffel-toronyról. Az „Öreg Hölgy” a valóságban meglehetősen egyenes vonalú ipari létesítmény, Rodolf Hervé objektívje előtt egész más arcát mutatja. Fiatalon tekergőzik, hajlong, már-már szökell, mint egy boldog táncos, aki végre a lelkét is feltárhatja a világnak.  

Rodolf Hervé.De ki is ez a Rodolf Hervé? 1957. május 2-án született Párizsban. Édesapja a világhírű Lucien Hervé fotóművész 
hatására és példája nyomán fiatalon vette kezébe ő is a fotómasinát. Az apát a konstruktív képalkotás jellemezte, fia fotográfusi formanyelvét a szürrealizmus és expresszionizmus inspirálta. Első kiállításakor mindössze 19 éves volt. Normákat nem tűrő, lázadó, „avantgárd” természete kívül rekesztette a hagyományos kereteken, otthonra talált a szabad alkotások művelői között. Fotóiba „belenyúlt”, sokszorosította, átfestette, el- és szétmosta, a nonfigurativitásig bontotta, és így, megváltoztatva fogalmazta újjá. Nyitott volt az új technikákra, így a digitális fényképezés egyik úttörőjének is tekinthetjük őt. Egy időben a „polaroidkirály” néven is illették, mivel a polaroid fényképezés lehetőségeit is eredeti módon tovább tágította. Minden eszközével a kifejezés végsőkig való felfokozására törekedett, ugyanakkor a kifejezés minden művészeti ága vonzotta (fotó, videó, elektrografika, kollázs, festészet, plakátművészet, zene, performance stb.).

Rodolf Hervé: Eiffel-torony (2.)A Vasarely Múzeumban rendezett kiállítása kapcsán 1989-ben érkezett Budapestre, és mindjárt ide is költözött. Azonnal bekapcsolódott a születőben lévő magyar underground művészvilágba, és annak mára már emblematikus 
alakjaival (Aknai Tamás, Király Tamás, Erdélyi Dániel, Müller Péter Sziámi) kötött barátságot. Budapesti képein 
eredeti módon örökítette meg a 6-os villamos hétköznapi életét, a még leromlott állapotú Széchenyi-fürdőt, a 
Közvágóhidat, a Moszkva teret. Vonzódott az élet perifériáján lévőkhöz, az élet pereméhez. Felvételei az 
Árnyékkötők, Laza Lapok, Magyar Műhely, Fotó, Fotóművészet, Nagyvilág, Pompeji oldalain jelentek meg. Úgy bánt a művészi alkotással is, mint ahogy saját életét élte. Felfokozott intenzitású alkotásai szinte magyarázatot adnak 
arra, miért nincs már köztünk. Tíz éve, 2000 őszén hunyt el. A párizsi Montparnasse temetőben nyugszik. Emlékére 
szülei díjat alapítottak, amely fiatal magyar és francia fotóművészeket támogat.

 
A megnyitón François Laquieze, a Francia Intézet igazgatója kiemelte, hogy Rodolf Hervé azoknak a magyar 
művészek sorát gazdagítja, akik – mint Robert Capa, André Kertész – a francia és a magyar kultúra közötti 
kapcsolatokat erősítették. Bár kiemelkedően értékes életművet hagyott hátra, pályafutása mégis rövidnek 
mondható.

Beke László művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója a 
művész kísérletező kedvét méltatta a negatívok használata, a nagyítások, a nyomtatás és szitanyomatok területén. 
„Rudi” nemcsak fotózott, hanem „igazi underground figuraként” írt, és multimédiás eszközökkel is gyakran 
kísérletezett. A művészettörténész szerint Rodolf Hervé képei korukat megelőzve a posztmodern, dekonstruktív 
technikát vetítették előre.

Müller Péter Sziámi énekes, költő személyes emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Felelevenítette Rodolf Hervé 
„emblematikus megjelenését”, jellegzetes bőrkalapját, illetve a nyakában ékszerként hordott használati tárgyakat is. 

„Mindig tiltakozott, ha művésznek nevezték, de a dolgairól, alkotásairól mint műalkotásokról beszélt” – emlékezett 
az egykori barát, aki szerint ez az ellentmondás érzékelteti leginkább Rodolf Hervé-nek a művészet iránti alázatát.
A kiállítás november 29-ig (kedd–szombat 10–19 óra között) tekinthető meg az Országos Széchényi Könyvtárban.