Tóni nem a barátom, egykori iskolatárs, nem tagadhatom ki az életemből, ritkán találkozunk, ilyenkor lejmol, az adósságát soha nem adja meg, még az is lehet, hogy elfelejti, mert a legközelebbi viszontlátáskor megint pénzt kér.
Ez nem baj, még az sem, hogy Tóni piál, de az már igen, hogy részegen Tóni veri a feleségét. Nem kell nagy dologra gondolni, a koreográfia szinte mindig ugyanaz, az asszony mondja, hogy már megint piáltál, Tóni mondja, hogy naná, és lekever egy-két pofont, lehalkítja a rádiót, magyarázza. Tóninak az idő múlásával fogynak a pumpolható ismerősei, a kocsmába is kevesebbet jár, ezért az asszonyt is egyre ritkábban veri.
Olykor találkozom Ancsával, a feleségével, soha nem panaszkodik a férjére, sőt dicsekszik, mert nőnapra, házassági évfordulóra virágot kap az urától: „Ilyen rendes ember az én Tónim”. Ha már Ancsa mesél, akkor én is, legutóbb például arról, hogy részt vettem egy gyógyszerkísérletben, koleszterin elleni vakcinát próbálgattunk, számokkal jelölt dózisokat kaptunk, egyszer valódi szert, máskor placebót, még a kurzust vezető doktornő sem tudta az igazságot, mindenesetre készültek hatásjegyzetek, én pedig egy életre megtanultam, hogy ha valami valaminek látszik, attól még nem biztos, hogy valami. Mondtam is Ancsának, hogy a közélet tele van az ő Tónija rendességével, látszatintézkedéssel, látszatszakértelemmel, látszatkormányzással, mert ha valamit határozottan mondanak valódinak, akkor sokan annak is hiszik.
Nekem placebo a pedagógusok életpályamodellje, a devizahitelesek ócsai lakóparkja, a magyar tudósokat külföldről hazahívó kampány, a számítógépről játszott Forma 1, a Soros ellenség, és legújabban az egészségügyi dolgozók megbecsülése. Most jelentették be a 20 százalékos béremelésüket, és az 500 ezer forintos, egyszeri jutalmukat. Örömteli ez a hír: tegnap pofon, ma virágcsokor, lehet világgá kiáltani.
Ancsa mondja, hogy ő nem felejt, de utál haragot tartani, én meg azt, gondolom, hogy a 20 százalékos béremelés csak az inflációt követi, a jutalom pedig a fele egy átlagos parlament képviselő, egyharmada egy átlagos élvonalbeli focista havi fizetésének, ráadásul a pénzt nem azonnal adják, egy kicsit még fialtatják. A gesztus a placebo hatását kelti, gondoskodást, megbecsülést sugall, olyasmit, hogy a hatalom törődik a gyógyítókkal, sőt az egyszerű emberekkel is, a hírek szerint hamarosan lesz gazdaságélénkítés, munkahelyvédelem, szociális biztonság, és talán egyszer demokrácia.
Lehet, hogy nem olyan, mint máshol, egy kicsit pofozkodó, egy kicsit lecsavart hangú, de már mondtam, manapság nehéz a valódit megkülönböztetni a placebótól…