Pusztai klinika: gyógyító lovaglás gyerekeknek

Szokatlan küldetést vállalt az Alföld északi részén, a Sárrétudvardiban működő Sárréti Pegazus Lovarda és Vendégház: rendszeresen fogadja a budapesti Heim Pál Gyermekkórház Onko-haematológiai Centrumának gyógyult kis betegeit. Az orvosok és a szülők egyaránt azt tapasztalták, hogy a gyermekek értelmi-érzelmi állapotára kedvező hatással van a lovak közelsége – mondta Kádárné Ica, a lovarda vezetője.

Az igazi falusi környezetben található sárrétudvari lovarda életre szóló élményt igyekszik nyújtani a vendégeknek. A vezető asszony meggyőződése: ő maga is több lett attól, hogy megismerhette a gyógyulás útjára lépett lányokat, fiúkat. Ezekből a gyerekekből sugárzik a szeretet, az őszinte érzelem a környezet iránt.

„Újabb hónap, újabb évek, újabb mosolyok és könnyek, jön majd új tél és lesz még új nyár, de olyan hely, ahol ilyen hamar otthonra leltünk, még nem adatott. Mi ezt megbecsüljük és megköszönjük! A hangok, a fények, az illatok, mind csodás érzést keltenek bennünk, magunkkal visszük, és mindig felidézhetjük, ha kicsit elfáradunk. Nem felejtjük: igen, létezik ilyen!” – olvasható a vendégkönyv egyik lapján a budapesti, Madarász utcai onkológiai osztály gyógyult gyermekeinek és kísérőinek bejegyzése.

A családi örökségből kapott telken saját erőből és pályázati eszközökből létesült Sárréti Pegazus Lovardába mindenkit szeretettel várnak életkortól függetlenül. A családias, baráti hangulat, a nyugodt környezet igazi ellazulást kínál. Ezen a helyen kipihenhető a város ezernyi izgalma, a rohanás, a stressz!

Az aktív pihenés kedvelői természetesen lovagolhatnak, hiszen lovardáról van szó. A családi vállalkozás nagyrészt Kádár Ildikó lovas tudására épít. A számos versenyt nyert Ildikó szakmai irányításával folyik a lovas oktatás, legyen szó kezdőkről vagy haladókról. A lovasok a lovaglás mellett megtanulják e nagyszerű állatok gondozását is. A környék, az alföldi róna nagyszerű a tereplovagláshoz. Az uniós segítséggel épült fedelesben gyakran tartanak versenyeket, csikós bemutatókat, íjászatra tanítják a vendégeket. Nyaranta lovas táborokban ismerkednek itt a gyerekek a lovas sporttal, a lovak gondozásával. Télen még pónis szánkózásra is lehetőség nyílik.

A Sárréti Pegazus Lovardában nagyszerű gasztronómiai élményekben is részesülhet a vendég. A helyiek termékeiből különösen gazdag étel-italkínálat csábítja a betérőket. Bográcsozási, grillezési lehetőség is van a kertben. Az ételek nagyszerűen ötvözik a hagyományos falusi ízvilágot és a nagyszülőktől megszokott ízeket. Mindehhez járul a baráti-családias hangulat.

A házigazdák szívesen bemutatják a környék nevezetességeit. Így például elviszik az érdeklődőket Szerepre, ahol Földesi László különleges portája található: messze földön híresek a paraszti életet bemutató szobrai. Nádudvaron ifj. Fazekas István népi iparművész műhelye várja a látogatót, Tetétlenen meg a chili-farm. Biharnagybajomban Láposiné Terike „gyógynövényvár-lakában” megtudható, hogy miként és mire használhatók az általa gyűjtött gyógy- és fűszernövények, a belőlük készített főzetek. Nagyrábén Ványai Gusztávnál ízletes pálinkái kóstolása közben a népi hagyományokat idéző mezőgazdasági eszközgyűjtemény a nagy látványosság.

Hasznos tudnivaló: a házigazdák egyéni látogatóknak és csoportoknak egyaránt segítenek megszervezni a kirándulásokat, akár egy, akár több napra is.