Putyin elmegy a falig, mert a NATO a gyengeség jeleit mutatja

Egész héten tárgyaltak az amerikaiak Putyin delegációjával a puskaporos ukrán helyzetről, miután a NATO és az amerikai diplomácia is egyértelművé tette: az orosz elnöknek nincs beleszólása abba, hogy kit vesz fel tagjai sorába a NATO. Oroszország ráadásul visszamenőleg sérelmezi a volt szovjet befolyási övezet országainak elvesztését. Vajon Putyin meggondolja magát az amerikai fenyegetés hallatán és visszavonja csapatait az ukrán határ mellől? Erről kérdeztük John Boltont, a Fehér Ház volt nemzetbiztonsági tanácsadóját és Kadri Liiket, a külügyi kapcsolatok európai tanácsának orosz szakértőjét.

– Nem gondolom, hogy Putyin visszakoznék, nem fogja visszavonni a csapatokat az ukrán határról, mert a múlt napokban az amerikai partnerekkel, a NATO-val és az EBESZ-szel folytatott tárgyalások során az oroszok retorikája csak erősítette a konfliktusos helyzetet. Sőt, megkérdőjelezte mindazt, amit a NATO 1997 óta tett a közép-kelet-európai országok felvételével. Szerintem Putyin egyszerre több vasat is tart a tűzben. Ukrajna mellett másik hálóját Belaruszra, Kazahsztánra és esetleg még más volt szovjet tagköztársaságra is kiveti. A külügyminisztériumon keresztül pedig azt is jelezte, nem kizárt, hogy Kubába és Venezuelába is küld csapatokat. Ez amolyan itt a piros, hol a piros játék, mert miközben látszólag egyre fókuszál, valójában a háttérben több opció is az asztalon van – mondta bevezetőül John Bolton, Trump elnök menesztett nemzetbiztonsági tanácsadója.

– Hogyan értékeli az amerikai partnerek tárgyalásait? Zsákutcába jutottak?

Semmit sem sikerült keresztülvinni. Szerintem hibázott Biden csapata, hogy például felvetette a fegyverzet-ellenőrzést, az INF (Intermediate-Range Nuclear Forces Treaty), a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekre vonatkozó szerződéshez való visszatérést. Másképp kellett volna reagálni arra az orosz felvetésre, amelyik a Szovjetunió összeomlása előtti helyzetre utalt.

Egyik fél sem engedett a maga álláspontjából. Ön szerint fel lehet vagy meg lehet oldani ezt a helyzetet?

Amennyire látom, Putyinék határozták meg a tárgyalások menetét és ők diktálták a tempót is. A NATO csak igyekezett reagálni a helyzetre. Az oroszok kóstolgatták a partnereiket, meddig mehetnek el. Hogyan tudják a legkisebb ráfordítással a legtöbbet kihozni a helyzetből, és a maguk javára billenteni a mérleget. Sajnos, ezek után én egyáltalán nem zárom ki, hogy megtámadja a Kreml Ukrajnát, de nem tervez teljes letámadást, megelégszik kisebb terület elfoglalásával. Ám engem sokkal jobban aggaszt az, amit Európában nem látnak, hogy Ukrajna helyett esetleg más területen vetik be csapataikat az oroszok.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes arra figyelmeztetett, egész Európa biztonsága kockán forog, ha felvennék Ukrajnát a NATO-ba és nem állnának le a rakétatelepítések. Ez is csak retorika?

– Nem akarom azt mondani, hogy ez a retorika a hidegháborús évekre emlékeztet, de sajnos, mégis ez a helyzet. Azért megfenyegetni példátlan akcióval Európát, mert az csak meg akarja védeni magát? Attól tartok, Oroszország számára a NATO tekintélye, elrettentő ereje és a belé vetett bizalma már nem visszatartó erő. Ennek okai részben a Trump-kormányzás, és persze Bidenék is. Az európai elrettentés ereje is hanyatlóban.

– Ön szerint mikor lehet Ukrajna a NATO tagja?

George Bush már 2008-ban sínre akarta tenni Grúzia és Ukrajna NATO-tagságát, de a németek és a franciák megtorpedózták a tervet. Négy hónappal azután, hogy elfogadták az ezt taglaló bukaresti nyilatkozatot, Putyinék megtámadták Grúziát. Nem kell különösebb politikai éleslátás ahhoz, hogy megfejtsük, miért következett be ez a fordulat. Azt is megtapasztalta Putyin, hogy a Krím bekebelezésének sem volt komoly következménye rá nézve. Mindezek csak megerősítették Putyinban azt az érzést, hogy a NATO már nem tölti be azt a szerepet, amit egykoron felvállalt. Nem azt mondom, hogy Moszkva véres háborúba akarja sodorni Európát, de az biztos, hogy elmegy a falig, hogy minél nagyobb befolyási övezetet építsen ki magának a lehető legkisebb károk elszenvedésével.

– Ráadásul hallhattuk, hogy Oroszország szerint Amerika csak blöfföl, amikor súlyos szankciókról beszél. Mi lenne a hatékony szankció ön szerint?

Oroszország tudja, a szankciók csak akkor sújtják, ha beteszi a lábát Ukrajnába. Ezért sem látszanak elrettentőnek ezek a fenyegetések. A szankciókat már most be kellene vetni, hogy ne erősödjék és terjedjen ez az állapot. Tudjuk, hogy az amerikai szenátus leszavazta az Északi Áramlat–2 leállítását. Pedig: ha Európa biztonságáról van szó, akkor ez lenne a leghatékonyabb szankció. Az orosz gázon és olajon kívül oly sok más, alternatív energiaforrás állhatna rendelkezésre. Szerintem ezt az opciót egyáltalán nem kellene elvetni, sokkal inkább megfontolni.

– Mennyire felkészült Ukrajna egy háborúra?

Remélem, eléggé, mert tudomásom szerint – az amerikai hírszerzés alapján – Putyin minden tekintetben készen áll a katonai bevetésre. A NATO szerintem ott is hibázott, hogy az ukrán katonákat képezett ki és kezükbe adott jó néhány fegyvert. Szerintem inkább a NATO-csapatokat kellett volna Ukrajnában felsorakoztatni. A bővítéssel kapcsolatosan pedig a NATO nem határozta meg a végső célt. Ukrajnát, Belaruszt, Örményországot és Azerbajdzsánt, öt köztársaságot a NATO ott hagyott az úgynevezett szürkezónában. Márpedig ez az, amit Putyin kihasználhat és emiatt állandó konfliktust okozhat. El kellene végre dönteni, hogy mi a bővítés végső menetrendje, különben a helyzet nem változik. Nem egy országgal, egyszerre többel kellene dűlőre jutni. Mert Putyin is így tesz. A NATO-nak is így kellene.

– Jens Stoltenberg NATO-főtitkár úgy fogalmazott: reális veszély van fegyveres konfliktus kialakulására Európában. Ön is így látja a helyzetet? – kérdem Kadri Liiktől, a külügyi kapcsolatok európai tanácsának elemzőjétől, aki előtte a katonai-védelmi tanulmányok nemzetközi központjának észt igazgatója volt.

– Szerintem még túl korai ezt kijelenteni. Most visszamegy az orosz delegáció a Kremlbe, referál Putyinnak, aki csak ezután dönt, ha egyáltalán… Áttörés azonban valóban nem volt. A delegációknak nem volt döntési jogkörük. Szerintem nagyjából az történt, amire számítani lehetett.

– Milyen elvárásai voltak az orosz delegációnak?

– Az oroszok egyelőre csak felmérték, meddig mehetnek el. Nem állítom, hogy ezek amolyan ceremoniális találkozók voltak, de túlságosan nagy jelentőséget nem tulajdonítok neki. Miközben az oroszok a NATO bővítését akarták megakadályozni, az amerikaiaknak a fegyverzet-ellenőrzés kérdése volt a fontos.

– A NATO álláspontja ismert: nem fog megváltozni a bővítésről. A Kremlnek nem volt és nem is lesz mozgástere. Ehhez képest milyen döntést hozhat Putyin egyáltalán?

Ez csak a jéghegy csúcsa, ami eddig történt. Rengeteg telefonbeszélgetés lesz még Putyin is Biden között. De abban igaza van, hogy tulajdonképpen mostanra patthelyzet alakult ki. A követelések mindkét fél részéről összeegyeztethetetlenek. Ezzel együtt az az érzésem, hogyha már eldöntötte volna Putyin Ukrajna megtámadását, akkor nem ment volna bele a tárgyalásokba.

– Moszkva gyakran emlegette a NATO által oly sokszor átlépett vörös vonalat. De ennek már megvoltak a határai két évvel ezelőtt, akárcsak 2008-ban is. Máshol húzta meg most Putyin a vörös vonalat?

Attól tartok, vörös vonal ugyanaz. Nem is Belarusz, hanem Ukrajna a fájó pont. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes elég egyértelműen fogalmazott Genfben, amikor amerikai partnerével, Wendy Shermannal tárgyalt, hogy a NATO-nak fel kell adni a bukaresti nyilatkozatot. Ugyanakkor azért mindannyian tudjuk, hogy sem Ukrajna, sem Grúzia nem lesz a közeli jövőben tagja a NATO-nak. Tulajdonképpen erre próbált garanciát kicsikarni az orosz fél.

– Azért ez egyre izgalmasabb kérdés, 14 éve húzódik. Mit gondol, mikor lesznek a NATO tagjai? Ha és egyáltalán…

Meglátjuk. Ez mindig attól függ, hogyan alakul a világrend és ebben milyen szerep jut a NATO-nak. Ha a múlt 25 évet nézzük, akkor azt lehetett tudni, hogy a vasfüggöny leomlásával a közép-kelet-európai demokratikus országokkal eleve bővülni fog az Észak-atlanti Szerződés Szervezete. Azonban nem zárom ki, hogy lesz változás. Viszont sokkal nehezebb lesz bejutni a szervezetbe.

– Putyin elnök nem egyszer beszélt arról, hogy Jalta mintájára képzelné el a változtatásokat. Illúzió ez?  

Jalta a kétpólusú világrend kialakításának lett a jelképe. Azóta sokat változott a világ. Ha a kétpólusú világrendet nézzük, akkor az szerintem most az Egyesült Államok és Kína között áll fenn. Oroszország másodrangú szereplő lett ebben a felosztásban. Abban az értelemben viszont van létjogosultsága Jaltának, mert egy bizonyos területért, térségért, befolyási övezetért kötelezettségeket és felelősséget is kell vállalniuk a világpolitika szereplőinek.

– A függetlennek tekinthető Echo Moszkvi orosz rádió egyik elemzése szerint Putyin a belpolitikai válság, népszerűségének gyengülése, a gazdasági helyzet romlása miatt fordult rá Ukrajnára. A Krím annektálása is óriási népszerűséget hozott neki2014-ben. 

Nem, egyáltalán nem gondolom, ez lenne a háttérben. Arról nem is szólva, hogy a gazdasági helyzet kifejezetten jól áll. Pénze van bőven, a valutatartalék is magas. Emelik a fizetéseket, a nyugdíjakat, az energiaárak megugrása is neki kedvez. A világnak szüksége van az orosz gázra. Európában pedig most éppen gázárválság van. Az energiaellátás pedig nem lehet ütőkártya, amikor Európa és Amerika szankciókat emleget. Más szankciók pedig nem okoznak nagy kárt az országnak. Legfeljebb az oligarcháknak, akik külföldi bankokban tartott pénzükön nem fognak tudni BMW-t vásárolni, de azt túl fogják élni. Szerintem a helyzet pont fordítva igaz. Mivel jól áll a gazdaság, ezért engedheti meg magának Putyin a háborút. De már ez sem javítana Putyin népszerűségén. S amúgy is: kisebb háborúra vannak felkészülve.

– Anne Applebaum, térségünk kiváló szakértője azonban azt sem zárja ki, hogy Putyin Kijevig meg sem áll.

Ki tudja? Putyin az ukrán vezetés feletti kontrollt szeretné gyakorolni, s nem a területe felettit. Nem hiszem, hogy utcáról utcára járva elfoglalná az országot. Van olyan érzésem, mindez csak spekuláció. S ha a választásokra készülne ezzel Putyin, akkor pedig meglehetősen korán vágott bele a kampányba.

– Végül, mint észt állampolgárt kérdezem: önt, az országát és a térséget hogyan érinti ez a válság?

Nos, egyáltalán nem jól. Mint NATO-tagország, persze, biztonságban érezzük magunkat. Ugyanakkor nem hiszem, hogy Oroszország restaurálni szeretné a volt Szovjetuniót: visszaszerezni Ukrajnát és utána, mondjuk, Észtországot. De még azt sem, hogy az etnikai kisebbségben élő oroszok bárhol máshol ezt megcéloznák maguknak. Ugyanakkor abban biztos vagyok, ha mégis bekövetkeznék a háború, akkor végképp elmérgesednék a kapcsolat a Nyugattal; 2014–16 között rendkívül feszült volt a helyzet. Mert Putyin tudta, hogy bűnt követett el a nemzetközi törvények alapján a Krím annektálásával és Donbasz elfoglalásával. Nekem végig az volt a félelmem, hogy az amerikaiak visszavágnak, és konkrét összecsapások lesznek az oroszok és az amerikaiak között, akár Szíriában, akár Ukrajnában. Ami hatással lett volna természetesen Észtországra is.

– A hazám különösen sokat fektetett a hidegháború utáni változásokba egész Európában, amit elveszíteni nem akar. Még ha nem mondjuk is ki nyíltan, de sérelmezzük, hogy nélkülünk tárgyaltak Ukrajnáról és így a térségről is az amerikaiak.