Sötétség, légoltalmi sziréna, sejtelmes és vészjósló mondatok – nem szokványos interjú készült a kijevi parlament, a Verhovna Rada képviselőjével, Inna Szovszun (a képen) képviselő asszonnyal. Igaz, több mint fél órát tudtunk beszélni, de kurtán furcsán kellett abbahagynunk. Teljes sötétségben ül, egy autó hátsó ülésén, amikor Zoom program közvetítésével bejelentkezett Kijevből Inna Szovszun parlamenti képviselő, az oktatási és tudományos tárca volt miniszterhelyettese, illetve a Kijevi Közgazdasági Iskola volt alelnöke. Első kérdésem persze az volt, hol van éppen és hogyan viseli el alaposan felforgatott életkörülményeit. (A nyitó képen az ukrán parlament, a Verhovna Rada épülete; foto: https://igamingbusiness.com)

– Épp egy hónapja annak, hogy gyökeresen megváltozott az életem. Boldogan éltünk a fiammal, új barátommal, a szüleimet a közelemben tudtam, mígnem hatalmas robbanásra nem ébredtem. Mint minden anyának, a fiam volt az első gondolatom, mi lesz vele? Úgyhogy a volt férjem, a gyerekem apja amint meghallotta Putyin beszédét a háború bejelentéséről, abban a pillanatban autóba ültette a gyereket és elvitte Nyugat-Ukrajnába, ahol még biztonságos az élet. Én viszont tudtam, Észak-Kijevből el kell jönnöm, mert az egyáltalán nem biztonságos, úgyhogy azóta több barátomnál is lakom, elég kaotikus minden. A barátom viszont katona volt és most behívták, és azt a tanácsot adta, arra mindig ügyeljek, hogy soha ne legyek egyedül háborús helyzetben.

– Hogyan változott meg a parlament működése?

– Az első robbanást követően három órán belül meg kellett jelennünk a parlamentben és a hadiállapotot kihirdetve, elfogadtuk a statáriumra vonatkozó törvényt. Azután mindannyiunknak fegyvert osztottak. Márpedig fegyver még sosem volt a kezemben, de a biztonságunk érdekében most igen, és oktatást is kaptunk a használatáról. Azóta háromszor ült össze a parlament, épp onnan jövök most.

– Miért hívták össze?

– A három balti állam házelnöke jött el hozzánk, hogy támogatásáról biztosítson bennünket, beszédet is mondtak. Aztán elfogadtunk egy olyan törvényt, amely bünteti az ukrán katonákról, harcosokról, az ukrán hadseregről készített képek közösségi hálón történő posztolását, ugyanis nemegy esetben kiderült, hogy a képek alapján az oroszok azonosították a személyeket és támadást indítottak ellenük. Egy sor rendeletet hagytunk jóvá, ami mérsékli, például, a kisvállalkozások adóit, segélyezi az otthonukat elhagyni kényszerülőket, újabb forrásokat juttat a hadseregnek. De a parlamentnek most sokkal inkább szimbolikus az ereje és értéke. Sokan ugyanis azt gondolják rólunk, hogy elmenekültünk. Nem, ezzel a jelenléttel is bizonyítani akarjuk, kitartunk.

(Közjáték: Bocsánat, egy pillanat, szól ukránul; Inna ellenőrzőponthoz érkezett, igazolnia kell magát.)

– A képviselők egy része, magam is, a külföldi politikusokkal, diplomatákkal tartjuk a kapcsolatot, a másik része a segélyeket szervezi szintén külföldi kapcsolatokat kiépítve, harmadik részük pedig fegyveresen harcol, beállt a hadseregbe. Egyik legjobb barátom, Roman Posztenko például, de ma még ő is be tudott jönni a Verhovna Radába, a parlamentbe.

– Ahogy követtem az eseményeket, a maga édesapja is fegyvert fogott…

– Igen, de nem a hadseregbe állt be, hanem a területi védegységbe, tagjai az utcán járőröznek. De nemrég olyan súlyossá vált ott is a helyzet, ezért a hadsereg vette át az irányítást, így most az emberek evakuálásában segédkezik. A barátom miatt aggódom nagyon, mert ő aztán tényleg a frontvonalban van.

– Naponta azt halljuk önöktől, hogy nem Ukrajna az oroszok célállomása, ez csak ütközőzóna, és Európa biztonsága van veszélyben. Mennyire tekintsük ezt hihetőnek, hitelesnek?

– Először is, értem én, hogy a NATO azt mondja, nem akar beavatkozni, mert akkor totális európai háború alakulhat ki. Higgye el nekem, ezt mi sem akarnánk. De mi semmi olyat nem tettünk, ami kiprovokálhatott volna egy ilyen háborút. Meg kell értenie, hogy Putyinnak nem szükséges semmilyen indok a támadásra. Másodszor: most azt halljuk, hogy vegyi és biológiai fegyvertámadásra készülünk. Nincs nekünk ilyenünk – szögezzük le. Az is nonszensz, hogy a nácikat akarja eltüntetni a föld felszínéről, miközben nekünk zsidó elnökünk van. Harmadrészt demilitarizációról beszél. Ki bombázza azóta is folyamatosan a városainkat és öl meg ártatlan ezreket? Az biztos, hogy nem fogunk lemondani sem a Krímről, sem Donbaszról. Azt viszont tapasztaljuk, hogy Putyin retorikája egyre agresszívebb.

– Mit ért ezen?

– Az orosz tv-t szeretném idézni, ahol azt halljuk: ha végeztünk Ukrajnával, akkor Lengyelország következik. És most szó szerint idéztem, mert ez beégett az emlékezetembe: azt mondja Putyin, hogy elégedett Finn- és Svédország semlegességével. De hát Oroszország megítélésének kérdésében nem semlegesek – egyáltalán. Igaz? Azt is mondják sz orosz tv-kben, hogyha Bosznia NATO-tagsága komolyra fordul, akkor abba bele fog szólni Oroszország is. És még egy érdekes dolgot szeretnék elmondani: egy héttel a támadás megkezdése előtt a kijevi orosz követség udvarán arra lettünk figyelmesek, hogy jól látható tüzet gyújtottak. Feltételezésünk szerint aktákat tüntettek el. Ki is vonultak innen az oroszok. Tegnapelőtt pedig azt a hírt kaptuk, hogy a varsói orosz nagykövetségen is ugyanez történt. Nem azt mondom, hogy háborút fog indítani Lengyelország ellen, de jobb az óvatosság, mert sok jel utal erre.

– És ha megengedi: Magyarország ebből a szempontból más megítélés alá kerül, hisz’ Orbánnak különleges viszonya van Putyinnal. A háború megítélésében az ember fekete vagy fehér alapon dönt. Tiszta a képlet, nincs mellébeszélés. Csakhogy: nem látják, hogy mi történik Mariupolban? Gyakorlatilag túszul ejtettek 300 ezer embert. Nagyon sajnálom, hogy Magyarország képtelen volt egyértelmű álláspontot kifejezni. Legutóbb gyerekeket szállító buszt gyújtottak fel az oroszok. Naponta százak halnak meg Mariupolban. És Magyarország? Elnézést, hogy ezt kell mondjam magának, de nagyon sajnálom, ami önöknél zajlik.

– Nézze, 10 nap múlva választások lesznek nálunk, és a sajtószabadság nagyban hasonlít ahhoz a helyzethez, amit önök Oroszországban látnak. Iszonyú dezinformáció zajlik. Vidéken az embereket nem érdekli Putyin és Orbán barátsága, ott nem téma ez…

– Sajnálom, ezt sem tudtam. És milyen kilátása van az ellenzéknek?

– A legutóbbi közvélemény-kutatás előnyt mutatott Orbán Viktor javára.

– Tényleg sajnálom, hogy ilyen a kormány megítélésése. Pedig, hát önök is uniós tagország. Ezek szerint önök is csapdába estek, mert az ország irányítása nem sokban különbözik az oroszokétól. Az az érzésem, az Oroszországból érkező nyomás önökön akkora, hogy igencsak problematikus lesz a változtatás. Illetve: állandó orosz fenyegetettségben élhetnek.

– Hozzá kell tennem, hogy a háború előtt még rosszabbul állt Orbán szénája. Olyan szöveget hangoztat az állami és baráti médiában, ami megerősítette – miközben Putyin külpolitikája teljes kudarc számos elemző szerint. 

– Mi viszont biztosak vagyunk abban, hogy Putyin pszichiátriai eset. Teljesen elszigetelte magát. Egy bunkerben él (mint egykoron Hitler – a szerk. megj.), csak videókonferenciákon tárgyal az emberekkel, állandó rettegésben él. Paranoiás lett. Normális politikus nem így viselkedik. Ugyanakkor tisztában van azzal, mit miért tesz. De az biztos, hogy alulértékelte Ukrajna képességeit. A saját propagandájának az áldozata lett. Azt gondolta, hogy Ukrajnában alig várják, hogy ő megvédje az oroszokat a náciktól. Most pedig frusztrált, mert nem nagyon érti, mi történik az országban.

– Mindenesetre érdekelne, mit gondol arról, amit egyszer talán Zelenszkij elnök is mondott már: ha Ukrajna a NATO tagja lenne, nem következett volna be ez a háború.

– Stratégiai érzéke nem hagyta cserben, mert rájött: az ukránokat nem tudja legyőzni, és nem képes szembeszállni a NATO-val sem, ezért most halomra gyilkolja a civileket. Igen, én is pont így gondolom, ha a NATO tagja lennénk, akkor nem indult volna ellenünk háborúba.

– Politikai megoldása – látva Bident és a NATO-t, az Európai Uniót együtt Brüsszelben – van ennek a háborúnak. De katonait nem látok. Csak a még több áldozatot.

– Én fordítva látom. Nincs diplomáciai megoldás. Illetve csak arról tudnánk tárgyalni Oroszországgal, hogy mekkora kártérítést fizessen Ukrajnának. Az biztos, hogy mi területet nem adunk. Abban bízom, hogy az oroszok maguk is ráébrednek erre a fatális tévedésre. Hisz ötször több katonát veszítettek, mint mi. Akkor talán megadják magukat és leülhetünk tárgyalni. Putyinnak azonban soha egyetlen szavát nem lehet elhinni. Mint a 2. világháborúban, csak katonai megoldása lehet ennek a konfliktusnak.

– Egyes elemzőktől azt is hallani, hogy a szankciók kontraproduktívak, hisz’ még durvább a háború.

– Nem, a szankciók működnek. Méghozzá kétféleképpen. Ha kifogynak a mostani pénzből, akkor nem tudják már sehonnan pótolni a háborús kiadásokat. Tehát ennek köszönhetően, bár nem holnap, de kénytelenek lesznek abbahagyni a háborút. Másrészt én híve vagyok a célzott, személyekre kivetett szankcióknak. Szergej Lavrovnak, aki külügyminiszternek hívja magát, de erről most csak ennyit – van egy lánya, nem édes gyereke, nem is igazán tudjuk, ki ő, mindenesetre négymillió fontért vett egy lakást neki London előkelő negyedében. Lavrov készpénzzel fizetett…Mi is óriási nyomás alá helyeztük az Egyesült Királyságot, hogy utasítsák ki onnan az orosz külügyminiszter fogadott lányát. Vagy mit tudom én, kijét. Ráadásul a ma még orosz vezetők állandóan azt mondják, hogy gyűlölik a Nyugatot. Akkor meg miért küldik ki oda a gyerekeiket?

– Hallja, megint légiriadó van, most már másodszor, amióta beszélgetünk. Hallja?

– Szóval, minden jel szerint, ezek a szankciók is működnek. A Putyint körülvevő oligarchák hibáztatni fogják az elnököt, mert nem ilyen életet akarnak maguknak, és ez előbb-utóbb látványos változást fog hozni Putyin tekintetében.

Beszélgetésünk meg-megszakad, mert a képviselő asszony a sofőrt is kérdezi, mi történik, végül azt mondja, nem tud sehová menni most, úgyhogy igyekeznek minél előbb célba érni az autóval.

– Túl fogja érni Putyin rendszere ezt a háborút?

– Abban reménykedem, hogy sem Putyin, sem a rendszere nem fogja túlélni ezt a háborút. Szerintem az összeomlást két dolog egyszerre idézheti elő. Oligarchái feltehetően nem akarják majd támogatni, mert rájönnek, túl nagy hatalom koncentrálódik a kezében, amivel szemben már ők is tehetetlenek. A másik a szovjetunióbeli afganisztáni forgatókönyv szerint történhet, amikor az emberek, a családok már mindenüket elveszítik, ellene fordulnak. Bocsánat, most eltévedtünk, be kell fejeznünk a beszélgetést – zártuk le kurtán az ukrán parlament képviselőjével, Inna Szovszunnal a beszélgetést.