Megvertek Tatabányán egy ukrán menekültet. Nem szóváltás előzte meg a bántalmazást, az áldozatnak mindössze annyi volt a bűne, hogy Ukrajnából érkezett Magyarországra. Ez nem tetszett egy ottani erős embernek, aki előbb szidalmazta, majd megütötte a sértettet. Az ukrán menekült nyolc napon túl gyógyuló arctörést szenvedett. (A nyitó kép illusztráció.)
Az esetről a Telex nyomán a Hírklikk is beszámolt, a gyanúsított férfit elfogták és a Tatabányai Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatását. Magyarország eddig az ukrajnai menekültek kapcsán a szebbik arcát mutatta, sokan segítettek a hozzánk érkezőknek. Civil szervezetek, önkéntesek – szállással, fuvarral, ennivalóval, pénzzel, kinek mije volt. Idővel az állam is rámozdult a helyzetre, csaknem egy hónappal a háború kitörése után kialakítottak egy tranzitvárót a BOK csarnokban.
Bár a mostani eset elkeserítő, nem azt jelenti, hogy Tatabányán rosszabb emberek élnének, mint az ország más településein. Ott is szép számmal vannak – és remélhetőleg többségben – a tisztességes és normálisan gondolkodók, mint ahogy azt sem vélem, hogy ilyesmi csak Tatabányán történhet meg. A butaság és a gyűlölet ugyanarról a tőről fakad, s vannak politikusok, akik még bátorítják is azokat, akik emberség helyett az embertelenséget választják.
Mi, magyarok, szívesen gondoljuk és hirdetjük magunkról, hogy vendégszerető nép vagyunk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, ami például 2017-ben Őcsényben történt. Akkor egy „igen heves hangulatú” falugyűlésen a helyi lakosság egy része kijelentette, hogy még menekült gyerekeket sem kívánnak a falujukban látni. Nem a levegőbe beszéltek, amit azzal is nyomatékosítottak, hogy a fogadósnak, aki beengedte volna őket a vendégházába, megrongálták az autóját. Egy hétről lett volna szó amúgy, és olyan emberekről, akiket a magyar állam már igen szigorúan ellenőrzött, majd ezután oltalmazott státuszt adott nekik. És amikor megkérdezték a miniszterelnököt, hogy mi a véleménye erről, Orbán Viktor azt válaszolta, hogy ő egyetért azzal, ha a magyar emberek határozottan és egyértelműen kinyilvánítják a véleményüket.
Ugyancsak néhány évvel ezelőtt, Kömlőn, a halottak napja alkalmából a temetőbe érkező, idegennek nézett magyarok ellen riadóztatták a rendőrséget, Nagymágocson pedig közmunkások és földmérők ijedtek meg egymástól. Mindkét csoport tagjai fejvesztve menekültek, mert migránsnak nézték a másik társaságot. Ezen az utóbbi eseten jóízűen nevetnénk, ha nem volna szánalmasan szomorú. Hatott a kormány propagandája, a magyar adófizetők pénzéből elköltött milliárdokból gyűlölködő óriásplakátok, újság- és televíziós hirdetések születtek. Volt idő, amikor a csapból is Soros György folyt, és a migránsok elleni kirohanásokkal Dunát lehetett volna rekeszteni. A migráns-projekt azóta kifulladt, ám jött a pandémia, és új ellenségek születtek: a vírussal fertőzött honfitárs, a városban „kóricáló” nyugger, a covid-járvány kezdetén a Budapestről vidéki házába menekülő nyaralótulajdonos.
Most meg itt van ez a tatabányai eset, ahol az áldozatot azért „kellett” megverni, mert Ukrajnából érkezett. Az elvetett mag szárba szökkent, ismét bebizonyosodott, hogy a szörnyű szavakból lesznek a rettenetes tettek.
