Az első állandó szoborkiállítás a földszinten, a mai időszaki kiállítások helyén 1921–35 között Meller Simon nevéhez fűződik, amihez rangos gyűjtők (Delmár Emil, Back Bernát) hagyatékai járultak hozzá. A leghíresebb műtárgy azonban Ferenczy István(1792–1856) szobrászművész hagyatékából származik: a Leonardo da Vincinek tulajdonított ágaskodó Lovas kisbronz. Utána a gyűjtemény kalandos utat járt be.
Az új állandó kiállítás megnyitóján dr. Mikó Árpád, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének munkatársa emlékezett meg Balogh Jolánról (1900–88), a gyűjtemény vezetőjéről, aki a régi szobrok 300 műből álló tárlatát mutatta be a II. világháborúig terjedő időszakban. 1950-ben ismét újra nyitott a Régi Szobor Gyűjtemény, Balogh Jolán többször átrendezte, majd 1966-ban a második emeletre kapott helyet. Ez a tárlat 1987-ig működött, s akkor végleg bezárt. Műtárgyai a raktárakban porosodtak, bár néhány szobor a festmények között továbbra is látható volt.
A mostani megnyitó múzeumtörténeti esemény, amelyhez majd szép katalógus is készül. Itt tanulmányozhatók az észak-olasz iskolák. Bár nincs hozzájuk templomnyi tér, de a műtárgyak egyedi megvilágítást kaptak, így – igaz, meglehetősen zsúfoltan, de – jól mutatnak. Mikó Árpád felemlítette még Aggházy Mária 1969-i értékes monográfiáját is a gyűjteményről.
Szőcs Miriam fiatal osztályvezetőként 2009-től tervezi ezt a kiállítást. Közben sokat fejlődött a restaurálási technika, és izgalmas fejezetet nyitott a kutatásban. Nemcsak pusztán stílusismertetésre ad alkalmat, hanem alapos vizsgálatokkal tudják ellenőrizni a műtárgyak készítésének folyamatát is. Utólag ismét megállapítandó, hogy Pulszkyék európai rangú gyűjteményt alapoztak meg Magyarországon. A régi famunkák miatt a termeket klimatizálni kellett. A szobrok szinte „kézzel fogható” közelségbe vannak, csak a néhány legértékesebbet helyeztek el üveg mögött.
A technikai eljárásokról felnőtteknek is szóló múzeumpedagógiai bemutatók láthatók: például az aranyozás különböző műveleteiről, a márványok és a fafajták minőségéről, a plakett-készítés fortélyairól, a terrakotta készítésről és festéséről, a patinázásról vagy a szoboröntésről. Az évszázadok során a szobrászok sokféle anyagot használtak. A fa, a kő, az elefántcsont, az agyag és a fémötvözetek képezték eszköztáruk részét. A restaurátoroknak megint nagy szerep jutott a szoborfestések elemzésénél.
A dél-tiroli szobrász, Leonhard von Brixen Koldust ábrázoló remekművén a festés emeli ki a naturalisztikus ábrázolást. Zsúfolt díszítések jellemzik az antwerpeni Robert Moreau (1540 körüli) munkáit. A gótikában a gazdag aranyozásnak szimbolikus szerep jutott, az égieket mutatta így a hívőknek. Ezt példázzák a gótikus szárnyas oltárok. Luca della Robbia az 1440-es évek elején a megrendelők számára kicsiben is elkészítette az alkotásokat. Kiégetett agyagból, azaz kerámiából formált domborműveit élénk festéssel díszítette, amit a firenzei iskola követői átvettek. Egyikük csak a januárban kerül vissza, mert jelenleg a firenzei Galleri dell’Accademia kiállításán vendégszerepel.
A tárlat különlegessége Jacopo Sansovino márvány Madonnájához készült viasz minta. Giovanni Francesco Rustici Szent György és a sárkány című alkotásához Leonardo lovas szobra példát szolgáltathatott. A bronzöntés Észak-Itáliában a 15. század vége felé terjedt el a humanista reneszánsz mesterek idején. A patinázást pedig Caspar Gras bronzain láthatjuk a legjobban. Különleges műtárgyak az osztrák barokk mester, Franz Xaver Messerschmidt (1736–83) híres, grimaszokat ábrázoló Karakterfejei. Ezekből három szerepel a kiállításon, sőt egy rajzos tanulmánya is a fejformákról.
A múzeumok folyamatos versenyben vannak a nézők figyelméért, ezért a 21. század nyelvén kell megszólítani őket – mondtaBaán Lászlófőigazgató. Itt most a művek készítésének izgalmas titkaiba is betekinthetünk.