Csak semmi majré! Rózsa Péter váltja Tóth Ákost a 168 Óra élén


(Forrás: Szalay Dániel/Media1) Rózsa Péter, a Klubrádió eddigi főszerkesztő-helyettese veszi át a patinás hetilap irányítását Tóth Ákostól. Távozik Lakner Zoltán és Krajczár Gyula főszerkesztő-helyettes is. – A 168 Óra című hetilapot 27 éven át Mester Ákos főszerkesztő vezette, ám 2016 tavaszán nyugdíjba vonult. Utóda Tóth Ákos, a Népszabadság volt főszerkesztő-helyettese lett, és jó három évig állt az újság élén.


A Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ) 2019 III. negyedéves adatai alapján a 168 Óra nettó nyomott heti példányszáma 18 207 volt. Ebből összesen aktívan vásárolt 8862, összesen terjesztett 9258 volt.
A Media1 úgy tudja, hogy a Telegráf Kiadó Kft. által megjelentetett 168 Óra irányítását októbertől Rózsa Péter, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese és több rádióműsor műsorvezetője veszi át Tóth Ákostól. (Rózsa Péter a döntését az Infovilággal is közölte.)

Az utódja személyére vonatkozó információt Tóth Ákos, a 168 Óra hetilap leköszönő főszerkesztője is megerősítette. Azt írta a Facebookon, hogy két helyettese, Krajczár Gyula és Lakner Zoltán is távozik.
Rózsa Péter a klubrádiós műsorait megtartja, de a rádiós vezetői pozícióját nem – tehát műsorvezetést a 168 Óra irányítása mellett is vállal. A 66 éves, Déri János-díjas újságíró, aki 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje díjat is megkapta, de azt 2016-ban tiltakozásul Bayer Zsolt publicista Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetése miatt visszaadta, az idén az MSZP által alapított Szabad Sajtó-díjat, valamint a MEASZ Radnóti Miklós Antirasszista Díját is megkapta.

Rózsa Péter ezekben a klubrádiós műsorokban hallható rendszeresen: Esti gyors; Hetes Stúdió; Reggeli gyors; Utcafront; Filmklubrádió; Reggeli gyors/Reggeli személy; Ami összeköt és ami elválaszt – húsvéti/pészahi beszélgetés; Európa választ! Csak semmi majré – magyar zsidó történetek, zsidó vitaműsor.

A 168 Óra leendő főszerkesztője a Wikipedia szerint 1972–78 között a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem vegyipari gépészmérnök szakán tanult. 1979–80 között elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1978–79 között a Hírlapkiadó Vállalat munkatársa volt. 1979-től 10 évig a Magyar Rádió belpolitikai rovatának dolgozott. 1989-től a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője volt. 1990–1991 között a Magyar Tv-s Dolgozók Kamarájának elnöke volt. 1991–95 között a Nyilvánosság Klub ügyvivője volt. 1991–93 között a Tv-Tv szerkesztője volt. 1993–1998 között a Magyar Rádió Krónika rovatának szerkesztő-műsorvezetője volt. 1995-ben a Fantázia Sajtóügynökség ügyvezető igazgatója, a Rádió M főszerkesztője volt. 1997-től a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikáció szakán tanít. 1998-tól a Magyar Televízió Napzárta, Mélyvíz, Záróra, Galéria, Kultúrház, Öt órai tea című műsorának szerkesztő-műsorvezetője volt. 2012–14 között az internetes Fuga Rádió főszerkesztő-műsorvezetője, főszerkesztő-helyettese volt. Ezután lett műsorvezető, illetve főszerkesztő-helyettes a Klubrádiónál.


Tóth Ákos újságíró, a 168 Óra távozó főszerkesztője ezt a bejegyzést tette Facebook-oldalán:
Ma bejelentettem, hogy október elsejétől távozom a 168 Óra szerkesztőségéből. Velem együtt távozik két közeli barátom és kollégám, Lakner Zoltán és Krajczár Gyula, aki eddig főszerkesztő-helyettesként segítette a munkámat. A szerkesztőség előtt ezt a beszédet mondtam el:
„Mint azt bizonyára már mindenki hallotta, október 1-én – a lap tulajdonosaival fennálló föloldhatatlan ellentéteim miatt – távozom a főszerkesztői posztról és a laptól is. Utódom Rózsa Péter, a Klubrádió eddigi főszerkesztő-helyettese lesz.
Immáron több mint három éve csináljuk közösen ezt az újságot. Érdemes pár mondatban erre az időszakra visszatekinteni. Amikor e lapot átvettük, benyomásom szerint fáradt volt, csüggedtséget sugárzott, viszont valóban otthonosságot adott olvasóinak, méghozzá a megszokottság otthonosságát: a mindig minden ugyanaz otthonosságát, a mi mindig mindenről ugyanazt gondoljuk, mert egy nyelven beszélünk otthonosságát. Ez a kényelem előbb-utóbb megszokáshoz, rutinhoz, közhelyekhez vezet. Magam arra szegődtem, hogy ennek hadat üzenjek, ami konfliktusos, nehéz és hosszú folyamat volt, embert próbáló nekem és a szerkesztőségnek egyaránt. Hiszen ez olyan folyamat, amelynek keretében le kell számolnunk illúziókkal, hagyományokkal, beidegződésekkel, s ez önreflexív munka, olyan, amelynek keretében folyamatosan megkérdőjelezünk és megvizsgálunk mindent, amit korábban szilárd pontnak hittünk. Magunkat, saját munkásságunkat is. Vannak, akik erre az önreflexióra képtelenek – ők, bármilyen fájdalmas is volt ez, már nem tartoznak ehhez a közösséghez.
Így formáltuk át szép lassan és közösen ezt az újságot. Megpróbáltuk egyfajta műhellyé tenni, ahol jó érzés gondolatokat cserélni, ahol senkinek nem kell tartania attól, ha másként lát dolgokat, mint a többség, mert a véleményét ugyanolyan alaposan megrágjuk, mint a sajátunkét. Ahol különböző, de értékrendjükben nagyon is egymáshoz tartozó emberek dolgoznak, olyanok, akik szeretik a valóságfeltárás mindennél izgalmasabb kihívásait, és harcolnak minden leegyszerűsítés ellen, mert ez a világ igenis bonyolult, talán most még bonyolultabb, mint valaha. Így vált ez a közösség szellemi műhellyé. Így jelenhetett meg e lap hasábjain folytatásban Rajnai Attila szakmai remeke, Voldemort nagyúr története, az első olyan kormányzati segítséggel végrehajtott korrupciós botrány, amelynek a Fidesz-érában jogkövetkezménye is lehet. Így írhattuk a nemzet legégetőbb bajairól – az oktatás áldatlanságáról, az oktatás és a munkaerőpiac összefüggéseiről, a gazdaság helyzetéről, a társadalom fölaprózódásának és szétválásának egészen elképesztő folyamatáról – a legmagasabb színvonalú cikkeket, olyanokat, amelyek alapján a számomra mérvadó szakmai közvélemény szemében mára Magyarország egyik fontos fórumává vált a 168 Óra. És mivel önállóan gondolkodunk és a saját utunkat járjuk, természetesen vérig sértettünk mindenkit nem csak a kormány köreiben, hanem azokéban is, akik a mi oldalunkhoz tartozónak vallják magukat. De nem biztos, hogy az a valódi ellenzéki, aki a legharciasabban csörtet.
Voltak gyönyörű, megvilágosító pillanataink, amelyeket senki sem vehet el tőlünk. Ilyen volt a tavalyi konferencia Szűcs Jenő örökségéről. Aki ott hallotta Gyurgyák János beszédét, pontosan értheti azokat a dilemmákat is, amelyek a mi lapkészítésünket meghatározták. Ilyen volt a Bajnai Gordon kormányának egy évéről szóló kötet elkészítése, amely úgy kelt el már hatezer példányban, ami egészen elképesztő siker, hogy lényegében egyetlen percig sem volt kapható a boltokban. Ilyen volt számos cikk, elemzés megírása, ilyen Lampé Áginak a holland nagykövettel készített interjúja, Ónody-Molnár Dóra Lovász Lászlóval készített interjúja, Szabó Brigi elemzései, Sándor Zsuzsanna színészinterjúi, Cseri Peti beszélgetése Korda Györggyel, Buják Attila egészen elképesztő portréi és még hosszasan sorolhatnám, mert ezek mind-mind: igazodási pontok. Egy folyamatos kihívásokat kereső és pezsgésben lévő, a szellemi restséget elutasító szerkesztőség igazodási pontjai. Egy bravúros szakmai teljesítménynél azonban egyetlen pillanatra szeretnék leragadni: Pungor Andris szerkesztette a lap elmúlt harminc évéről szóló kiadványt, amelyet áthat egyfajta finom szeretet, tapintat, méltóságteljes tisztelet az elődök iránt. Én magam csak annyit kérek, ha tehetem, hogy majdan ennek az időszaknak a szakmai teljesítményére is hasonló méltósággal emlékezzenek, és akként emlékezzetek ti is: legyen ez olyan időszak, amely egy korszak lezárásáról és egy új elindításáról szólt, amely egymást szerető és tisztelő, egymást inspiráló emberek közös kísérlete volt, hogy megteremtsenek egy a mai kort meghaladó színvonalú és e kort jóval leköröző szellemiségű lapot. Ha akadnak is majd olyan hangok, amelyek ezt kétségbe vonnák, ne hallgassatok rájuk. Ahogy én büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem ennek a közösségnek, legyetek ti is ugyanolyan büszkék arra, hogy részt vettetek ebben a munkában. Erre, azt hiszem, kihúzhatjuk magunkat, s megalapozhatja a jövőbeli terveimet is.
Köszönöm nektek, hogy e lap főszerkesztőjeként fogadtatok el, elmondhatatlanul nagy tisztesség ez nekem.”