Sohase szakítsd félbe az ellenfeledet, amikor hibázik

Napóleon egyik leghíresebb – egyben legjellemzőbb – mondása a cím itt. Kifejezi azt az önteltséget, ami – s maga tény: a hibázás – végül az ő vesztét is okozta. A végső csatában – Waterloo (ma Brüsszel egyik elővárosa) térségében – Napóleon türelmetlensége, magára hagyottsága és katonái ambivalenciája került szembe a brit Wellington vezette hadak magabiztos kivárásával, nyugodt stratégiájával, előre- és  éleslátásával: okos taktikájával.

Hallgatják; de vajon hisznek is neki; bíznak még benne?

A minap újra nézhettem – immár remek magyar szinkronhangok (főleg Haumann Péter, Újréti László, Képessy József) tolmácsolásában – Szergej Bondarcsuk 50 évvel ezelőtt készült monumentális moziját (itthon 1972-ben mutatták be).

1986-ban viszont a brit rendezésű futball Európa-bajnokság idején Londonban hozzájutottam e film klasszikus VHS-változatához. (Újra nézvén e művet ma nem annyira a látványos csatajelenetek, hanem a szellemi-erkölcsi bajvívás „gyöngyszemei” ragadtak meg.) Kiemelkedett mindeme körből Rod Steiger zseniális Napóleon-alakítása. Minden tekintetben rendkívüli volt; csakúgy, mint Orson Wellesnek az alig 5 percnyi színi jelenléte XVIII. Lajos királyként. Chistopher Plummer Wellingtonként e mezőnyben „csak” jó volt.

A film ez idő tájt a YouTube-on megtekinthető. Ezért nem tartalmi elemzésre törekszem, hanem az elkerülhetetlen bukás lélektanilag erős és hiteles mozzanataira, verbális bravúrjaira összpontosítok – majd.

A neten Rod Steiger lesújtóan esendő Napóleonját sokan ráolvassák más, későbbi hadi menők lépéseire és sorsára. Áthallásos a filmbeli vezér szerepe, magatartása. Erőszakos, ámde lehanyatló a dikciója. Megfejthető bukásának szükségszerűsége. Huncut, aki a mai vezér(eke)t látván feltétlen analógiákra gondol. Más kor, más miliő, más dimenzió. Amúgy pedig?!

Ugyanakkor a végsőkig elmenni hajlandó, erőlködő és immár helyzetértékelésében, önmaga lehetőségeiben is hibázó-csalódó császár és hadvezér; ellentételül pedig a hűvösen elegáns, okkal magabiztos, a brit hidegvérre hajazó, a helyzetet, s nem csak a pillanatot uraló, ésszerű áldozatvállalásra építő Wellington különbözősége tényleg örök tanulság lehet(ne). Mondja is befelé Bonaparte: „Bezzeg, a korábbi győztes csatáimnál még fiatalabb voltam”.

1815-ben már arrogánsan üvölt – a betegség jeleit magán hordozó – Napóleon a sajátjaival is. Történelmi egybevetésül: 1798 nyarán, Egyiptomban a „piramisok csatája” idején a 29 éves Bonaparte még így szónokolt: Katonák! Négy évezred tekint le rátok!

A csak 168 cm magas, piknikus Napóleon  a waterlooi csata idején viszont még 50 éves sem volt.

Beleöregedett a háborúiba; a lipcsei csata nyomán megtört valamelyest. Önmaga torzója lett. Meghalt 1821 májusában.

Wellington herceg, angol hadvezér hozzáállására ellenben pozitív példa szól a film felénél. Egyik katonája ellop egy kismalacot. Büntetésre számíthat: nem gin-megvonásra, hanem akasztásra. Csakhogy a kiskatona bravúros hazugsággal menti magát. Erre az angol főparancsnok: „A fickó reménytelen helyzetben is ügyesen védekezik, léptessék elő!”

Európában, sőt a film színterét is adó Brüsszelben és annak határvidékein mindez két évszázad múltán is szimbolikus üzenet.

Nekik (erre is) volt idejük

A drágán és nemzetközi közreműködéssel kísért szuperprodukcióban hosszú és látványos harcjelenetek vannak. Illetlenség volna lelőni a nyertes harci módot a szövetséges erők oldalán. Elég az hozzá, hogy majdnem minden a kiszámított, határozottan követett taktikájuk szerint történt.  Napóleon – betegsége által összezuhanva – kifakad! „Miért kell mindent nekem csinálnom?! Mit csinál Nej? Mi van magukkal? Mitől féltek? Katonák vagytok még?”

(Miért is?! Nyilván mindazért, amiért a despota, hiába zseni, rendszerint magányos.) Igaz, a 108. mozipercnél Bonaparte  – még korán – örül: „Előre, régi gárdám Brüsszel ellen! Hibáztam, hogy nem égettem fel Berlint!”

Ikonikus mondatok; ám utóbb a semmibe hullanak.

Van, ami nem tetszett a filmben. A 104 percnél előkerül egy – mondhatni béketáboros ihletésű – bizarr  jelenet. Egy brit katona, aki már előbb gint inni sem volt hajlandó, a harcban előre tolakodik, és a győzelmük küszöbén a békevágyát hangoztatja. „Miért lövünk egymásra? Miért öldökölünk?”

Kellett vajon ez ’70-ben szovjet moziba(n)?

Az idő tájt még nem komputer-grafika nyújtotta a tömeghatású harci megoldást; a stáblista külön köszönetet is szentel a Szovjet Hadsereg katonái statisztakénti részvételére. Szergej Bondarcsuk kiváló rendezést vitt tető alá; a filmjét díjelismerés is honorálta. Ma sem látszik avíttnak a képi világ sem.

A sztárszereposztás hozta a formáját; közülük is kiemelkedett Rod Steiger és Orson Welles. Súlypontinak én mégis – főként ma – a nagy monológokat, párbeszédeket, kinyilatkoztatásokat tekintem. A továbbiakban ezekből adok egy nyomatékos válogatást.

Beszámol a tábornoki kar Napóleon (N) részére: „Négy néppel állunk szemben, legyőztek minket, a kozákok lovai a Szajnából isznak, le kell mondania Felség!” N: „Miért, maguk senkik nélkülem. Mit tehetünk? Tovább harcolunk!”

Nej tábornok hidegen közli: „A hadsereg nem akarja, hogy Párizs is Moszkva sorsára jusson!” A megátalkodott N. nem enged: „Franciaország követ engem, akár a Holdra is! Mi számít? Az elmém, a becsvágyam, a terveim, a reményeim, a képzelőerőm és főként az akaratom! Nem mondok le!”

Alig 2 perc múltán, további rossz hírt hallatán mégis aláírja a lemondását. Nem tiszta szándékkal teszi. Az Elbára való száműzetése előtt – már nem a régi tűzzel – beszél a katonáihoz. „Húsz év után búcsút mondok nektek. Franciaország elesett. Megölellek benneteket” – üzeni színpadiasan, talán álságosan is.

Bonaparte mégis, így is kiemelkedett a franciák közül. A trónra jutott XVIII. Lajos pöffeszkedve fogadja Napóleon hazaszökésének hírét. „Ezek mindig túloznak”. Mármint a katonák! Bizony, téved. N. kinyilvánítja: „Én Franciaország vagyok, és Franciaország annyi, mint én! Ezt a kövér királyt le kell lökni a trónról, mert elárulta a franciákat.”

Örömünnep Bonaparte párizsi bevonulása: egy amputált lábú veterán katona társai által vállukra emelten ünnepli a császárt. (Nem tudják, mi következik?!)

A visszatért, de meg nem tért N. jellemét pár epizód szemlélteti. Levelet írnak egy gyermekét elvesztett anyának. Előbb az igazat írnák: a fia elesett, leesett a lóról egy díszszemlén. Ám ez nem jó; sok újoncra lesz szükség; inkább hamis dicséretet kell írni. Az is minősíti N.-t, amikor kijelenti: „Aki megmenti a nemzetét, az nem lehet törvényszegő.”

Wellington-fóbiája kiütközik: alku tárgyává tenné az angol király előtt, kivel csatázna szívesen. Monomániája előtör: „Európa hadat üzent nekem; nem Franciaországnak: nekem! Wellington holtteste felett fogok csak békét kötni!” Fő érv egyedül ez a számára: „Mit szól majd a történelem?”

Nem sokkal később Lajos már csak abban reménykedik, hogy bántatlanul elmenekülhet.

XVIII. Lajos rosszul mérte fel a helyzetet, Elba után

Rendkívül érdekes ellenpontozás a filmben a szövetségesek (az osztrákok, a poroszok, az oroszok és a britek) „készülése” a háborúra. Brüsszel ugyanis táncol – nem francia harsonákra. A nők is elszántak: „Nekünk, nőknek is meg kell tanulnunk dobszóra lépkednünk.” (Nem igaz, de jól hangzik úri körökben.)

Wellington (W.) egyszerre elismerő katonai ellenfél és dölyfös angol herceg. W.: „Boni nem úriember, a harcmezőn a csákója felér 50 ezer emberrel, de akkor sem úriember.” (Talán igaz, talán nem.)

Egy másik fontos jelenetben egy francia katona mondja a vezérnek: -„Úgy lesz, ha isten megsegít.” Ráförmed N.: „Akkor is, ha nem segít!” Hasonló epizód a filmben: jelentést tesz N.-nek egy tiszt, de N. kioktatja: „Nekem ne jelentgessen, hanem üldözze az ellenséget!” Ám a katona ellenszegül: „Hol van az ígért erősítés?!” N. letorkolja: „Engem senki se merjen kérdőre vonni. Nem vitázunk! A vita mindig katasztrófához vezet!” (Kell ide még kommentár?!) N. ugyanakkor bizonyítja hadi kreativitását Belgiumban. „Átkelünk a folyón, és reggel már Brüsszelben szárítjuk a csizmánkat.” (A fele sikerült is.)

A hadi gépezet sosem demokratikus, de a teljes elfojtás kudarchoz vezet – éppen a waterlooi végjátékben is. Grouchy tábornok, attól félve, hogy felakasztanák, nem mer változtatni Bonaparte időszerűtlen parancsán. Így több tízezer katonája hiányzik a francia csapatok küzdelméből; ez döntőnek is bizonyul.

Wellington haditerve működik. Kijelenti: számított N. lépéséire, már tavaly kinézte maguknak a helyszínt. N. ellenben lekezelően, de tévesen s korán minősíti W.-t: ez sem Caesar tanítványa! Korai az öröm, bukás a vége.

Brit harci mód és morál

Ilyen Napóleon végjátéka

Filmes zárszó – a korábban Bonapartét eláruló – Nej marsalltól: „Sziklához láncolják, Felség, mint Prométheuszt. És ott önön nagyságának emléke fogja elpusztítani.”

Így lett?

Waterloo: 1970-ben készült, 128 perces, monumentális, koprodukciós (had)történelmi dráma; kiváló magyar szinkronhanggal. Elérhető pl. a YouTube-on. Producer: Dino De Laurentiis. Rendező: Szergej Bondarcsuk. Írta: H.A.L. Craig; forgatókönyv-közreműködő volt Vittorio Bonicelli és Szergej Bondarcsuk. Fényképezte: Armando Nannuzzi. Zene: Nino Rota. A kulcsszerepekben: Rod Steiger, Christopher Plummer, Orson Welles, Jack Hawkins, Virginia McKenna, Dan O’Herlihy.

A képek a film hivatalos, IMDb-oldaláról valók, köszönet értük.