Somody Imre: sokat csalódtam az emberekben, és magamban is

Egy szombathelyi fiatalember, aki szülővárosában és Tiszalökön járt iskolába, majd Kelet-Berlinben egyetemre, egy időben Magyarország egyik leggazdagabb embere volt. Szinte minden sikerült neki, de aztán jött egy időszak, amikor úgy érezte, minden összeomlik körülötte. A dr. Somody Imrével készített interjúnk első részében pályája felfelé ívelő szakaszával ismerkedhettünk meg. Most kiderül, miért és hogyan változott meg, lett egészen más ember.

– Visszaemlékszel-e arra pillanatra, amikor tudatosodott benned, hogy milliárdos lettél?

A Citibanknál volt számlám, és húsz évig a pénztárcámban őriztem azt az értesítést, hogy átutalták a húszmillió dollárt. De mai fejjel azt mondom: ahogyan én bántam azzal a pénzzel, abban tetten érhető, hogy ki voltam és honnan jöttem. Egy nyugati kultúrában elképzelhetetlen lenne, hogy valaki ilyen önfejűen használja a pénzét, azzal együtt, hogy megmagyarázhatatlanul keveset költöttem el saját célra. Az összes pénzem nyolcvan százalékát befektetésekben – kenyérgyár, patika és még sok minden más – nagyrészt munkavállalóknak bérként fizettem ki. Ahol visszajött, az a pesti Centrál Kávéház irodaháza volt. Ahelyett, hogy odaadtam volna ezt a pénzt Lantos Csabának, vagy egy banknak, hogy fektesse be. Nincs rá más magyarázat, mint az, hogy el voltam szállva.

– Mikor érezted úgy, hogy elég volt ebből? 

2000–2002 között volt egy olyan időszak, amikor úgy éreztem, minden összeomlik. Akkor váltam el az első feleségemtől, ami igen megviselt, nagyon beteg voltam, akkor szanáltam a cégemet és szembesültem azzal, hogy már nem alapítok egyre-másra sikeres vállalkozásokat. Talán emlékszel, hogy 2002 után jelent meg a Népszabadságban egy lejárató cikk rólam és akkor – életemben először – megpróbáltam ezt megakadályozni, persze nem sikerült. Ekkor volt a kormányváltás, egy ostoba Orbán-hívőnek próbáltak beállítani és én próbáltam elmagyarázni, hogy nem mindegy, ki miként szerzi meg a pénzét és miként veszíti el azt. Miközben akkor indult be a Veresegyházi Életmódprogram, amit Orbánék és Medgyessyék is támogattak. Nos, akkor érzékeltem először, hogy milyen mocskos lehet a pártpolitika.

Orbánék alatt még úgy gondoltam, hogy ez kezelhető, voltak dolgok, amiket nem szerettem, de Chikán Attilával, Kolosi Tamással jó volt együtt gondolkodni, Pokorni Zoltánnal, Dávid Ibolyával tudtam egyes ügyekben kooperálni, de 2003–2004 táján, a Medgyessy-kormány idejében már érzékeltem, hogy a pártpolitika maga alá gyűrheti a kormányzati döntést. Minden észszerűség ellenére, megvonták az életmódprogramtól a támogatást. Behívattak a „Fehér Házba”, az MSZP egyik parlamenti irodájába és közölték, hogy az életmódprogramra szánt pénzt szétosztják a megyében az MSZP vezette városok között. Ott szembesültem azzal, hogy létezik egy kormányprogram, ami megjelent a közlönyben, de a pártpolitikusok egy tollvonással átírhatják és még arra is felszólítottak, hogy én osszam szét ezt a pénzt, amit persze visszautasítottam. Elmentem Medgyessyhez, aki határozottan kijelentette, hogy ő akarja ezt a programot. Majd megjelent a HVG-ben egy cikk, hogy bebukik a veresegyházi életmódprogram és akkor felkerestem Draskovics Tibor pénzügyminisztert, aki a szemembe mondta, hogy nem lesz pénz. Miért nem lesz? – kérdeztem. Mert a párt nem akarja – volt a válasz. Ott és akkor fejeződött be számomra az együttműködés a politikával. 

Ezzel majdnem párhuzamosan történt, hogy 2002-ben elvállaltam az uniós csatlakozásunk felkészítésére létrehozott Európai Uniós Kommunikációs Közalapítvány elnökhelyettesi pozícióját. Nagyon fontosnak tartottam, hogy a felkészülés sikeres legyen. Ebben a csapatban te is közreműködtél és tudod, mindent megtettem azért, hogy ez a véleményformálók számára fontos legyen. Szerettem volna elérni, hogy ne csak a kormányzó baloldal, hanem a jobboldal emberei is megjelenjenek az óriásplakáton, hiszen ők ugyanúgy támogatták a csatlakozást, de hiába kerestem meg ezzel a javaslattal Áder Jánost, ez mégsem sikerült. Ott ültünk Chikán Attilával és még néhány konzervatív gondolkodású személyiséggel és megállapítottuk: itt bizony befejeződött az, hogy a nemzet érdeke minden mást felülírhat. Hát, nem! Ráadásul abba is beleláttam, hogy miként kerültek hatalmas pénzek a pályázat megkerülésével bizonyos cégekhez és akkor azt mondtam, hogy na, nekem ebből elég volt és kiszállok.

2004-ben újra házasodtam, a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy az egészségügyi szolgáltató szektorban fogunk beruházni. A Misszió Egészségközpont jól működött, elindítottuk a meddőségi klinikát, patikát béreltünk és gyógyszerek házhoz szállítására szakosodtunk. De megtapasztaltuk, hogy Magyarországon nem lehet olyan üzletágban mozogni, ami a kormányzattól függ, ha pártpolitikailag nem mozogsz. Kiderült, nem az a fontos, hogy ki a jó, melyik megoldás a jó, hanem az, hogy ki csinálja. Rossz kimondani, de nagyon sok minden elveszett ebben a társadalomban.

Akkor talán örülsz is, hogy ellenálltál annak, hogy politikai pályára lépj, és nem vállaltad el az egészségügyi miniszteri felkérését az első Orbán-kormány alatt?

Igen, örülök, mert valószínűleg én lettem volna a legrövidebb idejű miniszter, miután nem voltam kompromisszumkész. Úgy nevelődtem, úgy szocializálódtam, hogy a magam ura vagyok, azt csinálok, amit helyesnek tartok, amellett ki kell állnom, és meggyőzni a többieket. Ebből a szempontból nagyon fontos volt, hogy amikor megtértem, keresztény hívővé váltam, magam sem értettem, miért, mi alapján gondoltam korábban azt, hogy az én igazságom, az én konstrukcióm, álláspontom jobb, mint másé. Visszatekintve: úgy érzem, én tényleg hittem a szocializmusban, a kapitalizmusban, hogy van egy olyan igazság, amit soha nem fogunk elérni, de közelítünk hozzá és ezen dolgozik minden ember. Tizenöt évvel később kiderült, hogy ez csak a Bibliában van így. Mert az ember úgy él és dolgozik, hogy a másik ember igazsága próbálja a tiédet lenyomni. Vagy megengedem, hogy csatlakozz hozzám, vagy én csatlakozhatok a tiedhez, azaz ez nagyon autonóm igazságkeresés. A 2004-től 2014-ig tartó időszakomban sok szempontból rossz irányba mentem, mert azt gondoltam, hogy meg kell változtatni a rendszert. Lehet, hogy forradalmárként egy barátságos ebéd után azt mondtam volna Mikola István egészségügyi miniszternek: Te is tudod, hogy korrupció van az egészségügyben, tegyél lépéseket a Fideszben és akadályozd meg. Szerinted, mit gondolt volna? Azt, hogy ez az ember nem normális.

Hajdanán a tudás volt a legnagyobb érték számodra és kiváló tudósokkal, filozófusokkal, esztétákkal álltál kapcsolatban, akiktől tanulni akartál. Ez pedig olyan távol esik attól a bejelentésedtől, hogy istenhívő lettél. Meglepő és megmagyarázhatatlan fordulatnak éreztem.

Az is volt. Ne felejtsd el, hogy borzasztóan sokat csalódtam az emberekben, és magamban is. Nem tudom miért, de főleg azokban az emberekben, akikkel körülvettem magam, és egyre inkább a gyengeségüket, a hibájukat, a megalkuvásukat láttam, mert magamból indultam ki.

– Ez volt az az időszak, amikor egyre inkább szembesülnünk kellett azzal, hogy az átmenet a szocializmusból a piacgazdaságba, a kapitalizmusba, az bebukott. De nem csak az, hanem az a nyugat-európai irány is, amit követni akartunk. Szerintem ez komoly érték- és lelki válságot okozott. Ami szinte abszurd, mert nem arról van szó, hogy bárki visszavágyna a szocializmusba vagy Kínát, Indiát szeretné követni. De az a nihil, ami egyre erőteljesebbé válik körülöttünk, az egyre inkább a manipulálásra, a hazugságokra és anyagiakra épül, és ez elborzasztó. 2014-ben tértem meg, de 2007-ben kezdtünk a feleségemmel templomba járni. Ez volt az az időszak, amikor oly mértékben romlott a bélfekélyem állapota, hogy ki akarták kötni a beleimet. Ez volt az a pont, amikor azt mérlegeltem, hogy ennél talán jobb meghalni. Ismertem a gyógyszerek mellékhatását, hiszen ezeket mi hoztuk be külföldről, mégis adtam magamnak egy esélyt és hét éven át profi templomba járó, vallásos ember voltam.

– Szerintem nagyon kevés ember tanulmányozta annyira a Bibliát, a kereszténységet, mint én, a feleségemmel együtt, de nekem ez ugyanolyan volt, mint amikor bármi mást korábban el kellett sajátítanom. Magyarán: ez tudati dolog volt, hogy hátha ez majd segít. Elmehettem volna buddhistának is, de a kereszténység közelebb állt hozzám. Az, hogy megtértem, hogy istenkövetővé váltam, akkor történt meg, amikor kezdtem kételkedni isten létezésében, mert a vallásos Somody problémái továbbra sem oldódtak meg. Megtérésemmel világossá vált, hogy az, ami itt van, az az ő akaratából van, az én életem is, akkor is, ha lesz háború, akkor is, ha nem, akkor is, ha meggyógyulok, akkor is, ha nem, és azt is, hogy valóban van egy igazság, és ez az ő, az isten igazsága. 

– A hited segít feldolgozni mindazt a borzalmat, ami a világban történik?

Igen, de ez egy tanulási, formálódási folyamat. Tudjuk, hogy keresztény emberként nem illik káromkodni, miközben nagyon sok keresztény káromkodik. Nekem két-három évembe került, hogy leszokjak róla, és ha ma valaki a közelemben csúnyán beszél, az egyszerűen fáj. De ami a legjobban fáj, hogy egy világválságot élünk meg beláthatatlan következményekkel és nekünk az lenne a feladatunk, hogy megpróbáljuk felmérni, valójában mi a szükséges és elégséges a globális túléléshez. Kell-e a gyerekeknek havonta új, divatos szerelést venni vagy százezer kilométer után lecserélni az autónkat vagy azt, amink van, észszerűen megosztani másokkal?

A gyerekeidtől kaptál-e már erre vonatkozó megjegyzést? 

A három gyerekemből egy már hívő, a másik kettő még nem. Ez egy küzdelem, és ha ebben nem tudsz példát mutatni, és nem tudunk erről beszélni, akkor nem jutunk előre. Amit a legfontosabbnak tartok, hogy felismerjék az igazi értékeket. Ha kilépünk a hit világából, mondd meg nekem, hol van az a világ, aminek a középpontjában az ember áll. Vagyis nem az a kérdés, hogy mit akar a Facebook, mit akar a Mészáros, a Csányi vagy bárki más, hanem az, hogy mi jó az embereknek. Nem az a kérdés, hogy kiválasztunk egy réteget az országban, akiknek mindent megadunk, a többi meg sorvadjon, hanem az, hogy mindenkinek megadjuk a lehető legjobbat, azt, amennyi jut. Ki látott már olyat, hogy akinek több jut, annak többet adunk, akinek kevesebb, annak még kevesebbet. Ez ma itt egy nagyon torz világ, ami így nem tartható fenn sokáig.

Ha már itt tartunk, hogyan érintett az április 3-i országgyűlési választás végeredménye?

Azt látom, hogy minden megy lefelé – annak ellenére, hogy az egyik oldal felfelé, a másik oldal előre szeretne menni. Olyan válság van előttünk, amit az én generációm még nem élt meg. Akik az elmúlt 12 évben vezették az országot és elégedettek, most megmutathatják, miként tudnak vezetni egy országot kifejezetten nehéz körülmények között. Valahol tényleg az elszalasztott, nem megértett lehetőségek népe vagyunk – ezt néha nehéz elviselni. Merem állítani, hit nélkül ez reménytelen. Hitben viszont teszem a dolgomat, megosztom a nézeteimet mások épülésére. Hiszen én is így kaptam.

Nem csodálkozom, hogy foglalkoztat ez a helyzet, de miként éled meg a hétköznapokat? A hajdani nyüzsgő életedből nem hiányzik semmi?

Nem, de leginkább a világi, társadalmi szórakozás, amelyet nagyon tudatosan építettem le. Kevés olyan kapcsolatom maradt, amiért vacsorázni vagy kávézni kellene és az életem nyolcvan százalékban Vácegresen és Veresegyházon zajlik. A másik nagy változás, hogy 2015 óta nem indítottam új vállalkozást. A feleségem 2019 végén belevágott egy kávézóba Veresegyházon, amit a covid miatt 2020 márciusában pár hétre bezártunk, de az alkalmazottakat megtartottuk. Egy kis birtokunk van Vácegresen és azt mondtuk, ha már az isten ezt ránk bízta, akkor felelőtlenség lenne, ha nem csinálnánk vele semmit. Így aztán hivatalosan is őstermelő lettem. Három éve van egy homoktövis-ültetvényünk, amit most szüreteltünk és azt tervezzük, miként hasznosítsuk a termést. Van ötven rackánk, öt kecskénk, egy borjúnk és nyulak. Az egyik lányunk nagyon szereti az állatokat, sokat foglalkozik velük. Az időm jórészét három keresztény projekttel töltöm. Az egyikben tanácsadó vagyok, a másik egy bibliaiskola, a harmadik pedig egy online képzési rendszer, amiben keresztény coachként veszek részt.

Tavaly történt, hogy megkeresett valaki a Centrál-imareggelire hivatkozva, hogy egy barátja szeretne tőlem tanácsot kérni. A fiatalember eljött Veresegyházra és elmondta, hogy egy vitamin-terméket készítenek, amit a nemzetközi piacra, a tőzsdére akarnak vinni és ebben csak én tudok nekik segíteni. Kiderült, hogy egy zseniális termékről van szó. A lényege, hogy egy készülékbe különböző vitaminoldatokat töltenek, és egy mesterséges intelligencia az okos órádról megmondja, hogy neked mire van szükséged, azt összemixeli, és azt iszod meg minden reggel. Például: ha rosszul aludtál, akkor bizonyos vitaminokból többet kapsz. Ha a sportolásban kimerültél, akkor az ezt kompenzáló összeállítást. Nagyon izgalmas újdonságnak találtam, kiderült, hogy csupa fiatalemberről van szó, és most velük kezdtem el dolgozni, tanácsadóként. Segítséget kérve felhívtam Karsai Bélát, akivel a Bolyai-díjat együtt alapítottuk meg, de hosszú ideje nem beszéltünk, és azt mondtam neki: Béla, úgy érzem eljött a mi utolsó projektünk. Elmentünk hozzá a csapattal és Béla zseniális megoldást javasolt a csomagolásra. Ráadásul javasolt egy céget, amelyik a gépet is tudná gyártani. Mind a ketten úgy éreztük, hogy igen, az újabb közös projektnek most jött el az ideje.

Mit szólnál ahhoz, ha legközelebb a felújított és a napokban megnyílt Centrál kávéházban találkoznánk?

Ragyogó ötlet, az új tulajdonos csodálatosan felújította, már jártam ott és örülök, hogy újra látogathatjuk és élvezhetjük a Centrált!