Bedő J. István | Idősödő újságíró kolléga a szerző, erősen gyanítható, hogy önéletrajzi ihletésű a mű. Az egyetlen meglepetés benne, hogy Frank Iván elsőkönyves, noha az idén töltötte be a nyolcvanat. De ezek csak mellékes adalékok, a fontos: maga a könyv.
A cím elég sokat elárul, és ha komolyan vesszük, ellene dolgozik népszerűségének, hiszen fölvázolja a főhőst és a hátteret. Ám ez csalóka dolog, mert a sztori felépítése szerint a mesélő, az újságíró összetalálkozik régen látott ismerősével, és az ilyenfajta helyzetekben némi visszatekintés szokott előkerülni a közös múltra. De az élet sosem egyszerű, Halasi Péterből ömlik a szó, kérdezni sem kell, elmondja életét a szegényparaszti múlttól kezdve – a felfelé emelkedés, értelmiségivé válás egyáltalán nem sima útját.
A dialógus (mert a két monológ is kitenne egy dialógust) másik résztvevője, az ismerős újságíró csak hallgatóság. Péter válságos életszakaszban van: szerelmetes pályájáról épp aznap bocsátották el – nem volt ez elegánsan megcímkézve, mint politikuséknál („más fontos beosztásba kerül”) – ez durva seggberúgás volt.
Csakhogy ennek is megvolt a maga története, így tehát két összefésült sztorit kapunk a dokumentumszerű regényben, Péter, a diák lassú felemelkedését kisvárosából – voltaképpen a szerkesztőségi íróasztalig és írógépig –, és Péter, az újságíró jelen idejű történetét.
Halasi Péter csaknem totyogós gyerekként került bele szüleivel a deportálásba, és többé-kevésbé csodával határos módon élte túl, növögetett, iskolába járt a kisvárosban, kamaszodott, megismerkedett a rajongással, a testiséggel, és persze a háború utáni idők mindenféle kalandjába belekóstolt. Megtapasztalta, mi a kulákozás, mi a zsidózás, és általában mindenfajta propagandát és mindenféle törvénytelenséget.
Itt válik egyre érdekesebbé Péter kamaszodása, mert a főváros egyik kollégiumába kerül. Kezdi figyelni a sajtóban már érzékelhető stílusváltozásokat, és a maga mérsékelten szabálykövető módján ellóg egy barátjával a Rajk-temetésre.
Valójában ez az a pillanat Péter életében, amikor az olvasó érzékelheti, hogy már birtokában van a legfontosabb újságírói talentumnak: a kíváncsiságnak. Természetesen elmegy október 23-a minden fontos helyszínére, jelen van a felvonulásokon, a Sztálin-szobor ledöntésénél, és szófogadó kiskamaszként (még csak 14 éves), vissza-visszatér a kollégiumba. Aztán városnéző kirándulást is tesz a tragikusan szétlőtt Budapesten, jár a Köztársaság téren – és tulajdonképpen ott szakad meg a nagyinterjú, amikor visszatér kicsi szülővárosába.
Párhuzamosan pedig megismerjük Péter jelenkori munkáját, a rendszerváltás körüli kaotikus sajtóhelyzetet, a lapindulások és lapkimúlások korát meg az új karrieristák világát. Azt is, hogy mérlegre kerül minden: mi célszerűbb, egyenes gerincűnek lenni (és állást veszíteni) vagy megalkuvónak lenni (és térden állva élni…). Mondhatnám: ma még inkább aktuális a kérdés.
Nos hát: kinek íródott a könyv? A szerző kortársainak is, hogy el ne felejtsék a történteket, a legutóbbi nyolcvan-hetven, vagy negyven-harminc év eseményeit. Még akkor is nekik szól, ha a 44-45-ös vagy 56-os rémségeket ezerféle forrásból ismerjük, legfeljebb a könyvekbe gyűjtött beszámolók, történelmi elemzések óhatatlanul tárgyilagosabbak – és főleg kontextusba helyezik az eseményeket. Frank Iván történetében ezeket a kiskamasz szemével látjuk.
Más kérdés, hogy azok a mai tizenévesek, akiknek egybemosódik Mátyás király és Sztálin, akik megkérdezik: „Nagymama, te láttál királyt? És dinoszauruszt?” – szóval ők érdeklődnek-e a negyvenes-ötvenes évek, meg a kilencvenesek iránt. Amennyire látom az őket megcélzó kiadók irodalmi választékát, sokkal dinamikusabb, reklámklipek sebességével rohanó történeteket kínálnak nekik, amik nem kizárólag a valóság tégláiból épülnek. Ezért hát Frank Iván könyve hasznos emlék-dokumentuma a kornak, amiről azonban a bőrt már jó régen lehúzta számos félig vagy egészen fikciós regény.
Frank Iván: Kissrác a kisvárosból: Magánkiadás (Árvasor Kft.), 2022. 204 oldal. ISBN 978 615 015 4756