A meglehetősen termékeny, 53 esztendős amerikai regényíró, Dan Brown legújabb könyve magyarul csak egy hónap múlva jelenik meg, így egyelőre az angol eredetivel kell beérniük a világhírű író türelmetlen magyar híveinek. A Da Vinci-kóddal kezdődött sorozat negyedik kötetének címe eredetibb már nem is lehetne (Origin = Eredet), ez azonban korántsem mondható el a történetről és a karakterekről, melyek ezúttal meglehetősen sablonosra sikeredtek…
Az alaphelyzet a szokásos: a széria főszereplője, a rejtélyek és kódok szakértője, Robert Langdon Európában (ezúttal Spanyolországban) jár, ahol meghívója kegyetlen gyilkosság áldozata lesz, a barbár tett mögött pedig egy világra szóló összeesküvés sejlik fel. A professzort is meggyanúsítják azzal, hogy köze van a merénylethez, ezért menekülnie kell, melyben (mint mindig) társa egy fiatal, csinos, barna hajú nő, akivel bár erősen szimpatizálnak, ennél mélyebb kapcsolat a közös kalandok közepette sem alakul ki.
A fő téma is ismerős: a vallás és a tudomány, azaz az egyház és a tudósok, a hit és a racionalitás – szó szerint is – véres „harca”, amely a kibékíthetetlennek látszó ellentétek ellenére végül mégis egyensúlyba kerül.
A vezérfonal ezúttal egy modern kori polihisztor (akinek alakját kimondva, kimondatlanul leginkább Elon Musk ihlette) világrengető felfedezése az élet keletkezésével, illetve az emberiség sorsával kapcsolatban, melyet a mai kor technikai vívmányait felhasználva, a lehető legszélesebb nyilvánosság elé kíván tárni. Ez azonban úgy tűnik föl, hogy rendkívüli mértékben aggaszt bizonyos köröket, amelyek mindent megtesznek az információ elhallgattatása végett. A történetben fontos szerepet kap a spanyol királyi család (nem a valódi, hanem egy képzeletbeli), illetve néhány többé-kevésbé érdekes spanyolországi helyszín.
Az elképzelés tehát ezúttal is ígéretes, a nyelvezet, főként pedig a szerkesztési mód pedig méltó a szerző előző műveihez. Az akciófilmeken és az internet által használt nemzetközi kommunikáció angoljához szokott olvasót valósággal lenyűgözheti Dan Brown kifinomult szókincsű eszköztára, amelynek magyarra fordítása valószínűleg nem lehetett könnyű feladat. A három-négyoldalas fejezetek pedig olyan ragyogóan kapcsolódnak egymásba, amely miatt a könyv majdhogynem letehetetlen annak ellenére, hogy a cselekmény fordulatokban nem túl bővelkedő.
Brown ezúttal azonban kissé túllőtt a célon, túl sok mindenről akart értekezni. Az önmagukban is kötetekre elegendő témával szolgáló alapvetések (az élet eredete és az emberiség biológiai története) mellett a mesterséges intelligenciától az önvezető autón át a nanotechnológiáig felvillannak a technika legújabb vívmányai, de a meddőségtől a homoszexualitáson át egészen a halálos kórral való küzdelemig sok-sok más téma is terítékre kerül.
Ha mindehhez még hozzávesszük a Franco tábornok fémjelezte időszak néhány emblematikus helyszínének és más spanyolországi monumentumoknak a leírásait, akkor már könnyen érthető, hogy egyik említett téma sem kap elegendő hangsúlyt, csak mintha egy gyorsvonat ablakából néznénk a világot. Ez annak fényében még meglepőbb, hogy a szerző a kötetet lezáró Köszönetben talán száznál is több közreműködőnek, közöttük sok-sok szakértőnek nyilvánítja háláját a segítségért, noha a fenti témákból csak olyan felszínes ismeretek jutnak el hozzánk, amelyeket néhány kattintásból bárki pillanatok alatt könnyedén felszippanthat a Wikipédia és a hasonló lexikonok segítségével.
A szereplők jellemrajza, amely Brownnak amúgy sem erős oldala, ezúttal még elnagyoltabbra sikerült, mint az előző műveiben, alig-alig tudunk meg bármit is róluk, inkább csak morzsák hullanak elénk a karakterekből, így a „jók” és a „rosszak” megkülönböztetése sokkal határozottabb, mint azt az előző részekben megszokhattuk, ahol szinte állandó meglepetésekben lehetett részünk. Ez persze lehet tudatos választás is, mivel a könyv végén az alaptörténet egészen új fénybe kerül, de talán Brown sem érezte ezt a slusszpoént elég erősnek, így azt azzal próbálta viszonylagosan felerősíteni, hogy egészen addig meglehetősen kevés csavart tett a történetbe.
Az egyes szereplők jelleme tehát alig-alig sejlik fel, így nem csoda, hogy a „legemberibb” figura egy beszélő számítógép, amely főszereplővé lép elő, ami a regényirodalomban, ha bizonyára nem is a legelső, de az eddig ritka alkalmak egyike. A tömegek reakcióinak leírása azonban egészen biztosan tévedés.
A könyvben felvetődő problémák, illetve a feloldásukat célzó hitek és elméletek, amelyek a kezdetek óta foglalkoztatják az embereket, egészen biztosan nem olyan hatásokat keltenének, mint ahogyan azokat a szerző kezeli.
Minden hibája ellenére azonban a könyv érdekes, és sok tekintetben elgondolkoztathatja olvasóját, még ha feltétlenül nem ért is egyet Brown megoldásaival.
A magyar olvasó számára pedig különleges csemege, hogy egy valóban világhírű író – egy ortodox rabbi szerepeltetése okán – igazán remek reklámot csinál Budapestnek azokon az oldalakon, ahol leírja fővárosunk gyönyörű panorámáját és a romkocsmák különleges világát.
Az viszont minden bizonnyal csak a véletlen műve, hogy a kötetben nem elhanyagolható jelentőséggel bír a néhai spanyol diktátor, Franco tábornok egykori szimbóluma: VICTOR.