Szabadon hazamehetnek a külföldi magyarok

Mától szabadon utazhatnak haza a külföldön élő magyarok. Spanyolországban eközben Quim Torra úgy döntött: feloldja a szükségállapotot Katalóniában. Egy napot töltöttek a 3-as fázisban, pénteken pedig már ki is lépnek az új normál kerékvágásba Kantábriával és Baszkfölddel együtt. Murcia bejelentette: nem korlátozza a belépést a strandjaira. Algecirasban pedig eközben lezártak egy hotelt, mert egy ember elhunyt, három pedig megfertőződött a Covid-19-cel.

Szabadon utazhatnak haza Magyarországra a külföldön élő magyarok csütörtöktől. Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook oldalán posztolta szerda este a hírt. A budapesti parlament kedden szavazta meg a veszélyhelyzet megszüntetését, ennek köszönhetően június 18-ától a magyarok, valamint az unió többi országának állampolgárai most már karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Magyarország területére. A külföldre utazóknak azonban továbbra is résen kell lenniük, mert nem minden állam nyitotta meg a határait. Spanyolországba is csak június 21-től jöhetnek, a briteknél pedig még a 2 hetes karantén megtartása is kötelező.

Sietnek a katalánok: az egészségügyi miniszter szerdán engedélyezte Barcelona és Lleida belépését a 3-as karanténfeloldási szakaszba, majd Quim Torra bejelentette, hogy pénteken már ki is lépnek az új normál kerékvágásba. Ez azt jelenti, hogy Katalónia fővárosa és egyben Spanyolország második legfertőzöttebb területe egyetlen napot töltött el az utolsó fázisban. Torra közölte: miután „nála a gyeplő”, ő határozza meg a szakaszokból való kilépés sebességét, majd állampolgárai óvatosságát kérte a szükségállapot feloldása után. Hozzátette: fenntartja az alapvető biztonsági intézkedéseket, köztük a maszkviselési kötelezettséget, valamint az általános távolságtartási szabályt is.

el_periodico.jpg

Az El Periódico fotóján Quim Torra, katalán elnök.

Baszkföld és Kantábria is kilép az új normál kerékvágásba pénteken. A két elnök ezzel együtt megállapodott abban, hogy megnyitják a határokat egymás előtt. Mindketten úgy fogalmaztak, hogy „a vírus még köztünk van, ezért fenn kell tartani az alapvető biztonsági intézkedéseket”, így ők sem törlik el a maszkviselésre és a távolságtartásra vonatkozó előírásokat.

el_independiente.jpg

Fotó: El Independiente

Murcia bejelentette, hogy nem vezet be korlátozásokat a strandjain, mindössze annyit kér a fürdőzőktől, hogy tartsák a kétméteres távolságot egymástól. Andalúzia hétfőn lép ki az új normál kerékvágásba. Az elnök, Juanma Moreno bejelentette: a bárok és éttermek a belső terük háromnegyedét, a teraszaikat teljes egészében használhatják, továbbá az asztalok között 1,5 méter távolságot kell kialakítaniuk. A hotelek közösségi terei fele kapacitással használhatók, a koncerteken pedig maximum 1500 ember vehet részt kizárólag ülve és megfelelő távolságban egymástól.

moreno.jpg

Juanma Moreno, Andalúzia elnöke (Fotó: Ideal)

Lezártak egy algecirasi (Cádiz) hotelt a koronavírus miatt. Az egyik lakójuk, egy 78 éves férfi szerdán elhunyt és szervezetében kimutatták a Covid-19-et. Rajta kívül három másik vendég tesztje is pozitív lett. A halott férfi a szállodában élt, ahol a városi tanács szociális szolgálata helyezte el őt, ugyanis nem volt fedél a feje fölött.

andaluciainformacion.jpg

Fotó: Andalucia Informacion

Több mint négyezermillió eurót különít el a spanyol kormány a turizmus fellendítésére – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök mai sajtótájékoztatóján. A pénzügyi keretet arra fordítják egyebek között, hogy javítsák Spanyolország megítélését, hogy a külföldiek ismét biztonságos országként tekinthessenek rá. Evégett nagy súlyt fektetnek a jövőben is a higiéniára.

Emellett az ágazat versenyképességének javítását, a turisztikai foglalkoztatás támogatását, valamint a nemzeti turizmus előmozdítását is tervezi a kormány az összegből.