Szegény Nobel, ha tudta volna…

Bevallom, többször is végigolvastam a könyvet és ennek ellenére nem értem, hogyan kerülhet egy francia, idősödő villanyszerelő egyáltalán a svéd Nobel-díj bizottság közelébe? Hogyan befolyásolhatja szégyenteljes viselkedésével azt a szervezetet, amely a világ legrangosabb díjának oda ítéléséről dönt?

Erre – áttételesen – csak a svédek képesek. Ebben az országban, ahol az emberek feltétel nélkül bíznak egymásban és a mindenkori kormányban – mert nincs okuk az ellenkezőjére – könnyű megvezetni az embereket, különösen, ha nők. (?)

Mert ez a másik furcsaság: Skandinávia élen jár a női egyenjogúság megteremtésében, erre mind az oktatásban, mind a törvényhozásban, mind a munkahelyeken is kínosan vigyáznak, aztán megjelenik Jean-Claude Franciaországból, aki azáltal lesz híres, hogy egy sikeres svéd írónő férje, és akinek egyetlen szava sem igaz. De sokan hisznek neki, hiszen jobb körökben mozog – amit persze nem magának, hanem a feleségének köszönhet. És sokan eltűrik – társaságban! – szinte betegesen szemtelen nyúlkálását, kétértelmű megjegyzéseit.

Úgy látszik, nem elég az intézményesített női egyenjogúság kivívása. A pofátlan macsó  viselkedés és a szexuális erőszak – ami nem mellesleg bűntett – mindezt elsöpri.

Persze nemcsak Arnault-ról van itt szó, több tucatnyian tehetnek róla, hogy elmaradt 2018-ban a Nobel díj kiosztása.

A tények: 2017 novemberében szexuális zaklatási botrány sodorta válságba az irodalmi világot. Az elképesztő történet szálai a Svéd Királyi Akadémiára vezettek, ahol az intézmény egyik tagjának férje évtizedeken át zaklatta a nőket. A férfi és felesége elitklubjában folyó ügyekről rengeteg szóbeszéd keringett, ám az irodalmi Nobel-díjról döntő társaság hosszú éveken át szemet hunyt a gyanús esetek felett, egészen addig, amíg egy fiatal svéd újságíró le nem rántotta a leplet a feddhetetlennek tűnő társaságot átszövő korrupcióról és erkölcstelenségről.

Mert Jean-Claude aki össze-vissza hazudozott különböző egyetemeiről, kiváló tehetséggel működtetett egy menő kulturális-irodalmi szalont. Sőt: „A Forum művészeti vezetője sokakat segített a hatalomhoz. És akik most különböző magas posztokon ülnek, mind a lekötelezettjei. Mindenhol vannak kapcsolatai.” Arnault mindenkit megfenyegetett: ha nyilvánosságra hozza, hogy a rendezvényeken nyíltan erőszakoskodik a nőkkel, akkor vége a karrierjüknek. A felesége is elnézte felháborító szokásait.

Jó két évvel ezelőtt, 2017 végén már 18 nő vádolta szexuális bűncselekménnyel a kéjencet, csakhogy ezt mindig bizonyítani is kell. Két ízben végre sikerült – a bizonyítási hercehurca is a nőket hurcolja meg! – így sikerült elítélni a hivatalosan fotósként ténykedő franciát börtönbüntetésre és pénzbírságra. Azért tegyük hozzá, ez nem kibírhatatlan büntetés, hiszen a svéd börtönviszonyok még a franciához képest is inkább nyaralásnak tűnnek föl, a pénzt meg könnyedén összeadta a család.

Az igazságot kiderítő fiatal Matilda Gustavsson – aki ma már számos rangos újságírói díjjal büszkélkedhet – oknyomozó könyvben tárja elénk a teljes sztorit: hogyan hallgattatták el a megalázott nőket, és hány életet tettek tönkre a Nobel-díj hírnevének megóvására.

Az elitklub megdöbbentő, igaz történet a hatalom, a szexuális erőszak és az irodalom összefonódásáról.

Haris Ildikó fordítása kiváló munka, jóllehet, a sokszor előbukkanó utca és térnevek a magyar olvasónak nem mondanak sokat, inkább a tényszerűséget támasztják alá, miközben a helybelieknek jelzik, mennyire elegáns utcáról vagy rangos helyszínről van szó, de ez nem a fordító vétke.

Matilda Gustavsson: Az elitklub; a könyvet az Alexandra adta ki.