Bár elmúlt a 750. évfordulója annak, hogy Győrt királyi városi rangra emelte V. István, nem célszerű elfeledkezni a jeles jubileumról, tekintettel arra, hogy még ma is pénzt lehetne csinálni belőle. Például városnéző sétákat túl vidám turistáknak ezzel a címmel: „Egy magyar barokk város lecsúszása a 21. század első évtizedeiben”. Biztos vagyok benne, ha más nem is, ám külföldi tévétársaságok, lapszerkesztőségek hálásak lennének a témáért. Beszámolhatnának ugyanis 2022 Magyarországának a valóságáról, amikor például egy szigorúan néptelen futballpályára milliárdokat költenek, ám építészeti és műemlékeket pusztulni hagynak. (A nyitó képhez: évekkel ezelőtt föl kellett volna újítani az egykori győri múzeumot, a valamikori Apátúr-házat, nem történt meg. Most azt beszélik: visszaadják a római katolikus egyháznak; fogadjunk: nyomban lesznek milliárdok a renoválására…)
Rettenetes, szívszaggató érzés, még ha malíciával is, az embernek ilyesmiket kell írnia a szülővárosáról. A tényeket illetően olyan ez, csaknem, mint amikor a második világháborúban agyonbombázott Győr sebeit vették számba a helyi polgárok, hogy rangsorolhassák: mit kell/lehet mielőbb rendbe tenni, újjáépíteni, hogy újra élhető legyen a város.
Háromnegyed évszázad csaknem elegendő volt arra, hogy Győr az őt megillető régi fényében pompázzék. Büszkeségre okot adó számtalan pontja megújult, gazdagodott, gyarapodott. De hát ez így természetes. Gyönyörű fénykép- és filmfelvételek készíthetők a városban, olyan szépek, hogy a nem helybéli keble is dagadhat: járt itt, és másoknak is ajánlhatja a vizitet.
Csak hát, sajnos, nem minden olyan fényes és ápolt ebben a városban, mint ahogy az egyoldalú, csalogató képekről látszik! Az Infovilág szerkesztősége – újságíró, fotoriporter egyaránt – évek óta igyekszik fölhívni a városvezetők és szakemberek figyelmét a hiányosságokra, ám hiába. A városháza hölgyei és urai (nem az adminisztrátorokról van szó!) olyannyira el vannak telve önnön zsenialitásuktól („minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyunk elégedve”), hogy sem a városi főépítész, sem a sajtókapcsolatokkal megbízott beosztott, sem a jegyző, sem az (egykori, sem a mai) polgármester nem hajlandó szóba állni azzal, aki jó szándékkal kopogtat náluk. Pedig amikor a mostani polgármester beült az Adriai-tengert különösen kedvelő elődje székébe, még személyes üzenetet is küldött az Infovilág felelős szerkesztőjének, amiben arról biztosítja az akkor éppen a 20. évfolyamában járt lapot, hogy „ő jóban akar lenni az újságírókkal, és együttműködik velük”. Aztán ország-világ előtt közölte: kipenderítette a főépítészt. Nicsak, hullanak az „áldozatok”: két sajtófőnök (dr. Domanyik Eszter, majd Sándorfi Róbert), egy osztályvezető (Füke Péter), majd Révi főépítész!) is távozott a győri városházáról.
A „kirúgott főépítész” (a polgármester jelzője) után jött újabb, vele is szerettünk volna beszélni a város ügyeiről. Nyomban igent mondott az interjúra, ám a találkozó előtt indoklás nélkül lemondta. Nem egészen egy év után a polgármester tőle (Gyimóthy Ákos) is megvált.
Egy idő óta új főépítésze van a városnak, a neve Szaksz Vince. Ő viszont már arra sem vette a fáradságot, hogy válaszoljon. Pedig nem árultunk zsákbamacskát: a beszélgetést ajánló levelünkben a fő kérdéseinket is rendelkezésére bocsátottuk. Az a polgármester pedig, aki a hivatalba lépését a sajtó iránti nyíltságának közlésével is erősítgette, hallgat, akárcsak adriás elődje. Nem különben a város jegyzőnője is.
Fura város ám ez a Győr! Vezetői azt hiszik, hogy ők mindent megtehetnek, negligálhatják a sajtót (majd megunja?), kizárólag narancsszínben látják a világot – és punktum. Ha meg nem, akkor pedig agresszívek, és miközben menekülnek a városháza lépcsőjén szökdelve a mentsvár bejárata felé, lekezelők, súlyosan sértő módon rázzák le magukról az udvariasan érdeklődő fiatal újságírót. Szomorú volt látni és hallani azt a polgármestert, akiről sokan azt hiszik: diplomája, sőt professzori címe is van, tehát minden bizonnyal diplomáciai érzékkel is megáldotta a teremtője. Bevallom, én második kérdést nem intéztem volna hozzá, csak a mikrofonomat tartottam volna, aztán tételesem megcáfoltam volna a polgi Fideszben tanult pulykamérges monológját…
Egy szó, mint száz: ez nem az a Győr, mint amilyennek az 1887–1906 között működött és az ősi települést modern várossá fejlesztő Zechmeister Károly megálmodta. Zechmeister nem az ujjait meg a papagájait, kakasát mutogatta, és nem a folytonos közszerepléssel, fényképezkedéssel töltötte napjait, nem vésette a nevét a városházi ablaka alatt álló kőoszlopba…
Az ám, amit ma (és majdan a továbbiakban) bemutatni szeretnénk, sajnos, korántsem új az olvasóink számára. Pusztán arra kívánunk utalni a következő néhány felvétellel, hogy az újságíró és a fotoriporter nem feledi célját. Ha kell x-edik alkalommal is megjeleníti, mindaddig, míg az illetékesek rá nem döbbennek: mulasztottak, ezért cselekedniük kell.
Erről a Baross utca 18. számú sarokházról verte le az orvos-professzor polgármester nagy felhajtás közepette a lentről alig látszó házszámtáblát. (Az utcát egykor Lenin útnak hívták.) Arra viszont már nem futotta figyelméből, hogy a beázás okozta hatalmas foltot eltüntettesse.
A város jó évszázada promenádként használt utcáján nem egy épület elkeserítően elhanyagolt, penész eszi, vagy csak kívülről mutatós, az udvari oldalán mállik…
Győr egyik különösen szép szelete (lehetne) a Kazinczy utca. Csakhogy már az elejét elcsúfítja a rendbe tett lakóházak között a csúnyán elhanyagolt 6. számú épület:
Ugyanebben az utcában található a külföldi bédekkerek által is emlegetett Rozália-ház. Az internet ezt írja róla: a házat Sajnovics Mátyás Győr megyei főjegyző építtette 1703-ban. A mesterien tervezett Kazinczy utca 21. számú épület barokk homokzatát konzolokkal alátámasztott zárt erkély osztja ketté. Az erkély alatti domborművön Szent Rozáliát láthatjuk sziklabarlangjában, a kutatók szerint ravatalán.
A házban élt egy ideig a nyelvész, csillagász, matematikus Sajnovics János.
Ez a két kép önmagáért beszél: a Jókai és Zechmeister utca két sarkán készült. Hosszú évek óta marja a korántsem lakatlan házakat a penész:
Ki tudja, mióta áll üresen ez az egyemeletes, hét ablakával a Káptalan-domb feljárójára néző, 10. számú házacska. Két családnak minden bizonnyal kényelmes otthon lehetne
Ez az ikerépület legalább két tucatszor szerepelt az Infovilág hasábjain: a Schäffer-ház, épült a 19. század derekán, a Bécsi kapu tér 1–3. szám alatt romlik évtizedek óta, pedig rengeteg szépséget rejtenek falai, melyek a várbástyával épültek össze. Mai tulajdonosa (egy országosan jól ismert, anyagiakban aligha szűkölködő győri ügyvéd kft.-je) pingált vászonnal letakartatta, hátha nem veszik észre: réges-rég föl kellett volna újítani, mert gyalázatos állapotban érte meg a 21. századot.
Mára ennyi elég; folyt. köv.