Szeretünk-e ingatlant cserélni?

Manapság az ingatlanokat nemcsak venni és eladni, hanem cserélni is lehet. A felek eladóvá vált ingatlanjaikat ki tudják cserélni egymás között, ugyanis hirdetésfeladáskor ilyen opció megjelölésére is lehetőségük van.

Természetesen, mint mindennek, ennek is megvannak az előnyei és hátrányai is. Még mielőtt sorra vennénk a folyamat kedvező elemeit és árnyoldalait, tisztázzuk: mi ez valójában és hogyan is zajlik élesben.

Az ingatlancsere nem más, mint a tulajdon-átruházás egy különös esete, amikor a felek a lakásaik tulajdonjogának kölcsönös átruházására vállalnak kötelezettséget. Ilyenkor az adásvétel szabályait kell alkalmazni: mindkét fél eladója a saját lakásának és vevője a másik fél lakásának.

Ha erre adjuk a fejünket, akkor első lépésként a hirdetésben érdemes feltüntetni azt, hogy az eladáson kívül csere is szóba jöhet. Ha két fél egymásra talált, második lépésben megkötik a szerződést. Szerződéskötéskor mindazokat a lépéseket kell végig járni, amit egy „egyszerű” adásvételnél.

Ennek a formának egyik előnye, hogy meggyorsíthatja a tranzakciót, a másik pedig, hogy pénzkímélő megoldás, hiszen a feleknek csak a két lakás közötti értékkülönbözettel kell elszámolniuk, ha ilyesmi egyáltalán felvetődik. További jó hír, hogy egyetlen okirat készül, aminek kedvezőbb a díja, illetve az ügyvédi költségek is megoszlanak. Hátránya: vagyonszerzési illetéket kell fizetni, melynek az elcserélt ingatlantulajdonok forgalmi értékének különbözete lesz az illeték alapja. Tehát összességében ez praktikus megoldás lehet, ha valaki úgy tudja eladni házát, hogy azzal egyidejűleg éppen a vevője lakását veszi meg, vagy fordítva.

Annak ellenére, hogy számos érv szól ingatlancsere mellett, mint ellene, elenyésző azon hirdetések száma, amelyekben az eladók az eladási szándékukon kívül a vételi szándékukat is rögzítik. Ennek oka talán az lehet, hogy ingatlancseréről kevesebbet hallunk és ezáltal bizonytalanok vagyunk. Lássuk hát a számokat!

A 2015. január és 2020. január közötti időszakban az ingatlannet.hu portálon feladott hirdetések adatait vizsgáltuk országosan. A múlt öt évben nagyon változóan alakultak az ingatlancserére vonatkozó számok. Kezdetben, 2015 januárjában, a feladott hirdetések 0,3 százalékánál állítottak be cserelehetőséget. Ötéves távlatban a rekord – 0,43% – volt, ugyancsak 2015-ben, melyet még ugyanabban az évben mélypont is követett. A 2015. év hátralevő részében pedig huzamosabb ideig  0,2-0,25 százalékos szintre nőtt az arány, de az utolsó hónapokban visszaesett egészen 0,1 százalékra.

Esztendővel később, 2016-tól szintén hullámzó volt a hirdetésfeladók cserekedve, de már kisebb kilengések mutatkoztak: 2016–18. között 0,1-0,2 százalékos intervallumban mozogtak az arányok. Tavaly pedig a csereopció választása egy még stabilabb, 0,15 százalék körüli értékre állt be, kivéve az utolsó néhány hónapot, amikor visszaesett a lelkesedés 0,1 százalékra.

Az idén eddig viszont maradt a kis arányszám, tehát úgy látszik, egyelőre folytatódik a múlt év végi irányzat.