Az 1–3. osztályos gyerekek szüleinek 84 százaléka beszélt a gyerekeivel az online biztonságról – ez hét százalékponttal jobb arány, mint Lengyelországban, és 27%-kal több, mint Csehországban. Bár nem tette meg, de sort kerít rá a jövőben 13 százalék, és alig három százalék mondta azt, hogy nem is fog erről beszélgetni.

Ugyanakkor a szülőknek alig valamivel több, mint harmada érzi nagyon felkészültnek magát egy ilyen beszélgetésre. Minden tizedik válaszadó viszont teljesen felkészületlen. A szülők 63%-a azt sem tudja, hogy gyerekét érte-e már internetes fenyegetést.

Az ismeretek hiánya növeli annak kockázatát, hogy a gyerek kiber-bűncselekmény áldozatává válik, ezért célszerű beszélni vele az online fenyegetésekről. A gyerekeknek meg kell mutatni, hogy milyen hírforrásokra, weboldalakra és programokra kell figyelni, és milyen helyzeteket kell azonnal jelenteni a szüleiknek. Szükséges lépés a víruskereső szoftver telepítése a gépeikre – beleértve a telefonokat, táblagépeket is. A szoftvernek képesnek kell lennie a rosszindulatú alkalmazások felismerésére, hamisított weboldalak vagy gyanús mellékleteket tartalmazó e-mailek megnyitására és blokkolására. Célszerű a gyerekkel együtt konfigurálni a közösségimédia-profil adatvédelmi beállításait, és megakadályozni, hogy az alkalmazások (beleértve a chat/cset-funkciókat is) hozzáférjenek a kamerához, a böngészési előzményekhez vagy a pozícióhoz.

A szülők négyötöde magasnak vagy nagyon magasnak tartja saját online információkeresési képességeit, de csak kétötöd mondhatta el ugyanezt gyerekeiről. Háromnegyedük kedvezően értékeli saját készségeit a mobil- és a kommunikációs alkalmazások használatában; 46% mondja ezt gyerekeiről is. A kiberfenyegetések azonosításakor a válaszadók hatoda tartja nagyon alacsonynak a gyerekei készségeit, ám csak 13% mondja azt fejlettnek. Tízből hét szerint a gyerek képes felismerni a fenyegetést. A magyar gyerekeik digitális képességeit jobbnak tartják a szülők, mint a lengyelek vagy a csehek.

A gyerekek megismertetése a digitális világgal ugyanolyan fontos, mint a való világ megismertetése. El kell magyarázni és meg kell mutatni neki a navigálás módját és szabályait. A közös szörfözés az interneten – oktatási és szórakoztatási célokból egyaránt – jó módszer lehet a megfelelő szokások megtanítására és kialakítására.

A magyar szülők nem igazán vannak tisztában felelősségükkel, hogy gyerekeiket megtanítsák a számítógépes fenyegetésekre. Százból alig hat szerint döntően a szülő feladata az, hogy a gyereket kioktassa az online kockázatokról, veszélyekről. Ez lényegesen alacsonyabb arány, mint a felmérésben részt vevő másik két országban: Lengyelországban a szülők 38%-a, Csehországban negyede mondta azt, hogy nekik kell a gyereket erre megtanítani.

A magyar szülők kilenc tizede úgy véli, hogy az iskolák ugyanolyan felelősek a kiberbiztonság tanításáért, mint ők. Csupán minden 25. hagyná ezt a feladatot teljes egészében az oktatási intézményekre.

A felmérést telefonos kutatással végezték el az általános iskola 1-3. osztályos gyerekeinek szülei között, 2020. december elején, Magyarországon Lengyelországban és a Csehországban, országonként 300-300 szülő részvételével. A magyar szülők 88%-a vidéken, 12%-a Budapesten él; 38% diplomás, 44% érettségizett, 18% általános iskolai végzettségű. 6%-uk 45-55 év közötti, 33% 26-35, 61% 36-45 éves. Harmaduknak egy, a többinek két vagy több gyereke van.

A Segítsen a szülő! A gyerekek nem ismerik fel az online fenyegetést bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Nézem a szerencsi embert. Mutatja a régi tárogatóját. Még a 19. századból való, amikor a forradalom bukása után el kellett dugni, bújtatni ezeket a hangszereket, mivel az osztrák hatóságok összeszedték és összetörték őket, ha megtalálták. A tárogató “szívben síró hangszer” – mondja a szerencsi tárogatós ember. És elmondja, hogy először nyilvánosság előtt a budai Várban szólaltatta meg egy Fidesz rendezvényen. “Nem is akarom véka alá rejteni, hogy ezen az oldalon állok. Nem vagyok párttag, csak amolyan hasznos szekértoló.”

Nézem a Szerencsi Tv riportját, és arra gondolok, vajon miért olyan természetes, hogy valaki a régi tárogatójával egy Fidesz rendezvényre megy? Miért természetes, hogy a vidéki Magyarország a kormánypárthoz húz? Miért sajátíthatta ki Orbán a “magyar”, a “haza” szavakat. Miért mondhatja a miniszterelnök szüntelenül, imamalomként, hogy “mi magyarok”?
Jó, a populisták a világon már csak ilyenek. Trump a legnagyobb amerikai. De jó lenne látni, tudni, hogy a tervezett ellenzéki összefogásnak van-e valamiféle elképzelése a magyar vidékről? Egyáltalán, mi a magyar? Milyen a szabad, öntudatos, büszke magyar ember. A magyar, aki nem hagyja, hogy kilopják a szemét. A magyar, aki nem húzza be fülét farkát, ha funkcióba kerül. A magyar, aki úgy közlekedik a többi európai polgár között, hogy a szabadság honából érkezik. A magyar az a nemzet, amely mindig  dacolt az erőviszonyokkal, és szabad életre vágyott.
Van ennek a tervezett több párti összefogásnak egy nagy nyeresége. A megszelidült, európai normákat követő Jobbik. Ők megértik a vidéki Magyaroszág hangját. Itt az Újnépszabadságban egy rovatot indítottunk, a szabad városok rovatát. Az volt a célunk, hogy bemutatjuk azt, hogy az önkormányzati választáson győztes ellenzéki önkormányzatok, hogyan birkóznak meg a feladatukkal. Leveleket küldünk szét, kértük jelöljenek ki kapcsolattartókat. Csak és kizárólag a jobbikos önkormányzatok jelentkeztek. Ők – egymástól függetlenül – ráéreztek arra, hogy milyen jelentősége van a fővároson kívüli világ megismertetésének a választókkal.
A magam részéről, ha egyszer nyilvánosság elé lép az Összefogás, meghívnám oda a szerencsi tárogatós embert. Előtte azonban meggyőzném arról, hogy jó helyen lesz.
Nem sokkal később jött egy hozzászólás.
A Face rutinosan megkérdezte: Mi jár a fejemben?
Hát az, hogy a Szerencsi tárogatós ember című cikkemre megérkezett annak “rímpárja” a “Buta paraszt”. Olvassátok. Szép írás.

“Buta paraszt” (?)

Azt mondod, a paraszt buta, mert nem járt iskolába?

2017. nyara. Állok a hivatalban, előttem egy idős házaspár. Amolyan eres kezű, picit görnyedt, hatvanas pár, szegényes ruhában. A férfi bal kezében a kalapját szorongatja. Hiszen belépett valahová, ott le kell venni, úgy illik.

Elmagyarázná még egyszer, melyik rubrikába mit kell ikszeljek? És hol is írjam alá?

Az ügyintéző cicceg, látványosan unja az életét. Én már rég megtanultam: ha sorban kell állni, akkor sorban állok és igyekszem ezen nem forrongani, mert ha még forronganék is, azzal a sor nem halad jobban, csak én teszem tönkre az idegrendszeremet.

Az idős pár végül elköszön, a kijárat felé igyekszik. Én kerülök sorra. Az ügyintéző azt gondolja, cinkosra lelt bennem.

Buta parasztok, alig értették meg, mi a teendő. – mondja.

Nem szólok semmit, a tekintetem épp elég erős ahhoz, hogy rájöjjön, mégsem én vagyok az ő embere. Lehajtott szemmel “végez velem”.

A napokban olvastam egy elképesztően jó cikket a facebookon és miután elolvastam (aztán elolvastam még egyszer), ez a fenti eset jutott eszembe.

Mutatom nektek, gondolkodjatok el rajta, kérlek:

“Fiam, te azt mondod nekem, hogy” csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? “A tudósok és művészek? (…) a paraszt buta volt, mert nem járt iskolába?

Akkor beszélgessünk, fiam!

Tudod, az a ‘buta paraszt’ állatot nevelt, tenyésztett és nemesített. Minden hazai tájegységnek megvolt a rá jellemző állatállománya, ami követte a helyi adottságokat, úgymint növényzet, csapadék, talajviszonyok és hőmérséklet. Ez így kimerít vagy kettő egyetemi diplomát! Érdekességként: a magyar tarka szarvasmarhának ötven éve még 12 tájfajtáját tartották nyilván, mára már csak magyar tarkát ismeri a szakirodalom. Tehát amit ez a ‘buta paraszt’ több száz év szorgalmas nemesítő tevékenységével létrehozott, azt a te tanult embered felelőtlen összevissza keresztező tevékenységgel mára teljesen tönkretette!

Az a ‘buta paraszt’ ez mellett gabona és zöldségnövényt, továbbá gyümölcsöt termesztett, nemesített. (…) ezeket a gyümölcsöket például nem kellett permetezni és jól tárolhatók voltak, míg a mai okos professzorok által újított növények, úgynevezett növényvédelem nélkül nem hoznak termést, mert elviszik a betegségek, továbbá /gyümölcseik/ hűtőház nélkül szinte azonnal tönkremennek. Szóval a ‘buta parasztnak’ itt is kioszthatsz néhány egyetemi diplomát: növénytermesztő, növényorvos, nemesítő, kertész… A hiba csak ott van, hogy nem ismeri a latin nevét.

Ez a ‘buta paraszt’ ezen kívül még gazdálkodni is tudott a terméssel, egyik évről a másikra meg kellett terveznie, hogy a leendő termésből megéljenek. Továbbá tartalékot kellett képeznie. Az állatállomány ellátására is kellett gondolnia és ami a legfontosabb, megfelelő minőségű és mennyiségű vetőmagról kellett gondoskodnia, hogy a jövő évben mindezt újra megtehesse. Nos ezért jár egy közgazdász diploma és egy raktározási, raktárkezelési, logisztikai végzettség is.

De itt még nincs vége, az állatok levágása, feldolgozása, tartósítása és a hús modern eszközök nélküli tárolása, a növények tárolása, feldolgozása, még egy hentes szakmunkás bizonyítványt, további konzervipari ismereteket is feltételez, és legalább egy élelmiszeripari technikusi bizonyítvány kiosztását is megköveteli.

Az állatokkal folyamatosan fellépő betegségeket is gyógyítani kellett valakinek. Egy személyes élmény: kisgyermekként /láttam, hogy/ az egyik tehén benyelt egy almát, ami megakadt a torkán és fuldoklott. Az állatorvos azt tanácsolta, hogy metsszék el a torkát és mérjék ki az állatot, mert menthetetlen. Nos, az egyik öreg tanulatlan ‘buta paraszt’ amikor ezt meghallotta, megfogta a Dr. úr gallérját és kivágta az istállóból, kért egy kicsi kést, benyúlt az állat szájába és szétvágta az almát. Ez a tehén utána még számtalan borjút ellett. Tehát a ‘buta parasztnak’ jár egy állatorvosi diploma is!

De régen csak nagyon indokolt esetben fordult orvoshoz is, ma ilyenkor megyünk kórházba. Mert a kisebb betegségeket odahaza kezelte, otthon szült, a kertben megtermelte /vagy a környéken begyűjtötte/ a gyógynövényeket. Szinte minden faluban volt egy bába, vagy egy javasember, javasasszony, aki gyógyított embert és állatot egyaránt. Tehát jár egy orvosi és egy gyógyszerészi diploma is ennek a ‘buta parasztnak’.

Saját maguk készítették a mosó, mosdó, mosogatószerüket, ruha, fa, falfestékeiket. Talán ez megér egy vegyészmérnöki diplomát? Fiatal házasoknak, ha nem örököltek, pénzük sem volt a mesteremberekre, akkor a rokonság felépített egy házat. Hopp: építészmérnök, kőműves, téglakészítő, (vályogvető) ács, tetőfedő szakmák kerestetnek. Ma, ha valaki megtanulja a vályogvetést és a nádazás mesterségét, akkor művész úrnak szólíttatja magát és mutogatják a tévében, mint valami nagy tudású csodabogarat.

Gyermekkoromban nagyanyám felnézett az égre (nem az órájára!), és mondta, mennyi az idő. Régen az öreg paraszt ránézett az égre és mondta: most kell vetni, most aratni, most kaszálni, most haza kell hajtani az állatot, most sietni kell, mert jön az eső, a jég, vagy a hó. Napszaktól függetlenül, arra van észak, arra dél és hogy mennyi az idő. Tehát ennek a ‘buta parasztnak’ jár egy csillagász és egy meteorológus diploma is!

Míg napjainkban magukat művészeknek, celebeknek szólíttató emberek tucatjaival van teli a média, addig ezeket az embereket száz évvel korábban a legutolsó csárdából is elhajtották volna a zenészek, mint csepűrágó, tehetségtelen kontárokat! Ugyanis zeneművészeti főiskola nélkül is csodálatos zenészei voltak a vidéknek, akik nem gőgösen pöffeszkedtek, hanem szolgálták a művészetükkel a népet. Népünk zeneiségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a kétszázezer népdal, ami kinyomtatva is megtalálható, az olyan valóban tehetséges és elkötelezett művészeknek köszönhető, mint Kodály Zoltán. De soha ne felejtsük, ezek a remekművek a nép ajkán keletkeztek!

De tudod fiam, ha (a most a tanultak valamelyike) elvégzi a képzőművészeti főiskolát, és az ott elsajátított tudásával a kétszáz évvel korábban élt, férjhez menni szándékozó tizenhét éves „buta” parasztlány kelengyéjének csupán tizedrészét képes megcsinálni, akkor már művésznek nevezi magát, saját stílusirányzatot indít, a saját kreálmányait a divatbemutatók kifutóira viszi.

Mondd fiam, hol itt az igazság?

Mondd fiam, összeszámoltad, hogy hány diplomát és különböző végzettséget kellene szétosztanod minden egyes ‘buta paraszt’ között, akiket te leszólsz, míg a te tanult, művelt /embered/ csupán egyetlen tudományágban jeleskedik? Feltéve, ha tényleg jeleskedik és nem valami kókler, aki csak azért kapott valami tudományos címet, mert a családba tartozik és összehoztak neki is egyet, mert ugye „ő is megérdemli”.

Tudod, fiam, az a ‘buta paraszt’, aki nem járt iskolába, kisgyermekkorától járta az élet iskoláját a nap huszonnégy órájában, és mindent eltanult az öregektől. Így, amikor ő maga is öregember lett, többet tudott, mint száz egyetemi professzor, aki egymásnak jól hangzó titulusokat osztogat a felületes tudására és lenéz mindenkit, akinek nem jutott az ő szedett-vetett címeikből. Mert nem tartoznak az ő köreikbe! Ezek után, ugye elhiszed nekem, hogy a te tanult embered, aki a tudását az én ‘buta parasztomtól’ lopta, sok ezerszer többel tartozik az én népemnek, mint amivel bármelyik magyar tartozna neki, vagy neked?”

A A szerencsi tárogatós és néhány buta paraszt bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Mondjuk, egyetlen, netán alapos szemrevételezés elégséges a ténymgállaptás bizonyosságához? Oké, a jelen magyar kormány, ugyebár, nem ismer lehetetlent (jobbára épp, hogy lehetetlenségekben, pontosabban: képtelenségekben utazik). Még így sem értem, hiába, nehéz a felfogásom, hogy ennek a kormánynak mégis van tagja, aki – kész bűvészmutatvány! – külső jegyekből, kívánatra kisakkozza, hogy akit a felsőbbség egy bizonyos anyakönyvi rubrikába dugna, az a világ vallásai közül, vajon melyiket gyakorolja, vagy nem gyakorolja, hívő-e egyáltalán, vagy sem. Bajos dolog ez a szemrevételezés, becsapós tud lenni nagyon.

A fenti fotómontázson öt, kétségtelenül, fehér, és nem kevésbé bizonyosan (négyük esetében, mozinézők millió tanúsítják: ) férfi. Vallási megoszlásuk: 3 szcientológus, 1 moszlim, 1 buddhista = 5 fehér, de történetesen sem nem kálvinista, sem nem pápista, sem nem zsidó férfi. De még, ha lesben állna is valaki, teszem azt, a bécsi Stephansdom kapujánál, hogy azonosítsa a hívőket, meglepetve észlelhetné, hogy a nevezetes székesegyházat nemcsak római katolikus keresztények látogatják, hanem sokféle bőrszín- és istenhit-árnyalatú turisták is. A hollywooodi filmsztárokat tudjuk, hová tegyük, de a szerény honi könyvelőről, bécsi nyomdászról, európai akárkiről, aligha sikerül tutira megsaccolni, melyik vallás követője. Azt mondod, megkérdezhetem az általam kiszúrt járókelőt. Ez most komoly? Nekem, például eszembe se jutna, hogy akár a magyar, akár az osztrák fővárosban, efféle tudakozódással állítsak meg valakit. Ez a kérdés ugyanis, mindkét helyen kínos történelmi előzményeket hív elő az egyéni és a kollektív emlékezetből. De akkor, honnan fogom megtudni, hogy ez, vagy az: kicsoda-micsoda, a mi kutyánk kölyke-e, vagy épp az ő (bárki legyen is „ő”) korcs ebének az almából keveredett elő? Folytathatom a hülyéskedést, kuvasz-e, puli-e, vagy – ajaj! – valami terrier.

Ne böködjél, azzal hosszú ujjaddal a halántékom felé! Hiába okoskodsz, fontos dolgok ezek. Lázár miniszter úr is megmondta, nagyon nem mindegy, hogy magyar vagy-e, vagy sem. Akkor pedig legkivált nem mindegy, ha valaki az európai unió valamely ellenőrző-vizsgáló bizottságának kiküldöttjeként keresi fel Magyarországot. Képzeld el, nem lehet az könnyű, szegénynek, annak sem. Hazajön, felkeresi az édesanyját, szépen, ahogy illik, végig látogatja a családot, közben meg azon tipródik, a szerencsétlen, hogyan fogja elkapni azt a hogyishívjákot, na, tudod, akit kell. Megmondta a miniszter úr is, hogy nem szerencsés, ha magyart küldenek a magyarra.

Azt hallottam, hogy írja már a levelet annak a fura nevűnek ott, Brüsszelben. De hát nem könnyű dolog ez. Mert az a fiatalaszony, aki ennél az OLAF-nál dolgozik, valami kényes osztályt, vagy mifenét vezet, és pont azt, amelyik a mi kincsesládánkba szórt pénzekben kutakodik. Azt mondják, van mellette egy másik, épp olyan kisfőnök, mint ez az asszonyka, csak az férfi, de nem tudnak cserélni. Pedig az volna a jó, mert az meg valami angol,vagy ahhoz hasonló szerzet; neki is jobb lenne, meg a mi fiatalasszonyunknak is, mégse rugjon már bele a magyar, ugye, az övéibe. De ott, abban a Brüsszelben, ahol mindent jobban tudnak, megsúgják, egyet se féljünk, jön az az angol, vagy talán ír legény is, mert az az adó- meg a vámjátékban érti nagyon a csíziót. Magyarul persze, nem tud, honnan is tudhatna a jámbor, de leglább nem fogja a lelkismeret furdalni, hogy mit követ el az övéi ellen. Én mondom, igaza van a miniszter úrnak, sehogy se jó így.

Az ám, de a másik hivatalos embet, tudod, aki úgy fújja az angolt, hogy levegőt se kell neki venni közben, az meg azt nem szereti, ha valaki idejön, körbenéz, beleszagol a levgőbe, aztán írkál valami följelentést, pedig nem ért kukkot sem a magyar szóból. Ha nem ért,hát nem ért; csak akad neki segítség, hogy felofgja: mi,mennyi és merre a hányméter. Hát ez az, látod, sehogyan sem szerencsés ez az egész. Az egyik, ugye, tud magyarul, hiszen magyar az istenadta, nincs abban hiba semmi, csak az, hogy mégis csak az övéi ellen van ideküldve, áskálódni. Jól van,akarom mondani: nincs jól, na!. Erre jön a másik, annak meg hiába ordítom szét a fejét, hogy „met-róó-jeggy!” , betünyi nem sok, annyit se ért magyarul. Sebaj, adok én melléd segítőt, az majd előolvassa neked, amit kell! Gondolod, ez nem bajos? De bizony az. Mert, ha, mondjuk, a miniszter úr küld neki segítséget, a fránya idegenje gyanakodni kezd, hogy „a kormány ráküld valakit”, meg, hogy a miniszter úrék befolyásolnák, amit csinál. Hogy ő inkább, majd maga szétnéz, ki tudna neki segíteni kicsit. Ez meg ugye, miniszter úréknak gyanús. Hát miért is szeretnék, ha nem az ő kutyájuk kölyke ugrálja körrül a fontos idegent?

Nem tudod, a miniszter úr feladta már azt a levelet Brüsszelbe? Lesz ám tanakodni valója a sok nagyokosnak, hogyan legyen jó a sehogyan sem jó….

Az írás elsőként az Újnépszabadság blogon jelent meg.

A Ki kutyájának kölyke vagy? Csak nem a másé? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Ezen az sem változtat, hogy Karin Kneissl osztrák külügyminiszter első külföldi útja tegnap Pozsonyba vezetett” – írja a szerző. Első fő érve az, hogy Ausztria nettó finanszírozója, a V4 pedig összességében nettó kedvezményezettje az uniós költségvetésnek – vagyis míg az osztrákok lényegesen többet fizetnek be a közös kasszába, mint amennyit onnan támogatások formájában kapnak, addig a visegrádiak esetében fordított a helyzet. Ebből következően azokon a tárgyalásokon, amelyek hamarosan esedékessé válnak a 2020 utáni uniós költségvetésről, az érdekek nem esnek egybe. Gernot Blümel, az új osztrák Európa-ügyi miniszter világossá tette brüsszeli látogatásán, hogy Bécs az uniós büdzsé lefaragására törekszik.

A kommentár kitér arra az osztrák tervre is, hogy csökkentsék az Ausztriában munkát vállaló külföldi állampolgárok nem Ausztriában élő gyermekei után járó családi pótlékot az adott országban szokásos szintre. Ez – írja Stefan Brocza – főként a visegrádi országokból érkezetteket érinti.

„Valóban azt gondolja bárki, hogy Orbán Viktor ezt a változtatást jóváhagyja és Ausztriát tárt karokkal fogadja a csoportban?” – teszi fel a költői kérdést az osztrák kommentátor. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a visegrádi országok NATO-tagok, tehát Ausztriától eltérnek katonai és biztonságpolitikai érdekeik. Aki pedig arra gondol, hogy a migrációs hullám elhárítását illetően egybeesnek az érdekek, az is téved, mert Ausztria a menekültek számára célország, ahová törekednek, a visegrádiak pedig legfeljebb csak tranzitországok, „egyetlen értelmes menekült sem törekszik oda saját akaratából”. Végezetül – olvasható a Der Standard kommentárjában – történelmi okokból az Oroszországhoz való viszonyt is másképp látják Bécsben, mint az e tekintetben nagyobb érzékenységet mutató visegrádi országokban.

A The New York Times a Reuters hírügynökség jelentése alapján beszámol arról, hogy a (Der Standardban már) említett családipótlék-kérdéssel kapcsolatban Pozsonyban azt mondták az osztrák külügyminiszternek, hogy Szlovákia diszkriminatívnak tartja a tervezett változtatást. Karin Kneissl erre azzal válaszolt, hogy Ausztria európai szinten szeretné elérni változtatásokat, azt, hogy a családi pótlék mértéke minden országban az ottani életszínvonalat, jóléti szintet és vásárlóerőt tükrözze, és ezért a szociális ügyekben illetékes EU-tagállami miniszterek előtt megnyílik a lehetőség a kérdés megvitatására.

Ugyancsak a The New York Times saját tudósítást közöl a lengyel kormányátalakításról. A személyi változtatások lényegét abban foglalja össze, hogy Mateusz Morawiecki miniszterelnök az Európai Unióval kialakult feszültség enyhítésének a reményében igyekszik megszabadulni politikai riválisaitól, és megpróbálja javítani a lengyel kormányzó pártról külföldön kialakított képet. A lap idézi a kormányfő azon kijelentését, hogy az európai és a lengyel dimenzió összeegyeztetésére törekszik. A legfontosabb változtatásnak azt nevezi, hogy lecserélték az Európai Uniót rendszeresen bíráló külügyminisztert.

A The New York Times emlékeztet arra, hogy az unió eljárást indított Lengyelországgal szemben az igazságszolgáltatási ágazatnak a kormányzó párt parlamenti többsége alá rendelése miatt, és hogy a magyar miniszterelnök kilátásba helyezte, meg fogja akadályozni, hogy Varsót megbüntessék. A cikk azt a következtetést vonja le, hogy a lengyel kormányátalakítás azt tükrözi, Varsóban felismerték, hogy javítani kell az imázsukon, de a valódi hatalom ettől még a Jog és Igazságosság pártjának vitathatatlan vezetője, Jarosław Kaczynski kezében van.

A The New York Times idézi Kazimierz Kiket, a Lengyel Tudományos Akadémia politológusát, aki szerint a pragmatikus Morawiecki által végrehajtott kormányátalakítást a jószándék gesztusának kell tekinteni. Ez azonban – teszi hozzá a szakértő – nem jelenti azt, hogy a kormány visszalépne az igazságszolgáltatási rendszer átalakításától. „Azokat a reformokat végrehajtották, nincs visszaút” – üzeni a lengyel politikatudós az amerikai lapnak.

Az EUObserver című brüsszeli uniós hírportál arról számol be, hogy a hatalom által megtámadott magyar és lengyel civil szervezetek közösen követelik olyan támogatási eszköz megteremtését, amely az európai értékek védelmében segítséget nyújthatna a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság előmozdításán fáradozó nem kormányzati szervezeteknek.

Oda kell csoportosítani a pénzeket, ahol hangot adnak az európai értékeknek – ezt a gondolatot fejtette ki Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke egy európai parlamenti meghallgatáson az EUObserver beszámolója szerint. Małgorzata Szuleka, a lengyel Helsinki Alapítvány képviseletében szintén arról beszélt: az Európai Uniónak fel kell ismernie, hogy a civil szervezeteknek égető szükségük van támogató forrásokra.

A  „Visegrád? Köszönöm, nem” – Magyarország nem természetes szövetségese az osztrák külpolitikának bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Emiatt lett érdekes a Nature Magazinból átvett cikk (Seeker), amely az európai vadászó és gyűjtögető életmódot folytatott őseink és a Közel-Keletről jött földművesek közötti viszonyrendszert kutatta. A Magyarországon, Németországban és Spanyolországban, az i.e 6000–2200 között talált mintegy 180 csontmaradvány génállományának vizsgálata alapján megállapították, hogy a közel-keleti földművelők – akik sokkal mobilabbak voltak, mint a vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott ősök, nem háborúztak egymással, hanem sokkal inkább szeretkeztek. Ráadásul ennek legegyértelműbb jeleit Magyarország területén sikerült kimutatni.

Az említett három országban a földművesek és a helyiek érintkezéséből három különféle DNS-specifikumokat tudtak megállapítani, amelyekből vissza lehet fejteni az azonos közel-keleti valamint a magyar–német és spanyol DNS-mintákat. A földművesek egyébként Anatóliából, Kis-Ázsiából, zömében tehát a mai Törökország keleti részéből jöttek Európába. Nem mellesleg neandervölgyi géneket mindkét népcsoport – tehát az európai és a kisázsiai – nagyjából hasonló arányban őrzött meg. A cikk megjegyzi: kulturális és életmódbeli különbségeik ellenére sokkal inkább egymás társaságát keresték, mint egymás ellenségei lettek volna.

A Wiener Zeitung is foglalkozik ezzel a témával és lényegre törően kiemeli, hogy az egykori bevándorlók épp ugyanazon az útvonalon haladtak, mint ma, amit balkáni útvonalnak is nevezünk és ugyanúgy a mai Ausztria és Magyarország területéről vették az irányt Németország felé.

Sőt az osztrák közszolgálati rádió és tévé, ORF tudományos rovata ugyanezt a gondolatot egyenesen a címében emelte ki. Kiegészítve azzal, hogy a génállomány szerint az európai lakosság harmad-harmad részben a vadászó-gyűjtögető, a közel-keleti és a sztyeppék lakói DNS-eit hordozzák.

A magyar médiában pár napja futott hírt újabbakkal egészítette ki a Global Voices, amely szerint már legalább 19, bukott, jobboldali kormányzati vezető ellen indított eljárást a macedón rendkívüli ügyészség hivatala hatalommal való visszaélés vádjával. A jelek szerint közülük jó páran Magyarországon keresnének menedéket. Goran Grujovszki és Nikola Boskovszki titokszolgák útlevelét bevonták, ennek ellenére Görögországban épp akkor kapták el őket, amikor a Budapestre induló gépre akartak szállni. Őket a legkevesebb 20 ezer ember illegális lehallgatására az azóta megbukott kormányfő, Nikola Grujevszki, Orbán Viktor jó barátja utasította. Bensőséges kapcsolatukról fotó árulkodik: szeptember 28-án, amikor Orbán Viktor nem mint kormányfő, hanem mint a Fidesz vezetője a helyhatósági választások kampányára érkezett Macedóniába, állítólag háromórás baráti megbeszélést folytatott egykori kollégájával, akinek kormányzása idején omlott össze a jogállam. Tárgyalásuk után közös sajtótájékoztatót tartottak, amelyhez csatlakozott Szlovénia volt miniszterelnöke, Janez Janza is, akit azóta korrupció vádjával el is ítéltek. Most már az egykori macedón legfőbb ügyészt, Jovo Vangelovszkit is eljárás alá vonták, mivel hagyta menekülni a vádlottakat.

A cikk szerint ez a találkozó bátoríthatta a Magyarországra menekülésre a vád alá helyezetteket. A macedón kormányfő, Grujevszki elkobzott útleveléért könyörgött arra hivatkozva, hogy meghívást kapott a magyar kormányfőtől. Október 31-én azonban végleg megtagadták tőle az útlevelet. A cikk a két vezető és vezetői stílusa között vont párhuzamot, kiemelve, hogy mindketten populisták és hasonló módon számolták fel a jogállamot.

Két hetük maradt a magyaroknak, hogy a Soros-tervre írt nemzeti konzultációról véleményt mondjanak – foglalkozik behatóan a témával a The Washington Post. Olyannyira, hogy mind a hét pontot lefordították, hátterét ismertették a cikkben, amelyek heves reakciókra sarkallták mind a magyar jogvédő szervezeteket, mind az uniós véleményvezéreket. Új fejlemény, hogy Guy Verhofstadt, volt belga kormányfő keddi kezdeményezésére behívatják a brüsszeli magyar nagykövetet, hogy azonnal állítsák le a jogvédők által gyűlöletszításnak minősített nemzeti konzultációt. A cikk szerint a magyarok többsége pártolja Orbán Viktor migránsellenes politikáját, a legnagyobb baloldali ellenzéki párt a választások előtt pár hónappal gyakorlatilag bedobta a törülközőt, támogatottságának 25 éves mélypontjára zuhant. A Fidesz mögött a konzervatív, nacionalista Jobbik sorakozott fel – zárja elemzését a The Washington Post.

A A megbukott szlovén kormány tagjai Magyarországra menekülnének – Orbán a háttérben bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az Európai Ügyészség (EPPO) felállítása meggyorsítja az információcserét, összehangolja a rendőrségi nyomozásokat, lehetővé teszi a gyanúsítottak nemzetközi elfogását és számláik, vagyonuk gyors lefoglalását, befagyasztását.

Az ügyészség szorosan együttműködik Európai Unió Igazságügyi Együttműködési Egységével (Eurojust) és az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) és kiegészíti a munkájukat, hogy az eddiginél hatékonyabb legyen a bűnüldözés, és az elcsalt adófizetői pénzek minél nagyobb hányadát lehessen visszaszerezni.

Barbara Matera (EPP, Olaszország) jelentéstevő elmondta: „Az EPPO révén, amely a tagállami ügyészek munkáját egy európai testületben egyesíti, javíthatunk az uniós büdzsé rovására elkövetett visszaélések koordinálatlan nemzeti szintű felderítésén. Reméljük, hogy az Európai Ügyészség hatásköre a közeli jövőben olyan bűncselekményekre is kiterjed, mint a terrorizmus és az embercsempészet.”

A parlamenti jóváhagyás után a Európai Tanácsnak formálisan jóvá kell hagynia az ezzel kapcsolatos rendeletet. Az EPPO várhatóan 2020-2021-re áll fel.

Az Európai Ügyészség 20 tagállam megerősített együttműködése, amiben nem részt vesz Magyarország, az Egyesült Királyság, Írország, Hollandia, Málta, Dánia és Svédország. A többi tagállam bármikor csatlakozhat az együttműködéshez.

A hivatal Luxemburgban lesz egy főügyésszel, minden résztvevő országból egy-egy ügyésszel, aki a napi nyomozásokat vezeti, szorosan együttműködve a résztvevő tagállamok által helyben kijelölt ügyésszel. Az ügyészség feladatainak listája később is bővülhet, például a terrorizmus elleni harccal.

A A magyar kormány nem vesz részt az uniós büdzsét érintő csalásokat felderítő Európai Ügyészség munkájában bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Jelenet az előadásból.

A nyelvi kavalkádban a teátrum pantomimművészei jártak jól, nekik ugyanis a bemutató előtt az a szerep jutott, hogy az utcán szép számban gyülekező publikumot széles mozdulatokkal, barátságosan, ámde szótlanul terelgessék befelé a kamaraszínház udvarára. A néma festett arcúak a darabban is hasonló feladatot kaptak: a főszereplő Serge-t és három, egymásról eleinte mit sem sejtő barátnőjét, Lulut, Jacqueline-t és Marisabelt navigálták a színpadon szerelmi kalandok és a boldog végkifejlet felé. A párizsi legénylakásban bonyolódó történet hőse és hősnői – a legújabb kijevi parlamenti döntések szellemének megfelelően – Ukrajna államnyelvén veszekedtek, majd békültek meg egymással.

Nem mindig volt ez így. A Mikola Kulis Zenés-Drámai Akadémiai Színházban (ez a herszoni intézmény hivatalos elnevezése) nem is olyan régen még oroszul játszották a bohókás darabot. Ám egy portugáliai vendégszereplésük alkalmával az ottani ukrán diaszpóra felől az a figyelmeztetés jutott el hozzájuk, hogy ha a nagy ukrán költő, Tarasz Hrihorjevics Sevcsenko helyett Alekszandr Szergejevics Puskin nyelvén mernek megszólalni, akkor utána ne tapsviharra számítsanak…

Alekszandr Knyiga, az ukrán színház igazgatója. 

Hasonló indulatok korában sem mentek ritkaságszámba északkeleti szomszédunknál, de ezek a szovjet időkben vagy a birodalom felbomlását követően többé-kevésbé kezelhetőeknek bizonyultak. Egészen a Janukovics elnököt megdöntő ’majdányi’ népfelkelés/puccs (nem kívánt rész törlendő) sikeréig. A résztvevők első követelése ugyanis az volt, hogy gyakorlatilag országszerte tiltsák be az orosz nyelv használatát.

A világ, ezen belül is a mézesmadzag szerepét betöltő Európai Unió megrökönyödését tapasztalva a ’forradalmárok’ szelídítettek óhajukon – de nem felejtették el. És abban az országban, ahol a lakosság egyharmada orosz anyanyelvű, egy másik harmada pedig napi gyakorlatban használja ezt a nyelvet, az EU-val megkötött egyezmények, köztük a vízumkötelezettség várva várt feloldását követően a kijevi törvényhozás elfogadta, a Rada elnöke pedig aláírta a jogszabályt.

A kihirdetését már csak Viktor Porosenko államfő akadályozhatta volna meg, ám az egykori csokoládégyáros szeptember 25-én jóváhagyta a vitatott iratot. Az nem kétséges, hogy a törvény az ott élő oroszok „megbüntetését” célozza, de hordalékként a kisebb lélekszámú ukrajnai nemzetiségeket, így a magyarokat is súlyosan érinti.

Az ukrán nacionalisták kielégítését szolgálni hivatott szabály nemcsak az iskolák felső tagozatos tanulói esetében tenné kötelezővé szinte valamennyi tantárgy államnyelven történő oktatását (középiskolákról, egyetemekről nem is szólva), de a gyakorlati élet számos vonatkozásában lehetetlenülnének el azok mindennapjai, akik nem tudnak (eléggé) ukránul.

És itt kanyarodjunk vissza Herszonhoz. Békéscsaba vendégeinek a beszéd a munkaeszköze, a társulat első embere pedig készségesen állt rendelkezésünkre, midőn kérdéseinkkel megkerestük. Alekszandr Knyiga igazgató és művészeti vezető válaszában elmondta, hogy az újsütetű előírások gyakorlati végrehajtása a Dnyeper folyó torkolatában fekvő településükön, igencsak kevert lakosságú régióban nehezen látszik megvalósíthatónak. Ebben a háromszázezres iparvárosban ugyanis 106 nemzetiséget tartanak számon, oroszoktól lengyelekig, ukránoktól magyarokig, görögöktől bolgárokig, tatároktól kazahokig, grúzoktól zsidókig (utóbbi a szovjet besorolások továbbélésével nem vallásnak, hanem nemzetiségnek számít Ukrajnában is…).

Színházuk korábban is két nyelven adta elő műsorát, és ettől a jövőben sem kívánnak eltérni. Az új nyelvtörvénnyel kapcsolatban a direktornak az a véleménye, hogy több benne a politika, mint a realitás, feléjük az emberek megszokták, hogy ha valakihez oroszul fordulnak, akkor ezen a nyelven kapnak választ – és ugyanez a helyzet az ukránnal is. Képtelenség is lenne, ha a munkafolyamatot nyelvi nehézségek akadályoznák akkora vállalatnál, mint például a herszoni hajógyár (ahol egykor a legnagyobb magyar tengerjáró teherhajók, az Ady és a Vörösmarty is készültek… a szerk.)

Az együttes megköszöni a tapsot.

Az igazgató, aki közel harminc éve vezeti a színházat, fontosnak tartotta végül megjegyezni, hogy lényegében azonos tapasztalatokról számoltak be más ukrajnai társulatok képviselői, még a nacionalizmus melegágyaként elkönyvelt nyugat-ukrajnai régiókból is. Gyakran találkoznak különböző hazai és nemzetközi fesztiválokon (így ismerkedtek meg a Herszonba látogatott békéscsabaiakkal is), s még a kizárólag oroszul előadó ukrajnai teátrumoktól sem hallottak különösebb panaszt – eddig… „Nálunk ugyanis működnek tisztán orosz nyelvű színházak, tanintézetek, míg Oroszországban egy sincs, jóllehet ott ukránok százezrei élnek!” – dobta át a forró krumplit Knyiga igazgató az orosz térfélre…

A Ukránul – Békéscsabán… bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A tavasszal hirdette meg egyedülálló irodalmi versenyét az itthon piacvezető közterületi reklámpiaci vállalat, a JCDecaux. Az „Álljon meg egy novellára!” című pályázatra érkezett művek legjobbjait a vállalat busz- és villamosmegállók utasváróiban helyezte el, hogy a várakozók friss irodalommal üthessék el a várakozással töltött perceket. Mind a 20 novelláról angol fordítás is készült, hogy a turistaszezonban Budapestre látogató külföldiek is ismereteket szerezhessenek napjaink magyar irodalmáról.

A pályázatra mintegy 2500 munka érkezett, közülük választotta ki a legjobb húszat és a nyerteseket a Grecsó Krisztián által elnökölt zsűri. A három győztes (Somogyi Katalin: Katicabogár, Orosz Adél: Kapcsolás, Somogyi Boglárka: Néha nem baj, hogy lerombolsz kicsit) kihirdetése után közönségdíjat is meghirdetett a vállalat, amelyre bárki szavazhatott, aki a városban jártában-keltében találkozott a megállókban elhelyezett írásokkal, és itt magyarul vagy itt angolul elolvashatta őket. A két blogfelületen rendezett közönségszavazáson meggyőző fölénnyel lett az első Forgács Péter írása. A magyar blogoldalon a szavazatok 22,7 százalékával győzött, az angol nyelvűn 43,4 százalékos szavazataránnyal diadalmaskodott «Családfa» című novellájával. A szerző értékes könyvjutalmat vehetett át a JCDecaux vezetőitől.

A szerző civilben matematika–fizika szakos tanár. Négy évvel ezelőtt elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát, ezt követően Háy János írószemináriumát látogatta. Tagja a Turczi István vezette Filter, majd Különjárat írócsoportnak. A mestermű című novelláját fölvették a 85. ünnepi könyvhéten megjelent Kapcsolat antológiába. Három éve első helyezést ért el a Zeusz Papucsa irodalmi pályázaton. Tavalyelőtt Elemi boldogság című novellája elnyerte az Európa Könyvkiadó Nabokov és én irodalmi pályázatának fődíját. Tavaly a Pegazus irodalmi pályázaton ő kapta Grendel Lajos védnöki különdíját. Magyarországi és felvidéki lapokban, valamint irodalmi portálokon (Tiszatáj, Irodalmi Szemle, Opus, SiópArt, Ambroozia, Esztergom és vidéke, stb.) publikál.

A közönségdíjas novella 19 másik szerző munkájával együtt augusztus végéig Budapest számos utasvárójában olvasható el.

A Szlovákiai magyar a megálló-irodalom közönségdíjasa bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A helységnévtáblákat Bugár Béla, a pozsonyi parlament alelnöke és Érsek Árpád közlekedési miniszter leplezte le – az előbbi egyben a Híd-Most magyar–szlovák vegyes párt elnöke, a minisztert pedig ugyanez a párt delegálta Robert Fico koalíciós kormányába.

Bartalos Éva felvétele

Az ünnepélyes eseményt közvetlenül nem előzte meg látványosabb politikai küzdelem. Azt, hogy a vegyes lakosságú településeken – ahol a kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot – az utóbbiak nyelvén is fel kell tüntetni a hely nevét, már korábban elfogadta a szlovák politikai vezetés, a kormány pedig kibocsátotta a végrehajtási rendeletet. Elsőként egy kelet-szlovákiai kis állomásra írták ki a szlovák mellé a magyar nevet is, s miután a „hejszlovák” szélsőjobboldali radikálisok nem léptek fel érdemben a „példátlan” jelenséggel szemben, a tárca nekiláthatott a rendelet teljes végrehajtásának.

Ennek értelmében szeptember végéig 55 vegyes lakosságú településen kétnyelvűsítik az állomásokat – 54-ben magyarul és egy helyen ruszinul jelenik meg a helységnév.

Érsek Árpád miniszter meg is fogalmazta: „Hiszem, hogy a kétnyelvű táblák hozzásegítenek az utazók jobb tájékoztatásához, s egyúttal pozitív hatást gyakorolnak a nemzetiségileg vegyes területek lakosainak együttélésére.”

A szlovák államvezetés az utóbbi időben mintha nagyobb figyelmet fordítana a nemzetiségekre, s ezen belül is a magyarokra. Április elején Andrej Kiska köztársasági elnök Somorján magyar és szlovák gimnazistákkal folytatott kötetlen beszélgetést, tíz napra rá Robert Fico miniszterelnök kereste fel a somorjai diákokat, majd Egyházaskarcsán találkozott a csallóközi régió polgármestereivel, s hallgatta meg – olykor kritikus – véleményüket. Fico a jelenlegi szlovák–magyar államközi kapcsolatokat dicsérte – ezeknek valóban lehet közük ahhoz, hogy Pozsonyból langyosabb szelek fújdogálnak az ország déli sávja felé. Természetesen hatása lehet a szlovák belpolitika ilyetén alakulására annak, hogy Bugárék pártja tagja a kormánynak, s ha minden esetben nem is, de sikerül előrevinnie a felvidéki magyarság számára különösen fontos ügyeket. A Magyar Koalíció Pártja, amelyet Budapest minden erővel támogat, s amely – ismételten kívül maradva a pozsonyi törvényhozáson – a Híd párt afféle „háztáji” ellenzéke, most ismét választás előtt áll: nagy mentorához hasonlóan az „Aki nincs velem, az nincs!”-állásponthoz tartja magát, vagy folytatja keservesen megkezdett kapcsolatépítését a „hidasokkal”.

A Szlovákiai vasútállomások – magyarul is… bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.