Tánc+rend (a lelke mindennek)

Harmincöt esztendővel ezelőtt nemzetközi sikert aratott Richard Attenborough A Chorus Line (A tánckar) című elementáris, művészi filmje. Fiatal táncosok sorsának és küzdelmének a súlyát, értelmét, kifutását látjuk. Egy Broadway-revü bemutatójának a gyötrelmes, mégis felemelő és mélyen emberi előkészületeiről, szereplőinek a válogatásáról és megméretéséről; derék fiatalok igazi drámájáról szól.

Mégsem elsősorban a könnyű műfaj kap glóriát. A tánc főként lélekemelő katalizátor és próba. Borzasztóan hiányzik e mesés „tömegmozgás” honi mindennapjainkból. Össztánc helyett pártos politikai „táncrend” van; zömmel bizarr bóvli.

Aki még nem láthat élő színpadi táncot, jól teszi, hogy/ha online vagy lemezen rátalál. Élményhez jut a friss produkciót illető elvonási tüneteire. Talán – divatszó – kompenzációt is nyer, ha magán- vagy közéleti okból frusztrált. Lehet rá oka. Körülvesznek minket közéleti-közösségi konfliktusok, „légnemű” kompenzációk, nyertes csatának mímelt veszteségek, sőt komplexusok. Az emberség, a hitelesség, a hozzáértés és a hiteles szó „operatív” vereségre áll.

A tánckar, mint jó mozi: mű és jelkép szép ellenpéldája mindezeknek.

Messzire jut, aki a kétórás mozi után így a gondolataiba mélyed. Asszociációként kapásból jön itthon a pávatánc, a medvetánc, a rókatánc fura fogalma. Idő éppen van hozzá; (jó)kedv nem biztos. Különösen a moziremek pozitív világa után viszolyogtató honi „tánc+rend” tárulhat elé(nk); egybevetésük tanulságos. Nézzük!

A pávatáncról lexikonból tudható, hogy bonyolult koreográfiája van. Kiismerhetetlen lépésekbe lehet gabalyodni vele. Nem természetes; nem őszinte képződmény. A pávát sem ezért szeretik.

Az sem jár jobban, aki a medvetáncot fejti fel. József Atilla verseskötetét találja, s érti meg. Irodalomtörténeti vita fókuszában áll; ám vitán felüli, hogy a szólót a medvetáncoltató determinálja. A medvetánc brutális népszórakoztatás (volt). Mérsékelt, páros ütemű parasztzene; melyre lánchoz kötött medvét táncoltattak. Barbár szokás; jelképesen sem mindegy, hogy te táncolsz vagy az orrkarika túlsó végén a láncot kezeled. Nem kérdés: kinek van gusztusa és kedve brummogni hozzá?!  

A rókatánc definiálása megdöbbentő szócikk a neten; érzékenységet sérthet. Főként ez áll róla: „..különösen az alföldi cigány-településeken elterjedt férfiszólótánc. Fennmaradását nagyban szolgálta, hogy koldulás-kéregetés alkalmával a cigánygyerekek ellenszolgáltatásként (sic!) járták az adakozó előtt…a kíséretet a saját maga által skandált obszcén szöveg adja.. nem kell nő hozzá, csak egy földbe ásott lyuk, amelyet körültáncol a legény…tudatosan utalva a néző obszcenitás-igényére…, egyes formáit a kisnemesség is ismerte; …bemutató táncként való kommerciálódás folyt; lásd még mozsártánc, seprűtánc…” (Forrás: néprajzi lexikon).

Két megjegyzés: 1. Senkit sem kívánok lecigányozni. 2.Mindössze a kamu tánc-módokban és -hivatkozásokban rejtett magatartást, illetőleg a kiszolgáltatottságot tartom leleplez(end)őnek (páváskodás, orron fogva vezetés, romagyermekek lyukra futtatása).

A promóció némiképpen sarkított kivonata: A tánckar, az azonos című, Pulitzer-díjas színdarab alapján készült musical filmfeldolgozása…. a boldogulás háborújának látványos bemutatása… első lépés a hírnév felé vezető úton… több százan jelentkeznek , de a színházi nézőtér homályában ülő, kíméletlen rendező csak … tizenhatnak ad esélyt… senkit sem érdekel a magánéleti probléma, a sérülés, a bánat, a fáradtság… meg kell járniuk a poklot. Mennyi ismerős nekünk ebből?

Kiegészítésül szakmai nézetet sorolok: rendkívüli táncmozdulatok, bravúr-megoldások színesítik a filmkockákon az emberi drámákat. Azok súlyát mérsékli, hogy a rideg főnök(ség) őszintén kíváncsi a jelöltek igazi énjére, motivációjára, szakmai és emberi előéletére.

A technikai tudás nem visz mindent. A mű profi formálódása megalapozza a premier sikerét; nem talmi önreklámot, s nem aranyban csillogó „gólörömöt” kapunk a végén.

Nem kell és nem is lehet feneket nyalni a bejutásért; pl. az egykori kedves nő, szólótáncos alázattal áll be a karba, hogy megéljen és utolérje egykori önmagát, elnyerje volt párja elismerését.

Lendül az aranykalap. Megnézhető online és dvd-formátumban.

Talán a néhai Seregi László zsenialitása idézhető fel a kreatív rendező alakításában: Michael Douglas játékában. 1985-ben, itthon más volt a világ: aki a táncművészet főiskoláján diplomát szerzett, nyomban álláshoz is jutott; a „munka alapú társadalom” nem avítt ideológia volt csupán. Ellenben a legtehetségesebbek külföldön sokszor voltak kitéve a kíméletlen verseny és kenyérharc kihívásainak.

A ’85 óta eltelt pár évtized a Broadway-en, és itthon is a minőség kihívását adta-hozta. Odakint felfelé, itthon lefelé lendült az inga. Egy borsos hazai bonmot lehet szemléltető: Öregfiú! Figyelj nagyon, kik nyalják a fenekedet. Te tudod a legjobban: az ellenség mindig hátulról támad. Egy(féle) tanulság.

A tánckar 1985-ben bemutatott, 113 perces, szinkronizált revű-casting dráma. Rendező: Richard Attenborough. Írta: Arnold Schulman és Michael Bennett. Fényképezte: Ronnie Taylor. A szereposztás csúcsán: Michael Douglas, Terrence Mann, Michael Blevins, Alyson Reed, Vicki Frederick, Nicole Fosse. Megnézhető online és dvd-formátumban.