Temetjük a költségvetést

(Írta: Kárpáti Iván) Van itt egy lyuk. Jó nagy lyuk. Négyezer milliárdos. Ezt kell(ene) befoltoznia Varga Mihálynak. Ő ezt csak technikailag ütötte a költségvetésen, hogy mire költ az állam és miből, azt alapvetően Orbán Viktor dönti el, imád mikromenedzselni. A recessziót Orbánék nem tudták kezelni, a költségvetés már évek óta a vicc kategóriájába tartozik, és néhány hónap alatt elvérzik.

A hiány 2020 óta nem tud 6 százalék alá csökkenni, a járvány okozta sokk csak a kezdő lökést adta meg, a politikai motiváltságú költekezést akkor sem fogták vissza, amikor már régen túl volt az ország a teljesítőképességén.

Gyurcsány klasszikussá vált őszödi mondata jut eszembe: „Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni…”

Hogy ezt Orbán kimondta-e már zárt körben, azt valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, bár néhány héttel ezelőtt azt sem gondoltuk volna, hogy belehallgathatunk egy miniszter családi diskurzusába. Ilyen pocsék állapotban valóban csak Gyurcsány alatt volt a költségvetés 2000 után. A Fidesz kommunikációjának egyik pillére, hogy ők rendben tartják a büdzsét, leszorítják az államadósságot. Akiknek nem tetszett a NER stílusa, módszerei, azok mondogatták mindig: „de legalább kormányozni tudnak!”. Hát, nem tudnak.

A közszolgáltatásokat viharos tempóban kurtítják, csökkentik, nem tudták kezelni az inflációt, növelik az adósságot, kiszolgáltatott állapotban hagyták az ország energiaellátásának rendszerét. A 2010 utáni fellendülés pedig nem miattuk volt, hanem a példátlan világgazdasági klímának köszönhetően, amikor ingyen volt a kölcsönpénz, dőltek az uniós források, nem volt infláció, nőhettek a reálbérek, mert a gazdaság szerte a világon pörgött.

Ha megnézzük a környező országok számait, ezt még csak ki sem használtuk teljesen, nem mi teljesítettünk a legjobban ezekben a boldog időkben. A NER nem kínált versenyelőnyt az országnak, annál több lehetőséget teremtett saját világának, hogy betegre keresse magát. Politikailag, szakmailag és morálisan is leszerepelt a rendszer, de hatalmát még így sem kell féltenie, mert sokan vannak, akik nem látják, mi jöhetne utána.

Pusztán a demokratikus viszonyok visszaállításának ígéretével Magyarországon nem lehet tömegeket megmozgatni, néhány százezer ember szívügye a szabad sajtó, a fékek és ellensúlyok rendszere, meg a többi ilyen toposz. Feltűnik és feledésbe merül még néhány messiás, ameddig eljön a valódi változás.