Az utóbbi időben az európai politikai közbeszédben ismét a felszínre került a 80 évvel ezelőtt, 1939. augusztus 23-án aláírt szovjet-német megnemtámadási szerződés ügye. Mi történt akkor, néhány nappal a 2. világháború kitörése előtt? Úgy vélem, a mai nemzedék számára is hasznos, ha ismertek e szerződés létrejöttének körülményei és a következményei. Nyitó kép: Molotov szovjet külügyminiszter aláírja a paktumot. (Cikkünk képeinek forrása: Yahoo Nazi-Soviet nonagression Pact )
A szerződés megszületését megelőzően szovjet részről tárgyalásokat folytattak a britekkel és a franciákkal arról, miképpen lehetne fellépni a hitleri Németországgal szemben, de ezzel párhuzamosan jelentkezett a szovjet–német kapcsolatok normalizálására irányuló szovjet óhaj is. Vagyis az a szándék, hogy egy katonai konfrontáció esetében Moszkva maradjon ki, csupán szemlélője legyen egy olyan várható háborúnak, melynek hadakozó felei iránt semmilyen rokonszenvet nem táplált. Berlinnek érdekében állt a szovjet–angol–francia tárgyalások eredményességének megakadályozása; a német birodalmi kormány augusztus 8-án közölte a szovjet kormánnyal, hogy ha Moszkva a kölcsönös megértés mellett dönt Németországgal, olyan biztonságot nyer, amilyet csak akar, és ehhez megkap minden garanciát. Szovjet részről el kívánták kerülni, hogy egy esetleges konfliktus esetén teljesen elszigetelt helyzetben kelljen harcba lépniük. A két nyugati hatalommal folytatott megbeszélések, egy szovjet–angol–francia hármas kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésére irányuló tárgyalások egyre jobban kirajzolódó kudarca fényében Moszkva augusztus 14-én közölte Berlinnel, hogy a Szovjetunó hajlandó megvitatni a németekkel megkötött politikai szerződések, a gazdasági, sajtó- és kulturális együttműködés, valamint a német részről feszegetett lengyel kérdés témaköreit.
Ribbentrop német külügyminiszter ugyanaznap Molotov szovjet külügyi népbiztoshoz intézett üzenetében kifejtette, hogy a két ország eltérő filozófiája nem teszi lehetetlenné az új és baráti együttműködést, továbbá, hogy a külpolitikai szembenállás időszakának egyszer s mindenkorra véget lehet vetni és nincs valódi érdekellentét Németország és a Szovjetunió között. Amint írta: „A birodalmi kormánynak az a véleménye, hogy nincs olyan kérdés a Balti-tenger és a Fekete-tenger között, amelyet ne lehetne mindkét ország teljes megelégedésére rendezni.” Hozzátette, hogy a két kormánynak figyelembe kell vennie, hogy a kapitalista nyugati demokráciák kérlelhetetlen ellenségei mind a nemzeti szocialista Németországnak, mind a Szovjetuniónak. Arra törekednek, hogy katonai szövetség megkötése révén háborúba sodorják a Szovjetuniót Németországgal. A német–lengyel válság szükségessé teszi a szovjet–német kapcsolatok mielőbbi rendezését. Máskülönben a dolgok olyan fordulatot vehetnek, amely megfosztaná mindkét kormányt a német–szovjet barátság helyreállításának és – megfelelő időben – a területi kérdések közös tisztázásának lehetőségétől Kelet-Európában.
Molotov kérdésére Ribbentrop augusztus 16-án jelezte a szovjet félnek, hogy német részről készek egy meg nem támadási szerződés megkötésére. A szovjet kormány augusztus 18-i válaszában leszögezte, hogy a két ország közötti új politikai kapcsolatok létrehozásához adva vannak a tényleges előfeltételek, a többi között a meg nem támadási szerződés megkötésével párhuzamosan „egy olyan külön jegyzőkönyv egyidejű aláírásával, amely meghatározná a felek érdekeit a külpolitika ilyen vagy olyan kérdésében, s amely szerves részét képezné a szerződésnek”. Berlin számára sürgetővé vált, hogy a Lengyelország elleni támadás eredetileg augusztus 26-ra kitűzött időpontjáig az angol–francia magatartás bizonytalansága fényében biztosítsa a Szovjetunió távolmaradását, illetve semlegességét.
Moszkva tisztában volt azzal, hogy Lengyelország lesz a német támadás áldozata, aminek következménye egy közös szovjet–német határ létrejötte lesz. Ezért a németek nagyfokú érdekeltségét kihasználva a lehető legjobb körülmények kialakítására törekedett saját stratégiai helyzetének megerősítésére.
Ribbentrop augusztus 18-án, utalva a német–lengyel kapcsolatokban éleződő feszültségekre, sürgette a szovjet–német kapcsolatok rendezését és ismertette a meg nem támadási szerződés tartalmára vonatkozó német elképzeléseket, amelyek szerint a két ország semmilyen körülmények között sem indít háborút egymás ellen, a szerződés az aláírás után azonnal életbe lép és felmondhatatlan. Kijelentette, kész figyelembe venni az orosz kívánságokat és aláírni egy külön jegyzőkönyvet mindkét fél érdekeiről külpolitikai kérdésekben, pl. az érdekeltségi övezetek rendezéséről a balti térségben.
Augusztus 19-én Molotov átadta a moszkvai német nagykövetnek a meg nem támadási szerződés szovjet tervezetét ezzel az utóirattal:
„A jelen szerződés csak akkor válik érvényessé, ha egyidejűleg egy külön jegyzőkönyv is aláírásra kerül azokról a kérdésekről, melyekben a Szerződő Felek a külpolitika terén érdekeltek. A jegyzőkönyv a szerződés szerves része lesz.”
Augusztus 20-án Hitler személyes üzenetben közölte Sztálinnal, hogy német részről elfogadják a szerződés szovjet tervezetét, a kiegészítő jegyzőkönyv tartalmát pedig a legrövidebb időn belül tisztázhatják, ha egy felelős német államférfi Moszkvába látogathat. Hangsúlyozta azt is, hogy a német–lengyel feszültség elviselhetetlenné vált és a válság bármelyik nap kirobbanhat. Javasolta, hogy Ribbentropot augusztus 22-én, legkésőbb 23-án fogadják Moszkvában.
Augusztus 21-én Sztálin jelezte, hogy Ribbentropot készek augusztus 23-án fogadni. Másnap a német külképviseletek körtáviratot kaptak a készülődő német–szovjet szerződésről. Eszerint az Antikomintern Paktum részvevői számára egyre világosabbá vált, hogy Anglia a fő ellenség. „Az orosz bolsevizmus döntő szervezeti változáson ment keresztül Sztálin alatt. A világforradalom gondolata helyébe az orosz nacionalizmus gondolatához való ragaszkodás és a szovjet állam jelenlegi nemzeti, területi és társadalmi alapokon való megszilárdításának koncepciója jelent meg… Természetesen a kommunizmussal való szembenállás Németországon belül teljes mértékben megmarad.”
A meg nem támadási szerződést augusztus 23-án Moszkvában Ribbentrop és Molotov írta alá. A megbeszélések idején Ribbentrop két ízben tárgyalt Sztálinnal. A szerződés gyakorlatilag a szovjet tervezet szövegére épült. Eltérés csupán annyiban volt, hogy míg a szerződés bevezető szövegének szovjet változata a nemzetek közötti béke ügyének erősítéséről szólt, addig az aláírt szerződés a Németország és a Szovjetunió közötti béke ügyének erősítéséről tett említést, továbbá, hogy míg a szovjet elképzelések szerint a szerződés öt évre szólt volna, a végső dokumentum tízéves érvénnyel született meg.
A szerződés értelmében a felek tartózkodnak az egymás ellen irányuló minden erőszakos tevékenységtől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt. Ha a felek egyike egy harmadik hatalom részéről háborús cselekmények tárgya lenne, a másik fél ezt a hatalmat semmilyen módon sem fogja támogatni. A felek a jövőben folyamatosan érintkezésben maradnak egymással, s ha közöttük viták vagy viszályok keletkeznének, azokat kizárólag barátságos eszmecsere vagy békéltető bizottságok útján fogják tisztázni. A szerződés tízéves időtartamát újabb ötéves időtartamra való meghosszabbítás követheti.
A szerződéshez egy titkos kiegészítő jegyzőkönyv is tartozott, amely négy pontot tartalmazott:
„1. A balti államokhoz tartozó térségekben (Finn-, Észt-, Lettország, Litvánia) területi és politikai átalakulások esetén Litvánia északi határa képezi majd Németország és a Szovjetunió befolyási övezeteinek határát. Ennek kapcsán Litvánia érdekeltségét a vilnai térségre mindkét fél elismeri.
2. A lengyel államhoz tartozó térségek területi és politikai átalakulása esetén Németország és a Szovjetunió befolyási övezeteit hozzávetőlegesen a Narew, a Visztula és a San folyók vonala határozza meg. Azt a kérdést, hogy vajon mindkét fél érdekei kívánatossá teszik-e egy független lengyel állam fenntartását, és hogy egy ilyen állam milyen határok között állna fenn, csak a további politikai fejlemények során lehet végérvényesen meghatározni. Mindenesetre e kérdést mindkét kormány baráti megállapodás révén fogja megoldani.
- Délkelet-Európát illetően a szovjet fél felhívja a figyelmet Besszarábiára vonatkozó érdekeltségére. A német fél kijelenti teljes politikai érdektelenségét e térségekben.
- Ezt a jegyzőkönyvet mindkét fél szigorúan titkosként fogja kezelni.”
A Szovjetunió külpolitikájában végrehajtott irányváltoztatás éreztette hatását a belföldi propagandában is. Az Izvesztyija augusztus 24-én vezércikkben foglalkozott a szovjet–német viszonnyal. A meg nem támadási szerződés, írta a lap, „véget vet a Németország és a Szovjetunió közötti viszonyban fennállt ellenségeskedésnek, amelyet a két kormány ellenségei fokozni és mélyíteni igyekeztek”. Egyre jobban felerősödött a szovjet megnyilatkozásokban, hogy Moszkvának és Berlinnek közös ellenségei vannak. A szovjet külpolitika ettől kezdve a fő tüzet a nyugati hatalmakra zúdította, míg Németország irányában más hangnemet használt. Molotov a Legfelső Tanács 4. rendkívüli ülésén augusztus 31-én kijelentette, hogy
„Tegnap még a német fasiszták velünk szemben ellenséges külpolitikát folytattak. Igen, tegnap még ellenségesek voltunk a külpolitika terén. Ma azonban a helyzet megváltozott és nem vagyunk többé ellenségek…Csak Németország és a Szovjetunió ellenségei igyekeznek ellenségeskedést kelteni és szítani a két ország népei között.”