(Szerző: Lakatos Zsófia) Negyedszázaddal ezelőtt alapította az Üzleti Etikai Díjat László Ervin világhírű, a Nobel-békedíjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub létesítője és Demcsák Mária, a hazai üzleti-gazdasági újságírás meghatározó alakja, a Piac & Profit alapítója. Céljuk az volt, hogy erősödjék az éppen serkenő hazai magánszektor, a magántulajdonú cégek felelőssége, tisztességes üzleti magatartása a társadalom, a munkatársak és a szűkebb tágabb környezet irányában is.
A 25. üzleti etikai díjátadó gálán az alapítók egyértelműen megállapították, hogy a hazai vállalatok között sok a kiemelkedően tisztességes, példamutató, etikus cég, ami nemcsak értékteremtésben, hanem felelős gondolkodásban és magatartásban is felzárkózott a világ legjobbjai közé.
Az idén 10 vállalat vehette át az Üzleti Etikai Díjat, az üzleti élet egyik legrangosabb elismerését. Az üzleti etikus jelzőt örökre adják az alapítók, a jutalmazottakat a díj arra kötelezi, hogy példamutató felelősséggel álljanak mindig helyt az üzleti életben. A tisztességes, felelős üzleti magatartás örök emberi értékrenden alapul, ami nem változik évről-évre. Nem lehet lecserélni pillanatnyi érdekek okán. A titulust és a logó használatának jogát csak az alapítók vonhatják vissza.

Ma már 157 hazai vállalat használhatja az „Üzleti etikus cég” jelzőt. Az idén 54 pályázati felkérést adtak ki az alapítók a díjra jelöltek között, miután csak pályázati felkérés birtokában lehet pályázni az üzleti etikai díjra. A pályázatokat értékelő zsűri tagjai az előző években díjazott cégek vezetői. Ez alkalommal már 40 etikai díjazott cég vezetője értékelése alapján született meg a végeredmény.
Az idei 10 új díjazottal immár 157 élő, működő üzleti etikus cég van példamutatóan jelen a hazai üzleti életben. A frissen kitüntetettek: kisvállalat kategória: Kardos Labor Kft. Viador Átrium Stúdió Kft.;
középvállalat kategória: FORTIX Consulting Kft. CAADEX Kft. Press Air Kft. Silveria Kft. Szelence Ipari Megoldások Kft.; nagyvállalat kategória: CE Glass Zrt.; multinacionális vállalat kategória: GLOBUS Konzervipari Zrt. Körber Hungária Gépgyártó Kft.
A jubileumi év alkalmából az alapítók különdíjakat is osztottak az eddig díjazott cégek vezetői között: Kiválóság-díj: Kelemen Viktor, Bureau Veritas Magyarország Kft.; Példamutatás-díj: Kiss Katalin, MAM-Hungária Kft.

