Válj eggyé a labdával! – sportdráma filmen

A közpolitika magyar sportmizériája és annak elkényeztetett zabigyermeke: a foci elveszi a terepet és a kedvet a sportmondanivalók fair megjelenítésétől. Álságos dumák, durván részrehajló kivételezések, két marokkal szórt közpénzcunamik takarják el a testkultúra igazi – egyetemleges – lényegét, etikai törvény(szerűsség)eit – itthon.

Megjelent azonban dvd-n a minap egy filmes dráma, mely visszairányíthatja a sportbarát ember lelkét és morális érzékét a normalitásokhoz. Felketheti egyben a diákkor élményeinek a nosztalgiáit is.

Jó példa erre „A visszaút” (The Way Back) című mozi, melynek kulcsmondata a fenti címem. Légy te magad a labda, válj egggyé vele! (Ti.  amíg idegenek vagytok egymásnak, honi bonmot szerint magázod a golyót, semmire sem jutsz. Lúzerként ilyesmi rögzülhet; kérdezték a leszerepelt idegenlégiósként hazamenekülő focistát, hogy mit tanult odakint. Így felelt a saját humorával: tudok négy-öt nyelven káromkodni.)

A film rávezet a lényegre: alázattal, fegyelmezetten, mindig nyomást gyakorolva urald a történéseket! Váltakozzék a biztos védekezés és a szabad támadójáték. A többiekhez képest a törpék csapatának reaktivált edzője így biztat, s motivál:

(Foto: Warner Bros)

– Lehet, hogy az ellenfél erősebbb játékosokból áll. Egyenként talán sokan jobbak is, mint ti. De a mi cserepadunkon egyetlen játékosom sincs, akit odaátról bárkivel lecserélnék. Mi, azaz ti csapatként jobbak vagytok, ezért kell győznetek!

Az edző felettesei és közreműködői – pl. egy vezető egyházi személy és egy matematikatanár  – aranyigazságként közli: a kosárlabda és a győzelem fontos, de a lényeg: rendes embereket tisztességesen felnevelni. Erre való a sport, ez a döntő prioritás.  Ezért nem mindegy, alkolholista-e a tréner, és az sem közömbös, mit mond és hogyan beszél az amúgy szakmailag perfekt, ám emberileg sorsüldözött egykori példakép.

Kosárlabda az egyik fősodor a filmen; egy egyházi középiskola kezdetben széteső, gyenge csapatának a közege. (Van hasonló saját emlékem: ósdi tormateremben próbálkoztunk vele mi is; a nagyrészt tilos ütközés ment, a kosárba találni nemigen sikerült. Hurkák voltunk. Lassan mégis megtanultuk a főbb szabályokat, formációkat és játékvariációkat; elkezdett érdekelni minket is maga a csapatjáték.)

Plasztikus a mozi. Szép fejlődési ív látható a filmen is; hitelesen, érdekesen, lendületesen, rokonszenvesen.

(Kép: The Guardian)

Ám a dráma főként egy meghasonlott ember átváltozásairól szól. A promóció így hangzik: „Jack Cunningham (Ben Affleck) az egyik nagy kosárlabdázó reménység volt, aki előtt ígéretes jövő állt, amíg egy nap hirtelen abba nem hagyta a játékot. Évekkel később a férfi súlyos alkoholizmussal küzd, a felesége elhagyja, és úgy tűnik, az élete végleg tönkre megy. Ám amikor felkérést kap arra, hogy egykori iskolája egyik csapatának edzője legyen, Jack talán talált egy okot arra, hogy szembesüljön a démonaival. De vajon elég lesz-e ahhoz, hogy a sebei begyógyuljanak, ő maga pedig elindulhasson a megváltás útján?”

Patetikus szöveg: de helytálló.

Idézet még, aláírom: „ Ben Affleck játéka bátor és ngy hatású.” Igen, az; ő általában is figyelemre méltó színészként és rendezőként egyaránt; bár ezt a filmet Cavin O’Connor rendezi. (IMDb 6–7pont; reálisan ennyi.)

A második fő szál a műben a férfi pokoljárása; méghozzá nem csak az edzősködés előtt, hanem valóságos tragédiák árnyékában a sportvezetői munka során ért veszteségek miatt is.

Az ő visszaútja nem tükörsima, nem is kap talán elég segítséget és megértést  – hacsak nem a kocsmacimboráktól ? – a megtéréséhez. Lassú az önvizsgálata és a lelki megtisztulása; ámde a csapata, főleg neki köszönhetően talpra áll, küzd, egységessé válik és szárnyalni kezd.

Innentől nem illik a sztorit kiadni: szerencsére a mű alkotói elkerülték a giccses megoldásokat. Egészen fantasztikus azonban mindaz a képsor, amely egy középiskolai kosármeccs hangulatát, körítését, közösségteremtő erejét és nívóját bemutatja. Bizony, ebben ott okkal belefér az adekvát káromkodás megjelenítése is. 150 fokon égnek a résztvevők. Kis időre a mérkőzésen el is felejtik száműzni a durva verbális kommunikációt. Párbeszéd az edző és a kispadon mellette ülő papi segéderő között: -Dolgozom a rendes beszéden! – Van még vele mit tennie!

A harmadik lényegi szál az edző és a bő egy éve különélő felesége nehézkes egymásra találása gyemekük elvesztése után. Nem csöpögős love story ez sem; ám elhangzik, sőt visszhangzik egy kulcsmondat a férfi részéről. Bevallja a saját hibáját a házasság tönkre tételében, majd közli: „Nem tudtam olyan férjed lenni, mint aki a reményeidben élt!” Kint, az életben vajon hányan vannak ezzel remény-vesztéssel pont’ ugyanígy?

Ebben a moziban az edző végül azt kapja, amit megérdemel: mindenféle értelemben. A film akciósorozata talán az amerikai amatőr kosárlabda felső szintjéhez mérhető: s ez nagy szó. Bemutatója Amerikában idén tavasszal volt; várhatóan nemsokára online módon itthon  is megnézhető lesz.

Majd 30 évnyi sportetikai és -jogi oktatás tanulsága átjön: nem az egyén, hanem a csapat minden. Itt megtér és visszakéreckedik a legnagyobb spíler is; megérti, hogy a kosár’ és a csapat nélkül  ő maga kevesebb lenne.

Nem vethető egyben mindez – a közeg és a szellem – a hazai foci miliőjével és egyes alakjaival. Olvastam: ebben a futballban a lomb (sem) vitakozik a gyökérrel. A kosárlabdázás más.

A visszaút, 104 perces, szinkronizált, amerikai sportdráma. Rendező: Cavin O’Connor. Írta: Brad Ingelsby. Főszereplők: Ben Affleck, Al Madrigal, Janina Gavankar. (A fényképek a film hivatalos IMDb oldaláról valók, köszönet értük.)