Van rá pénz: politikai hittérítők kezdik meg az Orbán-elvek népszerűsítését Brüsszelben

Minden tekintet most Magyarországra és Törökországra szegeződik, várván, hogy a két kormány végre ratifikálja Finn- és Svédország NATO-tagságát – fogalmazott nemzetközi sajtótájékoztatón a finn kormányfő, Sanna Morin skandináv kollégái társaságában.

Tulajdonképpen ez  most a hazánkkal kapcsolatos vezető hír a nemzetközi sajtóban; megjelent a többi között az US News & World Reportban, a Szabad Európában, s a mérvadó lapok mind hozzák a Reuters erről szóló tudósítását.

Sanna Marin hangsúlyozta: már csak erre a két országra kell várni, hogy csatlakozhassanak, mert bizony a procedúra május óta tart. Mint ismeretes, Törökország azért késlelteti vagy akadályozza a csatlakozásukat, mert Erdogan szerint menedéket nyújtanak országukra veszélyes terroristáknak.  A Politico ehhez még hozzáteszi, hogy a török elnök a kiadatásukat is követeli.  A brit The Guardian úgy fogalmaz, hogy Erdogan nemegyszer azzal gyanúsította meg a két várományos NATO-tagországot, hogy egységfrontot alkotnak Törökországgal szemben, amikor a kurd milíciákat rejtegetik. Magyarország feltehetően kevésbé aggasztó, mert azt ígérte a múlt héten, hogy december közepén fogja a parlament ratifikálni a csatlakozásukat.

A svédeket Erdogan súlyosabb problémának tekinti, azonban a két ország már megállapodott abban, hogy csak együtt fognak csatlakozni. A svéd kormányfő egyébként a napokban utazik majd Ankarába, hogy találkozzék Recep Tayip Erdogannal. Eddig két állítólagos terroristát, kurd milicistát adott ki, de Erdogan még legalább 73-at követel.

Az amerikai Heritage Alapítvány is érdemesnek tartotta közölni Anthony B. King írását, ami az Orbán-kormányt éljenzi, mert bátran ellenállt a szuverenitását fenyegető veszélyeknek, s a baloldali ideológiának. A hagyományos kormányzati intézkedésektől eltérve új irányt vettek Orbánék és King szerint roppant sikeresek is ebben. Bátran belevágtak a kulturális háborúba, s nem adták meg magukat, amikor a jogállami kérdésekről vagy éppen a történelmi emlékezetről esett szó.

Varga Judit magyar igazságügyi minisztert idézik, aki hétfőn előadást tartott a Heritage Foundation rendezvényén, és szerinte fényes jövő áll az európai konzervatizmus előtt.

Ebben alapvetően megegyezik az ismert amerikai konzervatív, mi több radikális véleményvezér, Rod Dreher elveivel, amiről legutóbbi „Élj, de ne hazugságok árán!” című könyvében is ír. Azaz: ideje volt szembe fordulni a nyugati társadalmakat uraló hagyományos értékrenddel, amely szerinte puha önkényuralmi rendszerbe ment át. Tulajdonképpen ezzel az ún. „woke kultúra” határait feszegeti, – nagyon egyszerűen – a liberalizmus előtti rendszert akarva visszaállítani.

Erre utalnak a „semmisítsd meg a korábbi kultúrát” hangzatos jelszavak is, amik a letűnt korszak kultúrkörébe akarnak mindenkit visszarántani az utóbbi időszak hagyományainak és történelmi emlékezetének a kitörlésével. 

Varga Judit állítólag úgy fogalmazott, hogy nem ismerik el maguk fölött Európát, mint olyan entitást, amelyiknek erre szerinte nincs is felhatalmazása. Azt is mondta, hogy szuverenitás és a konzervatív értékek teljesen versenyképesek a demokráciák jogállamiságával. Varga felelősségre vonta az Európai Uniót, amiért nem engedi az oroszok háborúja miatt a tagországoknak saját külpolitikájuk megvalósítását.

A szerző megállapítja, hogy hasonló gondolatokat fogalmazott meg Margaret Theatcher is annak idején, azt állítva, hogy az egységes uniós valuta, illetve az Európai Unió egyre növekvő centralizmusa munkanélküliséghez, tömeges bevándorláshoz, az állampolgároknak a saját vezetőjüktől való elidegenedéséhez, majd a pártok radikalizálódásához vezet. (Orbán pártja épp ilyen, van is miért dicsérni, nemde? – a szerk. megj.)

Megjegyzi azt is, hogy így sikerült a választásokat sorra sikerre vinni. Varga felszólította a jelenlévőket, hogy kövessék a magyar kormány példáját, ha sikert akarnak elérni.

Végül egy nem kevésbé izgalmas írás a Politicoban arról, hogy Orbánék az adófizetők ezermillióiból létrehozták a MCC Brussels Alapítványt, azaz a Matthias Corvinus brüsszeli alapítványát, amivel utat akar törni magának az uniós párti agytrösztökkel, alapítványokkal szemben. Ahogy fogalmaz az írás: Orbán zavart akar kelteni Brüsszelben.

Erről egyébként véleménycikket írt kedden az alapítvány igazgatója, Frank Füredi, akivel három éve készítettem interjút a Danube Institute előadásán, és aki akkor még legalább adott a látszatra.

Ujhelyi István uniós képviselő a Politiconak nyilatkozva szánalmasnak nevezte, hogy Orbánék képesek voltak a Matthias Corvinus Alapítványt is bevetni a Brüsszel elleni harcba. Cseh Katalin uniós képviselő szerint az alapítvány a Trump-féle alt-right mozgalmakra bazíroz. Füredi pedig elmondta, kiadványt szerkesztenek arról, mitől és miért félnek Európában az emberek.

Az alapítvány november 15-én ünnepélyes külsőségek között startol, és a már most sem kis létszámú stábját egy év alatt meg akarják kettőzni. A fő cél: hátországot létrehozni az Orbán-kormánynak, hogy a lehető legszélesebb körben terjeszthesse politikáját Brüsszelben is.

A nemzetközi sajtószemle alább következő részének forrása: www.muosz.hu

A Libération vezércikke arra hívja fel a figyelmet, hogy világszerte javában ássák alá a demokráciát, Brazíliától az Egyesült Államokig. Mindenütt ugyanazzal a módszerrel igyekeznek megrendíteni a demokratikus viszonyokat. Ennélfogva csak rövid ideig lehetett örülni Bolsonaro vereségének, ám máris lehet nyugtalankodni az amerikai időközi választások várható kimenetele miatt. Joe Biden igencsak aggódhat, hiszen a demokrácia olyan bástyái eshetnek el, mint New York állam, Washington.

Az elnöknek cseppet sem kell szégyenkeznie eddigi mérlege miatt, ám ugyanilyen lényeges, hogy változatlanul a demokrácia megbuktatásán dolgoznak azok a szélsőségesek, akik tavaly januárban megostromolták a Kongresszust. Sőt most már komolyan veszélyeztetik a jogállamot. Az erőszakos politikai légkört jól illusztrálja, hogy egy szélsőséges az otthonában brutálisan, kalapáccsal összeverte a házelnök férjét.

A demokráciát emésztő rákbetegség túlságosan is elterjedt az Egyesült Államokban ahhoz, hogy Biden két év alatt össze tudta volna békíteni a két tábort. Az ellenoldal által alkalmazott mechanizmus ismert: álhírek, összeesküvés-elméletek.

A demokrácia túléléséhez nélkülözhetetlen, hogy legyen egy minimális egyetértés a tények igazságáról. Pontosan ez került veszélybe a két legnagyobb amerikai államban, de tetten érhető Európában is, így Angliában és Magyarországon. Sőt, felbukkant Franciaországban is. A franciáknak azonban nem szabad azt hinniük, hogy erősebbek vagy okosabbak másoknál.  

A The New York Times egyik vezető külpolitikai elemzője arra szólít fel: ne engedje meg a világ, hogy Putyin új Aleppót csináljon Ukrajnából, azaz szándékosan és válogatás nélkül öljön meg civileket és ezzel fordítsa meg a hadiszerencsét. Annak idején a bukásra álló szír államfő kérte az oroszok közbeavatkozását és annak brutalitása sikerrel is járt.

Bret Stephens Pulitzer-díjas újságíró, aki volt a Jerusalem Post főszerkesztője is, emlékeztet arra, hogy a hadműveletet annak idején részben ugyanazok irányították, akik most az orosz hadsereget. Ezúttal is ugyanazt a módszert vetik be, iráni drónok segítségével. Több tucatnyi infrastrukturális létesítményt bombáztak, azt remélve, hogy az ukrán kormány esetleg belemegy a tűzszünetbe, ha azt látja, hogy a nép fázik, éhezik, hogy az oroszok terrorizálják. Akkor pedig Moszkva megtarthatja az elfoglalt területek javát.

Ezt azután Putyin győzelemnek állíthatja be. Kína ugyanakkor felbátorodhat, mint ahogy Irán is, ahol a tömeges tiltakozás lassan már a színes forradalmak szintjét éri el. Vagyis sokkal nagyobb a tét, mint magának Ukrajnának a sorsa.

Ebben a helyzetben az Egyesült Államoknak nagyobb és gyorsabb segítséget kell nyújtania. Az események és az időjárás előtt kell járnia. Így pl. szállítania kell olyan drónokat, amikkel az ukrán védelem képessége megnő, nagyobb távolságból is. Csak éppen a Pentagon bürokráciája akadékoskodik, mondván: a technológia orosz kézre kerülhet.

A kormányzat ugyanakkor hozzáláthatna, hogy vádat emeljen azok ellen, akik felelősek a pusztításért. A külföldön befagyasztott orosz követeléseket az ukrán újjáépítésre lehetne fordítani. Washingtonnak egyben figyelmeztetnie kellene Teheránt, hogy porrá lövi az érintett gyárakat, ha az iráni vezetők továbbra is kamikáze-drónokat értékesítenek az oroszoknak.

Természetesen mindennek megvan a maga kockázata. De a legnagyobb veszély az, hogy az orosz elnök pont azt a gusztustalan stratégiát alkalmazza, ami már bejött neki Szíriában. Azaz: terrorba borítja Ukrajnát. Közeleg a tél, segítsünk az ukránoknak nyerni, még mielőtt beáll a hideg időszak.

The Economist Legújabban (így, külön írva) hideg háborúba kezdett Putyin: a tél segítségével próbálja térdre kényszeríteni Ukrajnát, amely ily módon versenyt fut az idővel, az időjárással és az orosz rakétákkal. A Kreml két napja újította fel a tüzérségi támadásokat, és bár az ukrán légvédelem elég hatékony, az okozott kár így is tetemes.

Az energetikai infrastruktúra 40%-a rongálódott meg. A szolgáltató kénytelen volt forgórendszerben áramszünetet elrendelni. A háztartásoknak és a vállalatoknak is korlátozniuk kell a fogyasztást. Az állami olajtársaság vezetője arra figyelmeztet, hogy az országra még sosem várt ennyire kemény tél.

A hőmérséklet már most nulla fok körül van és nagy gond lesz a fűtéssel. A lakások jó harmadában távfűtés van, a felhalmozott készletek jóvoltából ezek számára kellő mennyiségben áll rendelkezésre gáz, ám mégsem tudnak működni, ha megsérül az áramhálózat. Márpedig az oroszok éppen az erőműveket vették célba. Ha az akciók Kijev környékén sikeresnek bizonyulnak, fagyoskodni fog a 2 millió lakos. A fronthoz közelebb még rosszabb a helyzet.

A szétbombázott hálózatok helyreállításán az egész országban dolgoznak a szakemberek. Becslések szerint a háború kezdete óta 800 ezer otthon semmisült, illetve sérült meg. A javítás azonban nem tud lépést tartani a pusztítással. És sokszor előfordul, hogy fűtés még csak-csak lenne, ám olyan házakban, amelyeknek már nincsen teteje.

Financial Times A világ nagyobbik részének fogalma sem volt, hogy az észak-norvég Tromsø Arktiszi Egyetemén tudományos kutatás tárgya a szürkezónás hadviselés, vagyis azt igyekeznek feltárni, hogy ellenséges országok milyen felforgató akciókat hajthatnak végre fű alatt. Az intézményre az irányította rá a figyelmet, hogy a norvég rendőrség letartóztatott egy feltételezett orosz kémet, aki valószínűleg hamis brazil személyazonosságival, és kanadai ajánlólevéllel játszotta be magát.

Az eset kapcsán az American Enterprise Institute egyik elemzője arra figyelmeztet, hogy riadó, mert az oroszok egyre inkább behatolnak már a tudomány területére is. A Bellingcat oknyomozó hálózat már közölte, hogy a lebukott delikvenst Mihail Mikusinnak hívják, az orosz titkosszolgálat ezredese. A tengerentúli szakértő ugyanakkor rámutat, hogy történtek figyelmeztetnek: ajánlatos ébernek lenni a tudományos világban, mert egyrészt ezen a területen általában széles körűek a nemzetközi kapcsolatok, másrészt pedig a szakemberek feltűnés nélkül érdeklődhetnek a legkülönfélébb témák iránt.

A svéd katonai hírszerzés korábbi főnöke szerint azonban ritkán fordul elő, hogy egy titkos ügynököt így juttassanak célba, mert sokba kerül. Hogy ne lehessenek eredményesek, arra azt javasolja, hogy a tudományos intézmények titkosítsák a megállapításaikat, ne engedjenek bárkinek betekintést, még saját soraikból sem. Az első számú szabály az: nem szabad naivnak lenni.  

Der Spiegel Mosakszik az egyik, újonnan kinevezett olasz miniszterhelyettes, mert előkerült róla egy felvétel, amelyen hat évvel ezelőtt náci karszalaggal látható. Galeazzo Bignami, aki a Liga-elnök, Salvini alatt az infrastruktúráért felelős tárcánál dolgozott majd, kifejtette, hogy szégyelli magát korábbi tettéért és elítéli a totalitarizmus minden formáját.

Meloni kormányfő, aki tagadja, hogy rokonszenvezne a nemzeti szocializmussal, idáig nem szólalt meg az ügyben. Bignami egyébként korábban a Berlusconi vezette mérsékelt Forza Italiánál futott be karriert, ám nem sokkal ezelőtt immár másodszor jutott be a törvényhozásba a választásokon győztes Olaszország Fivérei színeiben.    

A The Guardian szerkesztőségének az a véleménye, hogy Elon Musk, a világ leggazdagabb embere nagy szövegláda, és amit a Twitter megvásárlása kapcsán ígért, az megint csak olyasvalami, amiből nem lesz semmi. Hiszen már eddig sok mindennel kecsegtetett, csak éppen a valóra váltással adós maradt. Ily módon képrombolónak számít a közvélemény szemében.

Hatalmas egója és dollármilliárdjai folytán azonban úgy fel tudja tüzelni híveit, hogy bejelentései hatására tömegek mozdulnak meg, még akkor is ha olyan értéktelen befektetésről van szó, mint a bitcoin. Önbizalma akkora, hogy hogy a jelek szerint még a vagyonát is képes kockára tenni, az ösztöneire hallgatva. Jó mérnök, de még kiválóbb a körülötte kialakult személyi kultusz felkorbácsolásában. Az emberek neki adják a pénzüket és nem a termékeinek.

Ez a hűség feldobja őket és Musk most a Twitter megvételével ellenőrzi az odaadást. Az ügylet értéke: 44 000 millió dollár. Negyedét a Wall Streeten, bankoktól kalapozta össze, a többit ő és befektetőtársai adták össze. Csak minek? Hiszen ez a közösségi fórum a bevételt és a használók számát tekintve is eltörpül a Google, illetve a Facebook mellett.  

Az üzletember mostanában kinyilatkoztatta, hogy Ukrajnának a béke érdekében fel kell adnia az elvesztett területeket, továbbá, hogy Trump ismét kedvére twitterezhet. Egyik sem ígér jót a demokrácia számára. Ugyanakkor könnyen elriaszthatja a nagy hirdetőket, miközben a cég vesztesége 400 millió dollár. Amúgy pedig az önvezető járművek, mint Musk sok más kedvenc ötlete, inkább a mese, semmint a valóság birodalmába tartozik.