Hiszel benne vagy sem? Sokak szerint ez a legfontosabb kérdés a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatban. Mindenki, aki áttért a vega, illetve a vegán életmódra – mert ez nemcsak az evésről szól – más és más megközelítésből teszi.
Van, aki állatvédelemre hivatkozik, más hitbeli, egészségügyi vagy diétás okokra. De ma már annyira elfogadott ez a szemlélet, hogy minden jobb étteremnek van vega – és a még jobbaknak vegán – étlapja, ahol már nemcsak rántott gombából áll a menü, hanem rafinált ízvilágú salátákból, levesekből és főételekből is.
Az orvosi okokból indokolt diétákat persze nem szabad összekeverni a vegetarianizmussal. Minderről bővebben szó lesz a 21. vegetáriánus fesztiválon, augusztus 26–27-én Kőbányán. A táplálkozási szakemberek előadásai, a relaxációs foglalkozások, ételkóstolók, öko- és bio-termékbemutatók, zenei és táncprogramok, valamint filmvetítések ingyen látogathatók.
Lesz „főzőszoba” is, ahol ínycsiklandozó ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók, valamint az idén először a fesztivál részeként szervezik meg az 1. budapesti szakmai szimpóziumot a növényi alapú táplálkozásról. Az esemény idei arca Hevesi Tamás énekes, labdarúgóedző, aki 30 éve maga is vegetáriánus.
A szakmai szimpóziumon egyebek között szó lesz a vegetáriánus étrend hatása mögött rejlő molekuláris biológiai mechanizmusokról. Dr. Rodics Katalin kutató biológus, a Greenpeace munkatársa a nagyüzemi állattartás egészségünket és környezetünket károsító hatásairól beszél, dr. Tamasi József a vegán étrenddel kapcsolatos klinikai tapasztalatokat ismerteti.
A környezettudatos szemléletű rendezvényen a többi között szó lesz a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról, a glutént nem tartalmazó étkekről, a várandósság és az egészséges táplálkozás összefüggéseiről, valamint az inzulin-rezisztenciából és a cukorbetegségből való gyógyulásról is. A fesztivál célja – a szervezők szerint –, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezéssel kapcsolatos tévhiteket, illetve, hogy rávilágítson arra, hogyan élhetünk egészségesen sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával.
Az idén is lesz „vegán mozi”, ahol számos ismeretterjesztő és dokumentfilmet vetítenek, és „főzőszoba”, ahol a fesztivál teljes ideje alatt ínycsiklandozó ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók. Lehetőség nyílik eszmecserére is természetgyógyászokkal. A fesztivál több zenei és tánc-programokat is kínál, s amíg a szülők főznek, meditálnak, előadást hallgatnak, a kicsik a játszószobában tölthetik az időt.
A rendezvényt – melyre a belépés ingyenes – az 1992-ben alapított Egészség-vár Alapítvány szervezi a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.