(Írta: Marton Levente) Sokan azt mondják róla, hogy a magyar püspöki kar fenegyereke és fekete báránya. Nem tudom, hogy külön-külön vagy egyszerre az-e, de ahogy elnézem a magyar katolikus kar merev, életidegen, néha a pápánál is pápább magatartását, arra gondolok, hogy sokkal inkább a többiek a fekete bárányok, és ő a fehér. Arról nem is beszélve, hogy ilyen szelíd „fenegyereket“ még nem hordott hátán a föld. (A nyitó képen a vendéggel: Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke és Nagyváradi Szűcs Mihály, a szövetség elnökhelyettese.)
Természetesen Beer Miklósról van szó, aki a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, azaz a MEASZ-kávézó, illetve Hanti Vilmos MEASZ-elnök vendége volt. Őt csak süteménnyel és kávéval kínáltuk, ő viszont jól megrakott minket szeretettel és megértéssel.
Nyilván vannak a magyar katolikus egyházban még Beer Miklósok, csak elvesznek az egyházi méltóságok már-már bigott világában. A frissen nyugalomba vonult váci püspök, Beer Miklós nem veszett el. Egyszerű fekete ruhájában, alig őszülő, barna hajával, vékony termetével nem látszik megkülönböztetett tiszteletet parancsoló egyéniségnek – de aztán megérezzük. Még nem is mondott semmit, csak mindenkit üdvözölt, s mikor közelünkbe ért – megéreztük. A szellem nagysága, a mindent átható humánum igenis érzékelhető. És az ezt követő beszélgetés mindezt bizonyította is.
Ahogy tőle elvárható, Beer Miklós őszinte és tabumentes válaszokat adott Hanti Vimos kérdéseire. Igaz, ezeket a tabukat mi termeltük ki az utóbbi időkben, holott nyíltan lehetne, sőt kellene beszélni róluk, mint a leplezetlenül gerjesztett és mélyen antikeresztény migránskérdésről. Vagy a mind égetőbb paphiányról, mikor egy plébános már 10-11 falut lát el, s ilyen tempó mellett érthető, hogy egyre kevesebb idő jut a hívek lelki gondozására, pedig ez lenne az egyház legfontosabb feladatainak egyike. Beer Miklós a probléma egyik gyökerét a papi nőtlenségben, a cölibátusban látja. – Kérdezzük meg már önmagunktól, mi a fontosabb: ragaszkodni a sok évszázados hagyományokhoz, vagy az alkalmazkodni a hívők lelki igényéhez?
Ha elfogynak a papok, a válasz egyértelmű lesz.
A papi nőtlenség nem a kezdetektől való, hanem a kora középkori szerzetesrendektől vette át a világi papság, arra hivatkozva, hogy így a papok csakis az emberek lelki gondozására koncentrálhatnak. De a szerzetesrendek zárt közösségek – hívja fel figyelmet a papi nőtlenséget egyértelműen ellenző Beer Miklós –, a világi papok viszont az emberek között élnek, mozognak, s a papi nőtlenség által úgy érzik, kirekesztik őket az élet egy fontos szegmenséből, s magukra hagyják őket. Ráadásul Luther óta kiderült, hogy a lelkészi nőtlenség semmivel sem viszi előbbre az egyházat, mindössze egy dogma.
– Bár vannak a változásnak lassú jelei, már nős emberek is végezhetnek egyes egyházi szolgálatokat, misét azonban ma sem celebrálhatnak, miként a nők sem – mondja Beer Miklós, aki felháborítónak, de legalábbis viszolyogtatónak találta, hogy az egyház még ma is tarifák szerint dolgozik: megvan az áruk az esküvőknek, a keresztelőknek, s ami a legszomorúbb: a temetéseknek. Akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne az egyházi-lelki vigaszra, bátorításra és segítségnyújtásra, mit tesznek a papok? Előveszik az árlistát. – Engem ez a középkori bűnbocsánati cédulák gyalázatos gyakorlatára emlékeztet, lett is belőle reformáció – mondja halkan Beer Miklós, pedig szavai nagyon súlyosak.
– Mi a katolikus egyház ereje, jellegzetessége, ami megkülönbözteti más egyházaktól? – kérdi a beszélgetés házigazdája, Hanti Vilmos.
A válasz a vártnál egyszerűbb.
– A hierarchia. Egyetlen egyháznak, vallásnak sincs olyan megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetője, mint a katolikus pápa, akit a nem keresztények lényegében a teljes kereszténység vezetőjének tartanak. A hierarchia sokszor kemény, de egyértelmű morális útmutatást, támaszt ad az egyháznak.
Beer Miklós szerint a katolikus egyházat évezredekig, a 20. század közepéig jellemzett egy önhitt magabiztosság, amely szerint csak ők ismerik a hegyre felvezető utat. – Most már kezdjük elfogadni, hogy vannak más utak is, amelyeken fel lehet jutni a hegyre. Ezt a nyitottságot kellene még nagyon sok területen folytatni – mondja a püspök.
A beszélgetés lassan véget ér, s mi tisztábbnak érezzük magunkat. Mert a szavak nem csupán rombolnak és sároznak, hanem tisztítnak is. A MEASZ legfrissebb kiadványában, egy interjúkötetben – címe: Az ellenállás pillanatai – Beer Miklóssal is készült egy interjú. Arany Jánost idézi benne:
„…Ha egy úri lócsiszárral / Találkoztam s bevert sárral: / Nem pöröltem, -/ Félreálltam, letöröltem…”
Azt hiszem, sokkal boldogabbak lennénk, ha letörölnénk apróbb-nagyobb sérelmeinket. Nem könnyű, tapasztalatból tudom. De megéri, s ezt is tapasztalatból tudom. Csak azt sajnálom, hogy nem hamarabb olvastam ezt a Beer Mikós-interjút. Ha megfogadnánk a püspök intelmeit, jobb hely lenne a világ. Egy kicsivel talán, de ma már egy kicsi is sokat számít.