Újabb forduló kezdődött a SAP-Techstars innovációs versenyén: a vállalati problémák megoldása után immár saját ötlettel és kezdeményezéssel is lehet nevezni a csaknem ötmillió forint összdíjazású, újító indíttatású megmérettetésre.
Az üzleti világba az újonnan alakult, föltörekvő vállalkozások számára belépőt kínáló versengést a Techstars vállalkozó-/vállalkozástámogató és a hazánkban is folyamatosan bővülő német gyökerű SAP szoftvervállalat közösen szervezi. Az InnovMatch-verseny által egyedi alkalmazásokat fejleszteni kívánó hazai cégeket, közösségeket, vagy éppen érett vállalatokat keresnek, akik és amelyek saját ötleteikhez, kezdeményezéseikhez használnák fel a világ egyik vezető felhőmegoldását, és kívánják magukat megmérettetni.
Ebből a célból e hónap végéig bemutató filmet várnak tőlük a szervezők, és persze a pályázati űrlap kitöltését. A legjobb hazai csapat bejut a prágai döntőbe, ahol a nemzetközi zsűri előtt bizonyíthatja készségeit.
A legkiválóbb ötletek, alkalmazások benyújtói – a nagy nevek támogatásával – az ügyfélszerzéshez is olyan háttértámogatást kaphatnak, amelyről kis vagy közepes csapatként nem nagyon álmodhatnak. A győztes tanulmányozhatja Berlinben a kezdő vállalkozások világát, nemzetközi kapcsolatokat építhet ki, továbbá egy évig ingyen használhatja a SAP legkorszerűbb felhő-platformját.
Bármilyen megoldással lehet pályázni, amely az új iránt fogékony és érzékeny közösségek sajátja, és amelyhez a SAP HANA technológiáján alapuló SAP Cloud Platform keretrendszert nyújthat. A múlt évek legjobb megoldásai közé IoT (dolgok internete), mobil, ügyfélkapcsolati alkalmazások tartoztak; a bemutatásra szánt megoldásoknak most is csak a képzelet szab határt.