„A tyúk nem madár, Mongólia nem külföld!” – hangzott egykor Moszkvában a lekezelő ‘jópofaság’. A szovjet idők elmúltával a nagy, bár gyéren lakott ázsiai ország értékelése is megváltozott – az önértékelése még inkább… Cikkünk szerzője egy azóta elhunyt, ismert magyar Kelet-kutató segítségével igyekezett megvilágítani a Kína és Oroszország közötti állam állapotait a XXI. század elején. Írása a Népszabadság 2006. szeptember 21-i számában jelent meg, a mongol államiság nyolcszázadik évfordulója kapcsán. (A nyitó képhez: a bolygó legnagyobb lovas szobra a mongol sztyeppéken néz farkasszemet a látóhatárral. Dzsingisz kán 50 méter magas fémkolosszusa 54 kilométerre délre található Ulánbátortól, a Tuul-folyó partján. A szobor szimbolikusan kelet felé, a kán szülőhelyének irányába néz, és maga a helyszínválasztás sem véletlen.)

Nyolcszáz esztendeje, valamikor 1206 szeptemberében választották nagykánná a mindmáig nevezetes Dzsingisz kánt. A kerek évfordulón Mongóliában saját államiságuk megszületésére emlékeznek, a világot pedig arról igyekeznek meggyőzni, hogy az emberiség talán legnagyobb birodalmát, az Arany Hordának a Csendes-óceántól Közép-Európáig nyúló felségterületét nemcsak és nem elsősorban a kegyetlen szigor tartotta egyben.
Az évforduló alkalmából Ulánbátorban rendezett tudományos konferenciára ötszáz vendéget hívtak meg. Magyar- országot hat orientalista képviselte a tanácskozáson. Egyikük, Bethlenfalvy Géza, az MTA Altajisztikai Kutatócsoportjának munkatársa lapunknak elmondta: bár a mongol állam Dzsingisz kán hatalomra jutásától eredezteti létét, a konferencián és a 800. évforduló számos egyéb rendezvényén –, hogy mások érzéseit kíméljék – a hódító Dzsingisz szerepének kidomborítása helyett a nagy kán államszervező tevékenységére helyezték a hangsúlyt.
A tanácskozás egyik fő előadója, Bira mongol professzor például azt körvonalazta, miért volt több, minőségileg összehasonlíthatatlanul magasabb rendű Dzsingisz kán állama – a Nagy Mongol Birodalom – holmi törzsszövetségnél. Működött például a hírközlés, voltaképpen a postaszolgálat, a birodalom keleti végeiről a nyugatiakra három hét alatt eljutott egy – egymást váltó lovas futárok által vitt – üzenet. (Így kapott hírt például Magyarországon 1241-ben Batu az akkori nagykán elhunytáról, és indult haladéktalanul haza.) Dzsingisz állami funkciókat alkotott, amelyeket kinevezett tisztségviselőkkel töltött be, egyfajta minisztereket állítva az „információs”, a „népjóléti” vagy a „hadügyi tárca” élére. A mongol hódítókról kialakult sztereotípiák ismeretében szinte hihetetlen: a leigázott népekre nem erőltette rá saját szokásait, vallását, hanem meghagyta őket hitükben, sőt Dzsingisz utódai maguk vettek át sok mindent ezekből.
Bethlenfalvy Géza előadásában (;,Visit of Batu khan in Hungary”) elismeréssel adózott a mongol állam kialakítójának, sőt a tatárjárással kapcsolatos magyar közképet is árnyalta. Elmondta például, hogy a legújabb kutatások nem támasztják alá azt az évszázados meggyőződést, miszerint a Magyarországra betörő tatárok a lakosság felét kiirtották volna. A vérveszteség talán 15–18 százalékra tehető, ami persze így is súlyos áldozatnak mondható. Ám a hadjárat nemcsak a vereség által megvilágított katonai és politikai gyengeségeinket leplezte le, de sokkhatásával ráállította IV. Bélát a válságból kivezető útra is: a központi hatalom megerősítése, várak építése, modern hadsereg megteremtése, az állam újjászervezése.
A konferencia tudományos vitáinak objektív hangjától azért jócskán elütött az az ujjongó lelkesedés, amivel Mongólia „házi használatban” kezeli az évfordulót. „Minden csapból Dzsingisz kán folyik” – jegyezte meg Bethlenfalvy Géza, egymás után sorolva az uralkodó nevével fémjelzett turisztikai rendezvényeket, kosztümös lovasversenyeket és hadijátékokat (a mongol védelmi minisztérium félezer harcost bocsátott a program rendelkezésére, valamennyit felszerelve a XIII. század korhű ruháival és fegyvereivel). De kapható Dzsingisz kán csokoládé, a vendég betérhet a Dzsingisz kán kávéházba, álomra hajthatja fejét a Dzsingisz kán Hotelben – amely Ulánbátor legmodernebb szállodája. Képek, kiállítások, könyvek garmadája hozza közelebb az uralkodó alakját az utókorhoz.

Ezt hivatott szolgálni a parlamentnél felállított hatalmas emlékműkomplexum is, közepén a nagy kán méltóság teljes ülő bronzalakjával – amelyet azonban a konferenciáig nem sikerült teljesen befejezni.

