Bár abban az időben, éppen öt évtizeddel ezelőtt, amikor az alábbi beszámolót írtam (megjelent: Kisalföld, 1974. február 10-én; a nyitó kép a magasból készült az apátságról), már jó ideje nemzetközi politikával foglalkoztam, köszönhetően a magyar vidéki sajtó részbeni átszervezésének, aminek egyik eredménye volt, hogy (akkor még csak kísérletképpen) talán két-három megyei napilapnál fölkértek egy-egy idegen nyelve(ke)t beszélő munkatársat lapja külpolitikai rovatának a megszervezésére. A rovat, sajnos, évekig egyszemélyes volt, mert a helyi ügyekhez szokott kollégák idegenkedtek a nemzetközi politika történéseinek a napra kész követésétől, az események rendszeres kommentálásától, az adott hét külpolitikai történéseinek az összefoglalásától. Szerénységem viszont élvezte az abszolút egyedülálló munkát, az új kihívásokat, és annak reményét, hogy utazhat – világot láthat. Mindeközben nem mondtam le arról sem, hogy a megyei érdekességekről is beszámoljak, amit az archívumomban őrzött alábbi írás is mutat:  

Hol tartózkodott 1708. október 13-án II. Rákóczi Ferenc?

– Sárospatakon – válaszolja Tibold Attila, a pannonhalmi főkönyvtár munkatársa, s máris mutatja a bizonyítékot, a vékony papírra írt levelet. A latin nyelvű, nyolcsoros levél válasz Bártfa város elöljáróságának feliratára. Tibold Attila – egyebek között – a bencés kézirattárat rendezi, és e munkája közben bukkant a történelmi értékű levélre.

Abban az időben, tehát 1708 nyár végén, őszén a „nagyságos Fejedelem” azt tervezte, hogy a Habsburg-hatalom ellen forrongó Sziléziába teszi át hadműveleteinek színterét, ugyanakkor utat nyit a porosz trónörökösnek, Frigyes Vilmosnak is a magyar trónra, mert Magyarországnak olyan királyra van szüksége, aki számottevő külföldi erőt képvisel. Óriási erőfeszítésekkel jól fölszerelt hadsereget állított ki, de a 10 000-es sereg Trencsén alatt elvérzett … Labanc lett a nagyhírű brigadéros, Ocskay, Révay Gáspár föladta Nyitra várát, s Bezerédy is egyengetni kezdte magának az utat a bécsi udvar irányába.

A bátrak és elszántak azonban nem adták föl a harcot, újra esküt tettek a szabadságharc ügye mellett, s volt erejük új győzelmek kivívására. Vak Bottyán elzálogosította javait, hogy fizethesse seregét: a Dunántúlon. Kölesdnél Béri Balogh Ádám nagy győzelmet aratott a császári seregeken. Rákóczi, a „vezérlő Fejedelem” 1708 végére országgyűlést hívott össze Sárospatakra, hogy a megbékélést áhító megyék ellenében a harc folytatására rávegye a követeket.

A trencséni csatában megsebesült II. Rákóczi Ferencet családja ősi fészkében éri el Bártfa város (Pannonhalmán őrzött) magyar nyelvű, kérelmező levele: „igaz hűségűnket továbbra is tartjuk Nagyságod iránt, de ellenségeinktől tűzt szenvedtünk, labancz név alatt lappangó tolvajok a hegyekben, borunkat eladni nem tudjuk Lengyel- országban, mert pestis pusztít… Könyörgünk, hogy a 6000 dikák elviselhetetlen nagyságát csökkentse, mivel fizetni nem tudunk…”

(A dika annak idején az adózás mértékegysége volt, telkek és kapuk száma szerint határozták meg, s mértékét az országgyűlés mondta ki; dika am. rovás — Pallas-lexikon.)

Rákóczi válaszának lényege az volt, hogy tudomásul vette – ugyan mit tehetett volna mást – a halasztási kérelmet, a bártfai tűzvészt, a rablók garázdálkodását, és a város polgárainak jóindulatába ajánlván magát írta alá a levelet 1708. október 13-án Sárospatakon.

Pannonhalma Győrből – teleobjektívval fényképezve.

Megdőlt egy százados állítás?

Ki nevezte el Szent Márton hegyét Pannonhalmának?

A köztudat szerint Kazinczy Ferenc. Dr. Jenei Ferenc győri helytörténeti kutató 1932-ben megjelent tanulmányában („Kazinczy útja Pannonhalmára”) ez áll;

„Szép tavaszi reggel indultak (Maár Bonifác győri pap kíséretében kocsin – a szerk). Útközben Kismegyeren pihenőt tartva megtekintették a franciák nyomait, a győri csata emlékeit. Tovább haladva előtűnt a Szent Benedek-rend ősi monostora, Pannonhalma, ahogyan Szent Márton hegyét éppen Kazinczy nevezte el, Széphalom analógiájára…

Gulyás Elek, az Esztergomi Felgimnázium nyilvános rendes tanára 1860-ban kiadta Guzmics Izidor és Kazinczy Ferenc 1822–31 között váltott leveleit.

Pannonhalma – Győrszentmártonból, az 1930-as években.

(Guzmics Izidor László [1786–1839]: költő, műfordító, nyelvújító, az Akadémia tb. tagja, bencés tanár, majd bakonybéli apát. A nyelvújításnak lelkes híve, merész újító volt, ezért Kazinczyval meleg barátságot kötött.) Egyebek között a Jenei-féle tanulmányból tudjuk, hogy Kazinczy Ferenc 1831. április 9–13-ig Pannonhalmán találkozott Guzmics Izidorral, kivel kilenc esztendeig jóformán csak levélből ismerték egymást.

A könyvtáros Tibold Attila az apátság kézirattárának rendezése közben találta meg Guzmics és Kazinczy eredeti leveleit, s ezzel bizonyítottá vált (a Gulyás Elek által nyomtatásban is megjelentetett levelekkel összevetve), hogy nem a „széphalmi remete”, hanem Guzmics nevezte el Pannonhegyet Pannonhalmának. Íme a bizonyíték:

„Kazinczy Ferencnek, az igen tiszteltnek. Guzmics Izidor…Pannonhalma erántad támadt szeretetemből származott még Pesten: azolta senki oly állhatatosan nem él vele, mint Trattner.” Kelt Pannonhalmán marcz. 15-én 1824. (Guzmics Pesten szeminarista korában már látta Kazinczyt. de akkor még nem merte megszólítani.)

Hogy Guzmics mily következetesen használta levelezésében a Pannonhalma megnevezést, az a következőből is kitűnik: Trattner János Tamás pesti kiadó 1820. január 1-jén Pannonhalmára címezte a levelét, melyben kérte Guzmicsot, hogy értekezéseit küldje el a Tudományos Gyűjtemény c. kiadvány gazdagítása céljából.»