Hadijelentésében a szovjet hadvezetés azt füllentette Sztálinnak, hogy a Vörös Hadsereg katonái teljesítették a tervet: 1945 április negyedikén Nemesmedvesnél átlépték a határt, távoztak, miután felszabadították Magyarország teljes területét. Ám a harcok valójában még bő egy hétig (április 13-ig) folytak magyar földön, a németek által kialakított úgynevezett Zsuzsanna-védvonalnál, a Rába folyó mentén. (A nyitó képen: német páncélgránátos alakulat menetben a Dunántúlon; archív felv., origo.hu.)

Orbán Anna – így hívták azt a 17 éves pinkamindszenti lányt, aki a második világháború (alighanem) utolsó magyar halottja. Ő nem április negyedike előtt, hanem április 12-én lett a harcok áldozata, másnap, 13-án belehalt a sérülésébe. Életét – ezt is föltárta a kutatás – nem szovjet golyó oltotta ki, hanem a Pinkamindszentet megszálló németek által kilőtt gránát szilánkja. A németek ugyanis megpróbálták visszaszorítani a nagy erőkkel nyomuló ukránokat.

Talán nem érdektelen fölidézni most ezt a nyolcvan évvel ezelőtti történetet; különösen annak fényében, hogy Orbán Anna névrokona, a magyar kormányfő meghívására éppen április negyedikén tartózkodik Budapesten az izraeli miniszterelnök.

Nem ismerem Benjámín Netanjáhú programját, de elképzelhető, hogy találkozik az 1936-ban született Kardos Péterrel. Azt sem tudom, hogy a főrabbinak lesz-e alkalma megismételnie azt, amit nemrég a Radnóti Miklós antirasszista díj átadó ünnepségén mondott. Hogy igenis sokan emlékeznek hálával a német megszállás alóli felszabadításra, s nemcsak Mózes vallású honfitársaink, hanem mindazok, akik szenvedtek a háború, az ostrom poklától. Ezért is ünnep sokak számára még mindig április negyedike. (Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy például Hollandiában is ünnepnap a német megszállás alóli felszabadulás. Nem szólva május nyolcadikáról, a német nácizmus feletti győzelem napjáról: világszerte megemlékeznek róla.)

Orbán Viktor szerint a hazai zsidóközösség biztonsága Európában példaértékű. Azt is hozzáfűzte a Netanjáhúval közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón a miniszterelnök, hogy a magyar kormányzat semmilyen toleranciát nem tűr meg az antiszemitizmussal szemben.

Igazán?

Akkor miként lehetséges, hogy – bár ellentétes az antiszemitizmussal szemben meghirdetett zéró tolerancia elvével – két olyan magyar irodalmár kaphatott nemrég állami kitüntetést, aki közismert antiszemita kijelentéseiről?

S hogy erre a rejtélyre miért nem kaphatunk választ? Mert az említett sajtótájékoztatón – a hazai sajtószabadság nagyobb dicsőségére – kérdezni nem lehetett…

Szerintem tehát a továbbiakban is érdemes emlékeznünk április negyedikére, április tizenharmadikára vagy május nyolcadikára. A nemzeti szocializmus feletti győzelemre.