Néhány hete megdöbbenve láthattuk a borzalmas képeket, ahogyan leégett a Notre Dame, a francia főváros évezredes jelképe. A kultúra szerelmesei a világ minden részén beleborzongtak a gondolatba, hogy az emberi tudás és alkotókészség eme csodás jelképe végleg eltűnhet a föld színéről, pedig emberemlékezet óta ott állt Párizs szívében. Ma hasonló, de az előzővel szemben sajnos teljességgel visszafordíthatatlan tragédia érte a magyar tudományt és kultúrát. Elment Ungvári Tamás, aki életkora (88 évet élt) és a kulturális életben hosszú-hosszú évtizedeken át betöltött szerepe miatt itthon mindannyiunk szemében ugyanolyan állandó intézménynek számított, mint a Szajna-parti templom. (Nyitó képünk: Ungvári Tamás dedikál; foto: Népszava)
Furcsának látszhat a hasonlat, ám ma valószínűleg nem él olyan magyar, aki tudva-tudatlanul ne találkozott volna Ungvári Tamás valamelyik művével. Van-e bárki, aki ne látta volna valamelyik fordítását vagy a forgatókönyvéből készült televíziós vagy mozifilmet? Akad egyetlen színházbaa járó, aki a My Fair Lady, A miniszter félrelép, A napsugár fiúk, a Páratlan páros, Az ügynök halála, a Csókolj meg, Katám!, a New York, New York és más alkotásai közül egyetlen egyet sem látott volna? Van olyan 30 évesnél idősebb magyar, aki sosem látta-hallotta Ungvárit a hajdani Magyar Televízió (a maival nem összetévesztendő) kulturális műsoraiban, vagy a Magyar Rádióban, avagy később a Klubrádióban, az ATV Könyvjelző című műsorában? Aki nem olvasta több mint 50 könyve egyikét sem? Még a Beatles Bibliát sem?! Ilyen ember bizonyára nem létezik.
Az 1930-ban egy pesti, Kossuth Lajos utcai úriszabó fiaként született Ungvári Tamás egyebek mellett a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, a Magyar PEN Club főtitkÁra, a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja és amerikai egyetemek vendégprofesszora lett, aki a Columbia, a Yale és a Harvard Egyetemen is tartott igen sikeres irodalom- és művelődéstörténeti előadásokat. A pesti New York Kávéházban asztalt neveztek el róla. Ezen sikerek mellett hosszú élete azonban sok-sok hátborzogató epizódot is tartogatott a számára (mint a zsidóüldözés rettenetes emlékei vagy imádott unokaöccse, a szintén kitűnő műfordító Elbert János „rejtélyes” halála), amelyekről azonban ugyanazzal a kivételes iróniával tudott beszélni-írni, ahogyan szinte bármi másról is, hiszen mindent megtanult és mindenre emlékezett.
Valószínűleg a legnagyobb lexikális tudású kortársunk volt, aki ezért is kissé nehezen vette az első kanyarokat. Ebbe persze belejátszott az is, hogy (akkoriban ferde szemmel nézett) kivételes angoltudása mellett a dandy életformát is „becsempészte“ Magyarországra: a klubzakó-garbópulóver-fehér nadrág „egyenruha” viselésétől a vízisízésen át a Beatles-imádatig, valamint a kor ünnepelt sztárjával, Psota Irénnel kötött házasságig mindent elkövetett azért, hogy véletlenül se passzoljon az akkor itthon elvárt összképbe. Egy olyan életkorban azután, amikor a legtöbb ember már a visszavonulásra kezd gondolni, szép lassan Ungvári Tamás rátalált arra az életformára, ami a leginkább rá volt szabva.
Elképesztő tudását enciklopédikus, ugyanakkor roppant népszerű könyvekben foglalta össze, feltárva olyan összefüggéseket, amelyeknek felismerésére másnak évszázadok is rövidnek bizonyulnának. Emellett amolyan „multimédiás megmondó ember” lett, akinek Gálvölgyi Jánossal péntekenként folytatott beszélgetései a Klubrádióban a frissen megjelent könyvekről éppolyan élményt nyújtottak, mint a Könyvjelző címmel futó önálló műsora az ATV-n, illetve kristálytiszta és (micsoda ritkaság!) objektív politikai elemzései sokak számára nyújtottak útmutatást az elmúlt években, mint ahogyan az ezt követő korszak Facebook-jegyzetei is.
Eladott könyvek tízezrei, hatalmas tisztelet és szeretet, no meg számtalan kitüntetés jelezte a közönség és a politika elismerését, amelyet páratlan „népművelő” tevékenysége kletett. Persze Ungvári Tamásra is igaz a mondás, amely szerint minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll. Második felesége, dr. Szekrényessy Katalin nemcsak két olyan fiúval ajándékozta meg, akire minden más művénél büszkébb volt, hanem olyan családi légkört, és orvosként pedig olyan egészséges életmódot tudott Ungvári Tamás számára biztosítani, amely lehetővé tette az emberi életkor szinte legvégső határáig tartó, maximális intenzitású alkotó munkát. Sajnos azonban csodát ő sem tudott tenni. Ezúttal a kór legyőzte azt a kivételes embert, aki jó lett volna, ha még nagyon sokáig köztünk maradhatott volna.
A Notre Dame-ot hosszú évek alatt újjáépíthetik, de nekünk – jobb híján – agyunkban-szívünkben kell továbbvinnünk Ungvári Tamás briliáns tudását és magával ragadó személyiségét. És így is fogunk tenni.
