Bejött. Karácsony Gergely az ellenzék közös jelöltjeként október 14-én 0 órától, Tarlós Istvánt maga mögé utasítva, Budapest főpolgármestere. (A nyitó képen: Veres András római katolikus püspök, a győri egyházmegye főpásztora, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nagykancellárja Borkai Zsolt újra-polgármester társaságában. Kép: nepszava.hu)

Úgy, hogy mögötte áll a fővárosi közgyűlés, a kerületi polgármesterek többsége: 23 kerületből 14, köztük olyan hagyományosan fideszesnek mondott budai kerületek, mint az I., II, III. és a XI. kerület, a XII. kerület élén pedig Orbán Viktor nem titkolt kritikusa, Pokorni Zoltán maradt a polgármester. Nálunk, a II. kerületben minden ellenzéki győzött, ahol csak győzhetett. És gyakorlatilag ugyanez a helyzet Budapest-szerte és a legfontosabb vidéki városokban – Szombathelytől Pécsen, Szegeden, Hódmezővásárhelyen át Egerig, Miskolcig. Viszont a Fideszé maradt minden megyei közgyűlés, sok fontos város Nyíregyházától Debrecenen és Szolnokon (éppen hogy) át Veszprémig; és változatlanul narancssárga minden, amit vidéki Magyarországnak szokás nevezni.

Orbán Viktor első választási értékelőjében nem is feledkezett meg ennek hangsúlyozásáról.

Összességében mindenki győztesnek tekintheti magát, még a botrányhőssé süllyedt olimpiai bajnok Borkai Zsolt is, aki, kicsit ugyan, de nyert, így legalábbis egyelőre maradhat Győrött polgármester. De meddig – a „keresztény szabadságot” hirdető kormánypártok képviseletében? Meddig tűri meg a nagy hatalmú győri püspök? Az ország térképének alapszíne pedig úgy maradt a felmelegített „népi-urbánus” világlátás jegyében narancssárga, hogy a Fidesz-KDNP-t – a lényeg gyökereit tekintve – nagyrészt a lakosságnak az a része támogatta, amelyik Nagy-Britanniában megszavazta a brexitet, s Amerikában beültette a Fehér Házba Trumpot. Nem mellékesen pedig Törökországban teljhatalmú elnökké tette a vallási köntösbe (csak éppen muzulmánba) öltözött Orbán-barát Erdogant, aki immár nyíltan háborús kalandba is bocsátkozott, egyszerre zsarolva a szomszédságban élő kurdokat, s a náluk tartózkodó menekültekkel Európát, az egész  világot.

A The New York Times máris úgy látja, hogy „a Fidesznek kiábrándító eredményt hozott ugyan a választás, elemzők mégis abból indulnak ki, hogy Orbán Viktor kitart harcias stílusa mellett, ideértve a keményen migrációellenes politikát, az erősödő uralmat a média felett, valamint a hatalom központosítását a miniszterelnöki hivatal révén.” Nagy az esélye annak, hogy a viszonylag ritkán hibázó amerikai lap ezúttal sem téved, s alighanem azonnal megkezdődhet a 2022-i magyar parlamenti választások akár még az eddiginél is mélyebb mocsárba fulladó állóháborúja. Mert: ha valaha, mostantól minden eddiginél fontosabb hatalmi létérdeke a kormányzó erőknek, hogy mielőbb egymásnak uszítsák mindazokat, akiknek az együttműködése (az egykori szamizdatos író-politikus Haraszti Miklós ajánlja a kifejezést az összefogás helyett) október 13-án nagyobb sikert hozott, mint amit akár legderűlátóbb pillanataikban reméltek.

Az rajtuk múlik, együtt és külön-külön, hogy ne hagyják becsalni magukat a közveszélyes csapdákba…