Vajon tényleg az öreg patás Soros helytartói, külföldről pénzelt magyar szuverenitásromboló egységek, ezek a „tudjuk, kik” által kedvelt társaságok a hazai valóság fényes egén? A nagy országos hergelés magvai ez ügyben is termékeny talajra hullottak, de közel sem biztos, hogy megérte az árát a 2014 óta tartó hecckampány.

Ki a civil? Mi a civil? Mit gondolnak az állampolgárok a civil szervezetekről? Kik és miért segítik a civil szervezeteket? Kik és miért nem? A Civilizáció és a Political Capital – a Mediánnal együttműködésben – ezekre a kérdésekre is kereste a választ. A friss kutatásból kiderül, milyen kép él az állampolgárokban a civil szervezetekről. A kutatási eredmények bemutatására invitáló erős felütéssel szólít meg: „A Századvég friss kutatása szerint a magyarok többsége (61%) betiltaná a külföldről pénzelt, politizáló «civil» szervezeteket.” – A Civilizáció és a Political Capital nem akar akadékoskodni, de ennek pont az ellenkezője az igaz – hangzott el a rendezvényen. A megkérdezettek szerint kifejezetten fontos, hogy a civil szervezetek közéleti kérdésekben is megszólaljanak.

A múlt év végén zajlott kutatás reprezentatív mintával dolgozott a kérdőíves megkereséskor. Az 1200 megkérdezett először úgy adott válaszokat, hogy a kérdezők nem adták meg a civil szervezet definícióját. Ebben a helyzetben az alanyok 30 százaléka tudott országos, 15 százalék tudott helyi szervezetet megnevezni. Az élen végzett a Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat, a TASZ, a CÖF és a Helsinki Bizottság – őket említették a legtöbben. Amikor választani kellett egy listából (a többi között érdekképviseletek alapítványok, egyesületek sorából), hogy melyek szerintük a civil szervezetek, ismételten az látszott, hogy igen nagy a bizonytalanság és az ismerethiány a témában. Mert: egyáltalán mit nevezhetünk civil szervezetnek?

A civil szervezet olyan társadalmi szervezet, amely nonprofit módon, a kormányzattól függetlenül, önkéntes alapon a közjó javára működik, önszabályozó, intézményesült önszerveződés. Nemzetközi megközelítésben nevezik egyszerűen nem kormányzati szervezeteknek (angolul non-governmental organization, NGO), önkéntes szervezeteknek vagy nonprofit szervezeteknek is őket, ám ilyen esetben is mögé értik az összes többi feltételt.

A kérdezések második szakasza már e definíció ismertetése nyomán folytatódott.

A civil szervezetek tevékenységnek fontosságát megítélni főleg a karitatív segítő szerepükben ragadták meg, a közügyekben való ténykedésüket és a politikai aktivitásukat nem tekintették fontosnak. Ellenben a civil szervezetek és kormány viszonyának körbejárása azt mutatta, hogy pártszimpátiától függetlenül a kérdezettek kétharmada szerint szükséges a szerveztek kritikus viszonyulása a kormányhoz.

A fogalmi tisztázás nyomán megfogalmazott kérdés, hogy kapott-e már valamely civil szervezettől segítséget (11 százalék igen) illetve, hogy kereste-e meg valamelyik szervezet (14 százalék igen) eléggé visszafogott kapcsolatokat mutat. Az, hogy a kérdezettek mi módon kapcsolódtak eddig egy-egy szervezethez, az elsősorban az adó 1 százalékának felajánlása révén, egyéb adományozások, illetve a felhívások megosztása nyomán realizálódott.

Az aktívabb részvételt hátráltató tényezők: nem ismeri a szervezeteket, nincsen rá pénze, nem gondolja a részvételét fontosnak, nem bízik a szervezetekben, illetve nem érdekli az ilyesmi. Arra kérdésre, hogy a jövőben milyen területeken aktivizálná magát, erős fölénybe került a környezetvédelem, a gyermekek jogai és az egészségügy, mint kiemelt terület. Teljes érdektelenség övezte, és a sor végére szorult az LMBT-jogok és a nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozó szerveztek támogatása.

A jövőbeni segítségnyújtás formáit a megkérdezettek nagy többsége (70 százalék) továbbra is az adó 1 százalékának utalásával, illetve a felhívások megosztásával gondolja megvalósítani. Akik azelőtt is kapcsolódtak így vagy úgy civil szerveztek munkájához, azok ezután is tervezik, de az eddig nem segítők közül is 55 százalék hajlik rá, hogy részt vegyen valamilyen támogatással. Összességében úgy látszik a megkérdezések nyomán, hogy inkább a 40–60 évesek, a képzettebb fővárosi válaszadók, nagyon picivel több nő az, aki érdeklődést és hajlandóságot mutat a civil szerveztek munkájának segítésére.

A kutatás eredményeinek (hamarosan olvasható lesz maga a tanulmány is a Political Capital honlapján!) bemutatása után Civilnek lenni – látszani és elérni címmel izgalmas beszélgetés következett Benkő Fruzsina ( InDaHouse Hungary, alapító), Krekó Péter (Political Capital, igazgató), Mező János ( Greenpeace, igazgató), Nyáry Krisztián (kommunikációs szakember, kreatív igazgató, Líra Könyv Zrt.) részvételével; az eszmecserét Móra Veronika (Ökotárs Alapítvány, igazgató) vezette.

A legfontosabb summázatot rögtön az elején megfogalmazta Nyáry Krisztián: örömteli, hogy alapjában bíznak az emberek a civil szervezetekben, és sok feladatot ró rájuk, a társadalomra, hogy ugyanakkor nem akarnak igazán részt venni a munkájukban. Tanulságos példát említett arra, hogy milyen messze vagyunk a világ „működő” felétől ebben a témában is. Svájcban hosszú ideje élő barátja folyamodott az állampolgárságért, és az ahhoz szükséges egyik fontos feltétel, hogy legalább egy éve legyen aktív résztvevője, segítője valamely civil szervezetnek. De más olajozottan működő demokratikus társadalmakból is számos példa sorolható, milyen módon része az életnek a valódi társadalmi aktivitás, a tényleges önsegítő tevékenység. Erre már családban, iskolában egész fiatal korban nevelik a felnövekvő generációkat. Ahol alap az inkompetencia-érzés, magyarul: „rosszul mennek a dolgok, de én úgy sem tehetek semmit” vélekedés, ott csak konzerváljuk mindazt, ami ellen lépni kellene. Abban egyetértettek a szervezetek képviselői és a szakemberek, hogy hatékonyan növelni kell az egyes szervezetek ismertségét.

Kellő kommunikációval el kell érni minden korosztályt és társadalmi réteget ahhoz, hogy a máris meglévő biztató elismertség mellé több aktivitást is nyerjenek a helyi és az országos szerveztek, hiszen az egy százalékok nagyon fontos támaszt nyújtanak a működésükhöz, de kellenek az újabb nagy támogatók és az egyéni, aktív segítők is. A világnak a miénknél jobban működő felében már rég leáldozott annak a szemléletnek, amely a gondoskodó államtól várja mindenre a megoldást. Közös dolgainkat közösen kell rendezni!

Mindannyian civilek vagyunk, a civil szervezeteket erőink összefogására hozzuk létre. Sok még a feladat a társadalom érzékenyítésére, hogy végső soron például ne történhessen meg, ami eddig csak Oroszországban esett meg. A külföldi finanszírozású civil szervezetek Európában eddig csak Putyin Oroszországából tiltották ki. (Az Átlátszó szedte össze az ehhez vezető 5 lépést.) Magyarország rálépett az oroszhoz hasonló útra. Az országgyűlés 2017 nyarán fogadta el „a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt”, amely sérti a tőke szabad áramlásának uniós alapelvét és olyan szabadságjogokkal is szembemegy, mint a gyülekezési szabadság, a magánélet és a személyes adatok védelme. Az Európai Bizottság máris kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a civil társadalom jogait sértő törvény miatt.

A civil társadalomnak soha ekkora önszerveződésre nem volt szüksége hazánkban, mint napjainkban. Ezért is fontos egyrészt az efféle kutatások eredményeinek széles körben való megismerése, másrészt a megállapításokra történő gyors reakciók.