A koronavírus-járvány hatásai április elején már egyértelműen érezhetővé váltak a magyarországi ingatlanpiacon is.

A kereslet kicsi, az ingatlan sok, a bérbeadók kezdenek egymás alá kínálni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint 35–50 százalékkal estek rövid idő alatt az árak a lakóingatlanok és üzleti ingatlanok piacán egyaránt.A koronavírus magyarországi megjelenése következtében a turizmus gyakorlatilag megszűnt, rengetegen elveszítették állásukat, sokan falvakba, kisvárosokba költöztek, a tízezer Airbnb-s lakás egy részéből pedig albérlet lett, mert nincs kinek rövid távra kiadni őket. A megváltozott körülmények áreséssel járnak.

Mivel kicsi a kereslet, ám sok az ingatlan, a bérbeadók egymással versengve csökkentik áraikat, miáltal már az öt évvel ezelőtti díjakért is kapható albérlet Budapesten. A szakember szerint a már megkötött szerződésekből sokat felmondanak. Azok a tulajdonosok, akiknek állandó és megbízható bérlőik vannak, igyekeznek megtartani őket, akár 1–2 hónapra szóló egyedi megállapodás alapján az albérleti díj felének elengedésével.

Az év eleji csúcs után márciusban már egyértelműen a koronavírus okozta válság első jelei domináltak a fővárosi albérletpiacon. Az idén nyár végéig a mostanihoz hasonló marad a lakócélú albérletpiac, sőt, a bérleti díjak csökkenése akár nagyobb is lehet.

Bár egyelőre nem tömeges jelenség az üzlethelyiségek lakóingatlanná alakítása, nem kevesen vannak, akit ez a szándék foglalkoztat.

Az ingatlanszakértő szerint országos tapasztalat, hogy csaknem nullára csökkent az üzlethelyiségek iránti érdeklődés; a lakóingatlanokra még akadnak érdeklődők. Az üzletiingatlan-tulajdonosok mérlegelhetik, hogy mennyi időre szeretnék lakóingatlanként hasznosítani a tulajdonukat, mert néhány hónapra aligha rétül meg a befektetésük.