Könyvtáramnak egyik polcát jó néhány évvel ezelőtt (születésnapi felbuzdulásomban) kineveztem a 77 kedvenc kötetem számára. A sorozat Arany János Költői Műveivel kezdődik, Ady Endre publicisztikáival folytatódik (senki se gondoljon ábécérendre!), majd Szabolcsi Bence „A zene története”, Louis Bromfield „Árvíz Indiában” (fordította Benedek Marcell, 1941), Sárközi György „Mint oldott kéve”… következik, és a kedvencek között található Andy Grove/Gróf András „Átúsztam” (A mikroprocesszor alkotójának önéletrajza magyarországi éveiről) című kötete is; tudtommal elsőként az Eötvös Loránd Fizikai Társulat adta ki 2002-ben. Vegyes ízlésre valló könyvek sorakoznak a polcon, magam sem tudnám besorolni gazdájuk ízlését, nem is szeretném. Miként a kedvencek sorolása részben a véletlen műve, ugyanúgy a cikkarchívumból kiemelt alábbi írás fölújítása is arról „a srácról, aki fölpörgette a növekedési trendet”. Így jellemezték a Szilícium-völgyben a magyar Gróf Andrást, akit ott, a tengerentúlon így ismertek: Andy Grove, a processzorprofesszor, az Intel atyja. (Nyitó kép: a Reform magazin 1998. évi első számának címlapja.)

«A magyar származású Grove-ot ma már csak úgy ismerik világszerte: az 1997. év embere. A Time magazin 1927 óta adományozza ezt a címet, amelyet elsőként az óceánt átrepülő Charles Lindberghnek ítéltek oda.

Az év emberét, Andy Grove-ot 1936-56 között szülőhazájában, Magyarországon csak Gróf Andrásként ismerték. S bár ma már ő a kaliforniai Szilícium-völgy császára, a legszívesebben mégis biciklin jár. Mert ha senkitől sem zavartatva szeretne elmerülni gondolataiban, felül kerékpárjára, és hosszú-hosszú túrákat tesz Silicon Valleyben, a mikroelektronikai-számítástechnikai iparáról világhíres kaliforniai lankákon. Ilyenkor semmi sem zavarja abban, hogy a napi teendőktől távol akár a legőrültebbnek tűnő stratégiai elképzeléseket, terveket átgondolja, elemezze és előkészítse. Andrew Grove, vagy miként Amerikában és világszerte ismerik, Andy Grove az Intel elnök-vezérigazgatója. Egyike annak a három férfinak, aki éppen harminc esztendővel ezelőtt, 1968. július 18-án megalapította az Intel Corporationt az Union Carbide Electronics által elhagyott épületben, a kaliforniai Mountain View-ban. Hármójukból ketten, Gordon E. Moore és Robert W. Noyce akkoriban már a félvezetőgyártás veteránjainak számítottak, hat társukkal már 1958-ban meg alapították az akkori idők legnagyobb félvezetőgyárát, a Fairchild Semiconductort.

Noyce volt a vezérigazgató, Moore a kutatást és a fejlesztést irányította, helyettesét pedig Andrew S. Grove-nak hívták… Grove-ot ma így emlegetik: az 1997. év embere. A Time magazin 1927 óta adományozza ezt a különösen nagy presztízst adó címet, amelyet elsőként az óceánt átrepülő Charles Lindbergh kapott meg. Tizenöt évvel ezelőtt viszont a számítógépet minősítették az év „emberének” a játékos kedvű zsűritagok.

Az Andy Grove-ról szóló publikációk többsége és maga az érintett sem túl bőbeszédű az életrajzi adatokat illetően. Budapesten született 1936-ban, származása miatt éveken át súlyos megpróbáltatásokat élt meg családjával együtt, majd az 1956-i forradalom leverésekor elhagyta az országot. A New York-i City College-ban szerzett vegyészmérnöki oklevelet, doktori fokozatát a kaliforniai Berkeley Egyetemen védte meg három évvel később, 1963-ban. Akkor helyezkedett el a Fairchild Semiconductor cégnél, ahol 1967-ben kutatási-fejlesztési igazgatóhelyettessé nevezték ki. A következő év nyarán jött el a nagy pillanat, az Intelt megalapító triumvirátus tagja lehetett.

– Sokáig azt hittem, a karrier kizárólagosan magánügy. Saját utunkat stratégiai irányváltások közepette önmagunknak kell meg találnunk, szakmai pályánk építése közben. Magunknak kell eldöntenünk, mikor van vége a kísérletezésnek, mikor kell átjutni a legnehezebb szakaszon úgy, hogy karrierünk íve ne törjön meg. Mert elmúlta azok az idők, amikor a vállalatok egész életre szóló védőburkot kínáltak és jelentettek. Ma már magunknak kell megteremtenünk azt – nyilatkozta a közeli múltban az év embere.

Ma Grove vállalata, a Santa Clara-i székhelyű Intel világcég gyártja a személyi számítógépek 90 százalékának az „agyát”, a mikroprocesszort. Az Intel tőzsdei értéke jelenleg 115 milliárd dollár, több, mint a komputerszakma másik meghatározó vállalatáé, a „kék óriásé”, az IBM-é. Kezdetben a termelést felügyelő-irányító Grove géniuszának tudható be, hogy az Intel mára a világ legnagyobb félvezetőgyártója. Ő az Intel első, vezető beosztású alkalmazottja. Igen, mert miként a cégnél szeretettel emlegetik: Andy máig alkalmazottnak tekinti magát, holott a chip császárrá előlépett Grófot 1979-ben már az Intel elnöki székében találjuk. Az ő vezetésével érte el a cég az évi 5,1 milliárd dolláros nyereséget, küzdötte fel magát a világ legjobban profitáló cégei között a hetedik helyre. A napjainkban 48 ezer embernek munkát adó Intel 1996-ban átlépte a húszmilliárd dolláros forgalmi küszöböt.

Az alapítás évében csak 2672 dollár forgalmat bonyolított le a 12 fős cég. Másfél évtizeddel később már az 1,1 milliárd dollárt is meghaladta a termékértékesítés. Már akkor azt írta a szaksajtó az Intelről, hogy Amerika öt, legjobban vezetett cégének egyike. A Fortune magazin „az innováció nyolc mesterének egyikeként” említette, egy neves szakíró könyve szerint pedig a világ száz legjobb munkaadójának egyike.

Pedig épp akkor láttak napvilágot ezek a vélemények, amikor bizony az Intelnek is súlyos gondjai voltak. Versenytársai ugyanis stratégiai irányváltásra kényszerítették, föl kellett adnia a mindaddig legjövedelmezőbb memóriachipek (RAM-ok) gyártását. Ma már tudható, hogy ennél jobb rosszat senki sem tehetett volna az Intelnek, amely hozzálátott az akkoriban még újdonságnak számító mikroprocesszorok fejlesztéséhez és gyártásához. S ezek a mind nagyobb teljesítményű mikroprocesszorok megjelenése tette az ember köznapi eszközévé a személyi számítógépet.

Senki sem vitatja, hogy az Intel története a korszerű számítógép-technológia története, s legalább olyan korszakos változást hozott az emberi társadalom fejlődésében, mint a 19. század ipari forradalmának jelképe, a gőzgép. S miközben az egész műszaki haladásra és munkára is rányomja a bélyegét, az emberek milliárdjainak életét is minőségileg alakította át.

Az Intelnél nincsenek státusszimbólumok. A cég elnök-vezérigazgatójának – miként az amerikai gazdasági életben gyakorta nevezik: Chief Executive Officer, rövidítéssel CEO –, Andrew S. Grove-nak az irodája ugyanolyan, mint beosztottaié: egy hatalmas terem darabkáját kerítették el számára az épület szívében, a legforgalmasabb ötödik emeleten. A kerek tárgyalóasztal mellől jó kilátás nyílik a cég parkolójára… Az Intelnél az embereket képességeik és a rátermettségük emeli az átlag fölé, nem pedig a hangzatos beosztás és a fényűzően berendezett iroda.

Andy Grove, aki doktori címét legföljebb névjegyén szokta használni, a cégvezetés mindennapi kemény küzdelmei, csatái közben is szakít időt a fiatalok oktatására és a tudományos irodalom művelésére. Hosszú időn át tanított a Kalifornia Egyetemen, most pedig a Stanfordon oktatja a „stratégia és tevékenység az információfeldolgozás iparágában” című tárgyat. De amerikai folyóiratok tucatjaiban s még a tekintélyes Wall Street Journalban és a New York Timesban is heti rendszerességgel jelennek meg cikkei a vezetésről. Három évtizeddel ezelőtt írt első könyve – A félvezetők fizikája és technikája – máig megtalálható több nagy amerikai egyetem jegyzetei között. Tizenegy nyelven, két kiadásban jelent meg dr. Grove High Output Management – Nagy teljesítményű vezetés – című műve.

Különösen nagy figyelmet keltett legújabb könyve, a meglehetősen hosszú című „Csak a paranoiás képes a túlélésre: hogyan lehet kihasználni azokat a válsághelyzeteket, amelyek minden cél és minden szakember életében előfordulnak”.

Akár a magyar gazdasági vezetők számára is tanulságos eszmefuttatások találhatók ebben: „Persze jó lenne, ha minden döntésünk helyes lenne. Ennek ellenére még a téves döntés is OK. Mindennél rosszabb viszont, ha az ember nem dönt, nem cselekszik, hanem a homokba dugja a fejét”.

Grove meggyőződése, hogy a stratégiai irányváltások is előbbre viszik a világot. – Ma olyan stratégiai irányváltást élünk meg, amelyet egyszerűen csak internetnek lehetne nevezni – jelentette ki 1996 őszén. – Állítom, hogy ez kihat minden szolgáltatóra és iparágra. Az internettechnológia segítségével alapjaiban fog megváltozni a szolgáltató iparágak üzletmenete. Ennek eredményeképpen teljes mértékben átrendeződnek az erőviszonyok. Olyan korban élünk, amikor a technológiaváltások irama egyre lüktetőbb, olyan hullámokat kelt, mely kihat minden iparágra. Mivel a dolgokat újszerűén kell csinálni, új versenyhelyzetek is teremtődnek, teljesen váratlan irányultsággal. El kell köteleznünk magunkat egy csapásirány, valamint egy ütemterv mellett, különben elfogynak forrásaink és energiáink. A legtöbb vállalat nem hibás döntés miatt megy csődbe, hanem mert döntéshozói elpazarolják idejüket és értékes forrásaikat a legfontosabb pillanatra, a döntés pillanatára. A mozdulatlanság a legnagyobb veszély a stratégiai irányváltáskor – mondotta az év embere a közelmúltban.»

(Utóirat: dr. Andrew S. Grove, azaz Gróf András István 1936. szeptember 2-án született Budapesten. Nyolcvan esztendősen, 2016. március 21-én hunyt el otthonában, a kaliforniai Los Altosban, az Amerikai Egyesült Államokban.)

Elhunyt Andrew S. Grove, a mikroprocesszor atyja, a Szilícium-völgy császára

(2016.03.22. SZERZŐ: INFOVILÁG) Robert Noyce-szal és Gordon Moore-ral közösen alapította meg az Intel Corporationt, a világ legnagyobb félvezető-gyártóját, amely nélkül elképzelhetetlen lett volna a számítógépgyártás (és a technológiával rokon sok-sok iparág) fejlődése. Választott második hazájának, Amerika 20. századi fölemelkedésének egyik nagy, cselekvő részese volt a magyar vegyészmérnök. Egy bevándorló, egy migráns – a szó legnemesebb értelmében.

Ugyanúgy, mint Gábor Dénes, Galamb József, Kármán Tódor, Neumann János, Simonyi Károly, Oláh György, Szent-Györgyi Albert, Teller Ede, Szilárd Leó, Selye János, Zsigmond Vilmos, Faludy György, Joseph Pulitzer, Kertész Mihály, Zsa Zsa Gabor, Korda Sándor, Lugosi Béla… Sorolhatnánk még nagyon-nagyon sokat, egykori hazánklányait és hazánkfiait – magyaramerikai tudósokat, művészeket, közgazdászokat, sportolókat – minden valamire való amerikai, magyar, nemzetközi lexikon oldalak sokaságán át méltatja őket.

Miként a 2016. március 21-én a kaliforniai Los Altosban elhunyt Andrew S. Grove-t, azaz Gróf András Istvánt. Tanulmányait itthon kezdte, 1956 után New Yorkban folytatta, a koronát a Berkeley Egyetemen tette föl rájuk, hogy a gyakorlati életben hasznosíthassa az elméletet. Az új, az innováció iránt különösen fogékony, a tudomány és a gyakorlat iránt elkötelezett kutató elme képes volt arra, hogy megtanítsa számolni, gondolkodni, dönteni a szilíciumot: megszerkesztette, megépítette az Intel legendás mikroprocesszorait, a 286, 386, 486 jelűt, a Pentiumot. Miként 1983-ban a számítógép, akként 1997-ben Grove/Gróf lett az év embere.

Rokonszenves, kedves, szerény ember volt, családszerető, hivatásának megszállottja. Át- és túlélte a huszadik századi magyar történelem legnagyobb tragédiáit, a sárga csillagot, a főváros ostromát, a majdnem-demokráciát, a Rákosi-diktatúrát, a népi fölkelést és a forradalom eltiprását, végül húszévesen döntött: el innen, el a jövőtlenségből.

Amerika őt is befogadta, segítette, fölemelte és ő a tudásával meghálálta új hazájának mindazt, amit kapott tőle, ám sosem feledte el, hogy hol vannak a gyökerei. Büszke volt magyar származására, és hogy lányai, unokái jól megjegyezzék, könyvet írt nekik, nekünk: „Átúsztam” címmel. A mikroprocesszor alkotójának önéletrajzát magyarországi éveiről az Eötvös Loránd Fizikai Társulat adta ki 2002-ben.

Eltökélt szándékom volt a legutóbbi csaknem másfél évtizedben, hogy dedikáltatom ezt a kötetet a szerzővel, Andy Grove-val, azaz Gróf Andrással. Mára már csak a szándék maradt – meg a könyv.

És a világ tisztelete egy felejthetetlen ember iránt, aki úgy volt magyar, mint amerikai, és úgy amerikai, hogy megmaradt magyarnak.