A – már öt éve csak hajdani – Népszabadság egyik erőssége az Utazás melléklet volt. Hazai és külföldi témák egyaránt szerepeltek a hasábjain; az utóbbiak „szállításában” a lap külpolitikai rovatának munkatársai tűntek ki leginkább, bár a sportrovat is jeleskedett. Cikkünk szerzője az orosz főváros földalatti vasútjának felkeresésére buzdította a Moszkvába készülő olvasókat a legnagyobb példányszámú napilap 2005. május 30-i számában… (A nyitó képen a moszkvai metró egyik állomása; foto: traveller.com.au)
«Mihez kezdjen a turista Moszkvában egy esős napon? Kínálja magát 13 rubelért (90 forint) az akár egész napos programot biztosító földalatti vasút, a metró. Az idén (2005!) hetvenéves, összesen 275 kilométer vonalhosszúságú, napi átlagban 8,7 millió utast szállító metró 170 állomását egyetlen jegy áráért be lehet barangolni. Ennek csak az az akadálya, hogy a forgalom éjjel egy órakor leáll. Célszerű tehát inkább a központban fekvő, régebbi állomásokat felkeresni.
A moszkvai közlekedés gyorsításáról már a XIX. század végén tanulmányok születtek, ezek megvalósítása azonban 1931-ig váratott magára. Ekkor a kommunista párt határozatot hozott egy moszkvai földalatti vasút létesítéséről. A tervezés (amiben állítólag erőteljes német mérnöki közreműködés is benne foglaltatott), majd az építés ezután rohamtempóban megkezdődött. 1935. május 14-én több hónapos próbaüzemeltetés után ünnepi nagygyűléssel nyitották meg az első vonalat, amely a Park Kulturi állomástól a Komszomolszkaja térig szállította az utasokat.
Azoknak, akik régebben jártak Moszkvában, némi fejtörést okoz eligazodni a belvárosi állomások között. A Szovjetunió és a kommunizmus letűnése óta ugyanis ezek közül jó néhányat másképp hívnak. A Vörös tér szomszédságában található Ohotnij rjadnak például ez már sorrendben a negyedik elnevezése, előzőleg Proszpekt Marksza volt – Marx után. Még faramucibb a helyzet az egykori Dzerzsinszkij téren: a Cseka hírhedt vezetője szobrostul-mindenestül eltűnt az állambiztonsági hivatal székháza elől, a metróállomás pedig az utca után a Lubjanka nevet kapta, amely – ugyanazon okok miatt – nem cseng igazán jól az orosz fülekben (mintha Pesten a kisföldalatti Vörösmarty utcai megállóját átkeresztelnék Andrássy út 60.-ra…).
A moszkvai metró régi állomásai mélyen a felszín alatt találhatók (bár a maga 84 méteres mélységével rekorder Park Pobjedi csak 2003-ban nyílt meg), ami összefüggött a rendszer másodlagos funkciójával: légitámadás esetén óvóhelyként szolgálhatott. Ezt a szerepét egy hónappal a német támadás után, 1941. július 21-én töltötte be első ízben. Több katonai objektumot is leköltöztettek a metróba (a Vörös Hadsereg vezérkara például a Kirovszkaja – ma Csisztije Prudi –állomáson működött). A történelem kedvelőinek nemcsak az állomások históriájának felidézése jelenthet élményt, de azoknak a híres mozaikképeknek a megtekintése is, amelyek egyiket-másikat ékesítik. A Kijevszkaja megálló például végig vezeti a látogatót az orosz–ukrán kapcsolatok történetén. Az egyik tablón népviseletbe öltözött, megkönnyebbült mosolyú parasztok ölelő karjaiba sietnek a bevonuló szovjet katonák. „Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia visszatérése” – hirdeti a felirat azt, amit a krónikák a Molotov-Ribbentrop–paktum megvalósulásaként jegyeztek fel 1939 őszén. Ugyanebben a „galériában” vehető szemügyre a szovjethatalom 1917-es kihirdetését ábrázoló mozaik is. A szónokló Lenin és a mögötte álló bolsevik vezetők között jókora kihasználatlan felület látható. Nem mindig volt ez így, a kép elkészültekor még Sztálin állt szorosan Vlagyimir Iljics mögött, ám a személyi kultuszt leleplező kongresszusok nyomán őt kövenként „kiretusálták”.
A metrón manapság utazók természetesen nem igazán nézegetik az állomások látványosságait, annál inkább méregetik egymást. A géphang is felhívja a figyelmet minden ajtónyitáskor, hogy ne felejtsük csomagjainkat a vagonokban vagy a peronon. Erre ügyel a – most ugyancsak hetvenéves – metrórendőrség, amelynek jogában áll a gyanúsabb utasokat feltartóztatni, megmotozni stb. Élnek is a hatáskörrel, kiváltképp a „kaukázusi küllemű” polgártársakkal szemben. A csecsen terroristák akcióinak hatása befészkelte magát az idegekbe, a csúcsforgalom idején zsúfolt szerelvényeken robogva az emberen átfut a borzongás: mi lenne, ha…
1997 óta a régi pénz-, majd tantuszbedobó szisztémát felváltotta a mágnescsíkos kártya, amit a gép benyel, majd kiad, majd zöld utat biztosít az utasnak. Többszöri érvényességű kártyával kedvezmény is jár, a tíz utazásra szóló ára például csak 105 rubel (és nem 130). Ami viszont változatlan: tilos a fényképezés. De ha valaki szeretné később felidézni egy metrólátogatása emlékeit, ezt megteheti a www.metro.ru internetes oldalról, fotókkal és további információk tömegével egészítve ki ismereteit.
Moszkva-Budapest, 2005. május»
