„…Szarajevó nem volt véletlen, hanem egy láncszem a felzaklatott tömeglélek által kiváltott hosszú katasztrófasorozatban.” (Jászi Oszkár: A Habsburg-monarchia felbomlása)
Ma kerek, 110. évfordulója van az alább újságcikk formájában fölelevenített eseményeknek. A trónörökös, Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd, teljes nevén Ferenc Ferdinánd Károly Lajos József Mária (Graz, 1863. december 18. – Szarajevó, 1914. június 28.) osztrák főherceg, 1896-tól az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse és feleségének, Chotek Zsófiának – (Stuttgart, 1868. március 1. – Szarajevó, 1914. június 28.) cseh grófnő, Hohenberg hercegné életét kioltó szarajevói merénylet 1914. június 28-án történt. Ezt a 110 évvel (akkor még csak 70 esztendővel) ezelőtti eseményt, az első világháború kirobbantásának látványos – ám korántsem egyedüli – okát s előzményeit igyekeztem összefoglalni lapom, a Magyar Hírlap 1984. június végi képes mellékletében. Íme:
Ferenc Ferdinánd főherceget, a Monarchia trónjának várományosát, I. Ferenc József unokaöccsét már Szarajevó előtt is megkísérelték megölni. A kevésbé ismert epizódot tizenkét esztendővel a trónörökös halála után hozta nyilvánosságra a Neue Freie Presse. Eredetileg a 76 éves uralkodónak kellett volna fölavatnia a Bécs és Trieszt közötti Wocheinerbahn-vasút utolsó szakaszát. Tekintettel a térségből érkező nyugtalanító hírekre, a szlovén és az olasz irredenták (irredenta: fel nem szabadított; polgári-nacionalista mozgalom) szervezkedésére, az uralkodót a főherceg képviselte a fényes ünnepségeken. Ferenc Ferdinánd nem titkolta a merénylet-(ek)től való félelmét, bár a rendőrség igyekezett mindent elkövetni a magas rangú vendég személyi biztonságáért. Nem volt hiábavaló a roppant elővigyázatosság. A főherceget és kíséretét szállító szerelvény előtt robogó ál-különvonatot, az egyik alagútban egy bomba súlyosan megrongálta…
Az eseményt Ferenc József különösebb felindultság nélkül vette tudomásul. Ország-világ előtt nyílt titok volt, hogy az uralkodó és unokaöccse ki nem állhatták, mi több gyűlölték egymást. A minden reformtól ellenségesen elzárkózó császár és közvetlen környezete minden lehetőséget megragadott arra, hogy lehetetlenné tegye a monarchia átalakításáról tervezgető trónörököst, aki keserűségében nyíltan ki is mondta: „Egyszer még én fogok megbűnhődni a kormányzat hibáiért.”
Persze Ferenc Ferdinánddal sem jártak volna sokkal jobban a minden eresztékében recsegő-ropogó Monarchia népei. A magyarokat kifejezetten gyűlölte, miután az egész magyarsággal azonosította az akkori császár- és királyhű vezető réteget és annak soviniszta, a nemzetiségeket elnyomó politikáját. Baráti megértést tanúsított viszont a szláv népek iránt, akiknek felemelését, nemzeti fejlődésük segítését – kizárólag a birodalom megmentése céljából! – első számú feladatának, élete hivatásának tekintette. Trónra lépésének előkészítésére jó előre megfogalmazta nyilatkozatát is a Monarchia népeinek nemzeti egyenlőségéről. Pontosan ki nem dolgozott tervei olyan trialista – három pólusú – vagy konföderatív államról szóltak, amelynek a nemzetiségek (németek, magyarok, csehek, szlovákok, lengyelek, ruténok, románok, horvátok, szlovének, olaszok) egyenrangú képviselettel bíró tagjai lettek volna.
A trónörökös Ferenc Ferdinánd 1913. augusztus 17-én lett a Monarchia fegyveres erejének főfelügyelője. Ebben a minőségében várták el személyes részvételét a boszniai hadgyakorlaton is, 1914 júniusának utolsó napjaiban. A nem sokkal előtte lezajlott második Balkán-háborúban Szerbia (valamint Bulgária, Montenegró és Görögország) győzelmet aratott a Monarchia által támogatott Törökország fölött, kiszorítva az oszmán birodalmat a térségből. A Monarchiának tehát közvetlenül határa mentén „veszélyes vetélytárssal” kellett számolnia: a Szerb Királysággal. A demonstratív bosznia-hercegovinai manőver a Monarchia erejét volt hivatott bizonyítani
A délszláv közvélemény egyenesen provokációnak fogta föl a hadgyakorlatot és a főhercegi látogatást. Június 28-a ugyanis nemzeti gyászünnep Szerbiában: Szent Vid napján bukott el 1389-ben a hazáját védő szerb sereg a hódító törökök túlerejével szemben. Nem volt nehéz tehát – szélsőséges szerb nacionalista csoportosulások által is sugallva – fölhívni a figyelmet a „történelmi hasonlóságra”, a török/osztrák zsarnok diadalittas vizitjére. (Az 1389-i rigómezei csatában egyébként elesett Murad szultán és Lazar szerb fejedelem is. A legenda szerint a szultánt egy szerb hazafi még a csata előtt ölte meg. A sors iróniája, hogy ugyanott szenvedtek vereséget a szívósan küzdő szerb csapatok a Monarchia, a császári Németország – és Bulgária szövetséges hadaitól 1915 novemberében…)
Bécsben nem fordítottak különösebb figyelmet sem a szerb nemzeti kegyeletet sértő vizit miatti rossz hangulatra, sem pedig arra, hogy mind erősebben szervezkednek a Monarchia ellen a titkos délszláv nacionalista mozgalmak, elsősorban az Ifjú Bosznia tagjai. A belgrádi (tehát szerb) kormány diplomáciai úton óvta a bécsi kormányt a hadgyakorlat megtartásától és a főherceg szarajevói látogatásától. Egyes források szerint tudomást szerzett a szerb vezérkari tiszt, Dragutin Dimitrijevic (fedőneve Ápisz) által vezetett Egyesülés vagy Halál nevű titkos szervezettel kapcsolatban álló „ifjú bosnyákok” merénylettervéről is. A kormány és a titkos szövetség hatalmi harca közben megpróbálták visszatartani az Ifjú Bosznia „zsarnokgyilkosságra” készülő tagjait, csakhogy már elkéstek vele. A merénylők már átszöktek fegyvereikkel a szerb határon. A hét fiatalem ber mindenre elszántan helyezkedett el a trónörököspár szarajevói útvonala mentén.
Ferenc Ferdinánd június 26–27-én megszemlélte a hadgyakorlatot, felesége, Hohenberg hercegnő ez idő alatt a közeli fürdőhelyen, llidzában tartózkodott. Különvonatuk onnan futott be 1914. június 28-án délelőtt 10 óra 7 perckor a szarajevói pályaudvarra. A korabeli sajtójelentésekből tudjuk, hogy Zsófia hercegnő hófehér ruhában, Ferenc Ferdinánd pedig világoskék lovassági tábornoki uniformisban, tollakkal ékesített csákóban érkezett a városba. Gépkocsiba szálltak, hogy a városházára hajtassanak a kíváncsi tömeg által szegélyezett Appel rakparton végig. A fölfegyverzett merénylők is ott várakoztak.
Tíz óra 26 perckor a Cumurja-híd közelében posztoló 19 éves Nedeljko Cabrinovic egy kézigránátot hajított a trónörököspár gépkocsijára, de az csak az utánuk jövő autó alatt robbant. Merizzi és Boos-Waldeck alezredes, valamint jó néhányan a tömegből súlyosan megsebesültek. A városházán Ferenc Ferdinánd kemény szemrehányásokkal illette a polgármestert, majd a helyőrségi kórházba indult, hogy meglátogassa a sebesülteket.
Csak akkor változtatták meg a különben alig biztosított útvonalat, ahol – némi túlzással – minden fatörzs mögött merénylő rejtezett. Csupán a gépkocsivezetőkkel nem közölték az útvonalváltozást! A kocsisor a Schiller-sarkon befordulva, a Ferenc József útra tért rá, ahelyett, hogy az Appel rakparton ment volna tovább. Ráadásul a főhercegi gépkocsi még lassított is. Ebben a pillanatban – 10 óra 50 perckor – az ott lesben álló Gavrilo Princip, 19 éves diák, pisztolyát előrántva tüzelt. Eltalálta Ferenc Ferdinándot és mint vallotta, szándéka ellenére, a feleségét, Zsófiát is. Mialatt a rendőrök a merénylőt kiszabadították a lincselésre kész tömegből, a súlyosan sebesült főhercegi párral a kormányzói palotáig robogott autó. Néhány perc múlva az orvosok csak a halált tudták megállapítani.
Az összeesküvők héttagú csoportját (Gavrilo Principet, Nedeljko Čabrinovićot, Trifun Trifko Grabežt, Vaso Čubrilovićot, Cvetko Popovićot, Muhamed Mehmedbašićot, Danilo Ilićet) napokon belül elfogta a rendőrség, és már az I. világháború kitörése után, október közepén bíróság elé állították. Princip, Čabrinović és Grabež (mert még nem voltak 20 évesek) húszévi szigorított börtönt kaptak; Gavrilo Princip a theresienstadti katonai börtönben halt meg tüdőbajban néhány év múltán. Ilicet kivégezték, a többiek a világháború után kiszabadultak.
A Monarchia bírósága és egész államapparátusa azon mesterkedett, hogy rábizonyítsa a belgrádi kormányra: szervezője és felelőse a szarajevói merényletnek. A császári Bécs sietett kijelenteni, hogy a merénylet nem más, mint Szerbia hadüzenete Ausztria–Magyarországnak, és amelyre – a militiáns hatalmi csoportok szerint – csakis háborúval lehet válaszolni. Villámháborút terveztek Szerbia lerohanására: „mire lehullanak a falevelek”, a katonák már otthon is lesznek.
A folytatás ismert: egy hónappal később – a teljesíthetetlen ultimátum belgrádi visszautasítása után – az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Kitört az 1. világháború, a központi hatalmak és az Antant, az imperialista hatalmak két nagy csoportja közötti gyilkos háború. Négy évig tartott. Emberáldozatok és anyagi veszteség tekintetében túltett az azt megelőző több mint száz esztendő összes háborúin együttvéve. Tízmillióan estek el a csatatereken, ugyanennyien meghaltak a járványokban, éhség következtében, több mint 20 millióan megsebesültek, megrokkantak…
AZ I. VILÁGHÁBORÚ SZÁMOKBAN
A hadiállapotban levő államok száma 33
A hadiállapotban volt országok összlakossága 1,5 milliárd ember
A harcoló államok fegyveres erőinek összlétszáma 74 millió katona
Az elesett katonák száma kb. 10 millió
A sebesült katonák száma kb. 20 millió
A közvetlen katonai kiadások értéke 208 milliárd dollár
A háborús pusztításokból eredő károk nagysága 80 milliárd dollár
A jobb oldali képen: a véráztatta egyenruha és a Bosnische Zeitung híre az osztrák trónörökös és felesége meggyilkolásáról.
(Az írás negyven évvel ezelőtt, 1984 júniusában jelent meg a Magyar Hírlap mélynyomású mellékletében. A merényletet filmszalag is őrzi. A Wikipedia egész sor bejegyzése foglalkozik a szarajevói merénylettel: a Múlt_kor történelmi magazinban, a Rubicon-online-on ugyancsak érdekes írás olvasható az 1. világháború kirobbantásának okot adó eseménnyel. )
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
