Az alternatív tények dermesztő korában szemléltetéssel kezdem. Környezettanulmánnyal. Egybevetés: voltam középiskolában is oktató. Nem(csak) jogot; őszinte, nyitott, csillogó szemű diákokat tanítottam anno. Ma túlcsordulnak, üszkösödnek a tanítás körüli dolgaink. Frusztráltak sokan – okkal. Íme!
A facebook-on terjed a fenti poszt. Igaz állítás. Az ország felének (?) sokszorosan megélt feldúltságát, kiábrándultságát; az önkényes döntések kritikus fogadtatását szimbolizálja. Beazonosítható tárgyi alapon. Forrás: a Magyar Közlöny 2020. évi 17. száma, s benne az 5/2020. (I. 31). Korm. rendelet, amely módosítottaa NAT korábbi tartalmát. A kormányrendelet melléklete pedagógiai elvárásokon túl névlistákat is ad; mind az 1–4. évfolyamok, mind a felsőbb tagozatok számára. (A közéleti botrány ezek kapcsán csapott magasra.)
A nyilvános dokumentum 309. oldalán az alsósók, a 31 –312. oldalakon pedig a felsősök előírásai szerepelnek; főként „Életművek, Portrék, Metszetek, Szemelvények, Alkotók, Memoriterek, Kötelező olvasmányok” íróhoz kötött felsorolás formájában. Katona József, Madách Imre nevesítve nincsen.
Súlyos, rossz hírt keringető állítás van tehát a fenti képen. Kiváltott sok száz dühös kommentet; igaz (?) egy örömteli lájkolás is van a kirekesztés mellett. Tipikus kifakadás pl. ez: „ha jól sejtem, ezután az következik majd, hogy bezárják a Madách és Katona József színházakat, mert ők már nem a magyar kultúra dicsőségei többé”. Ráerősítenek a miniszterelnök egykori tusványosi beszédével: úgyis „minden megtörténhet”. Lett egy valódi idézet is: „Végzet, szabadság egymást üldözi, S hiányzik az összhangzó értelem.” (L.: Madách; Lucifer.)
Jelzésértékű a két nagy író, illetve a jó nevű színház és az új NAT (ú.n. alaptanterv) – kontraindikált – egy napon említése. Bekövetkezhet; az előbbiek (hír)neve miatt az utóbbi negligál veszélyes szövegű honi klasszikusokat?! Sorolhatók még nevek?
Valós mellékszál: Kecskeméten döntés szól arról, hogy „nemzeti” jelzővel (is?) illetik a Katona József Színházukat. Polémia főként arról van, hogy nem lesz-e ez így túl hosszú(életű?!). A facebook-posztolás viccnek sem jó. Elég (nagy baj), hogy/ha valóság. 2020 Magyarországán beteljesül(hetet)t a nomen est omen. A neve a végzete!
Némelyeknek szúrósan, túlságosan népszerű és nyakas a pesti Katona Színház; pár kritikai karakterű előadása és annak több kulcsszemélyisége. Amiket játszanak ott (pl. Pintér Bélával súlyosbítva), hiába tetszik a publikumnak, nincs ínyére a pártos kultúrpolitikának.
Interjú-kivonat ad hátteret a Narancsból: egyszer a szőnyeg szélére kellett állnia a pesti Katona direktorának; pont A bajnok című előadás miatt. Kis büntetés lett belőle; átmeneti forrásmegvonás, majd visszaállt a korábbi rend. Pár éve még ilyen volt a támogat–tűr–tilt rendje. Hát most milyen (lesz)?
Ami tendenciát mutató jel, az mindinkább a kultúra-megszállás és a kultúr-megszállottság alapvető környezetévé vál(ha)t? Lásd: „színházi törvény”! Alkudni még lehet, hogy kié mennyi üveggolyó; paritás a maximum. Zsarolás vs szalonremi!
Tényleg?! Eredeti idézet jön a drámaíró Katonától: „Zászlósurak, Vendégek, Udvornikok, Udvari asszonyok, Ritterek, Békételenek, Katonák, Jobbágyok”. Mindezek napi analógiája (mikor lesz) vállalhatatlan, kimondhatatlan, oktathatatlan?
Ebben a koordináta-rendszerben láttam a Katonában A bajnok című egyfelvonásost. Négy évvel a bemutatója után leülepedőben a vihar miatta; mind kevésbé tüske a nagymenő körmök alatt. Van másik!? A győri potentátok vérbő adriai „kikapcsolódása”, illetve otthoni bőkezű pénzmozgása után a Pintér-darab futurisztikus „előjátékot”, illetve valósághoz közeli paródiát sejtet!?
Készül vajon már a Bajnok kettő-pont-nulla, negatív avulási szorzóval? Avagy, ellenszélként – a vak ló bátorságával – jön a Queentől, illetve Freddy Mercurytól a We Are The Champions! – csak azért is!? (Szövegrészlet: „Bajnokok vagyunk, barátaim /We are the champions, my friends /, És folytatjuk a harcot a végig /And we’ll keep on fighting ’til the end/…)
Február 28-án este a Katona, s nála Pintér Béla csapata Puccinival felelt rá. Kulcsmondat a rendezői ajánlásból: „A fennkölt zene és a profán tartalom kontrasztja szinte állandó humorforrást jelent, ugyanakkor a megrendítő mozzanatok is átélhetőbbek a természetes megszólalásoknak, gesztusoknak köszönhetően.” (Pintér Béla)
A Katona Színház ez esetben is rendkívül alaposan, tárgyilagosan mutatja be a honlapján ennek a produkciónak is a nyilvános utóéletét: kritikáit, a pro és kontra hivatkozásokat. Érdemes néhány headline-t, bonmot-ot és más támpontot kiemelni a markánsabb meglátásokból. Válogatott idézetek: „Tudjuk kik; Ki lehet ma bajnok; Pintér Béla elhagyja a komfortzónáját; Az eltussolás természetrajza; Pintérék túllőttek a célon; Buja ölelkezés a korral; Városi–paraszt–opera–kutszélistílus; A polgármester esete a valósággal; Pintér a Katonában – Örök győztes; Tragikomikus közéleti bulváropera; Pintér Béla tizenkilencre lapot húzott”.
Szó van a véleménytenger folyamában arról is, hogy érdemes-e, helyes-e közéleti történésekre, politikai botrányokra, avagy pletykákra és szóbeszédekre, illetőleg (majdnem) beazonosítható személyek „hívságaira” műv(észet)et alkotni, róluk morális példabeszédet kreálni. Nézetem szerint azért igen – ha az egyébként tisztességes, színvonalas művészi munka – mert a közéleti „hívságok” tényét, okát és trendjét kéne kezelni, megszüntetni, nem pedig annak tanulságos megjelenítését átkozni, üldözni. Ne a tükröt törd össze, ha benne az orrod ferde!
Jómagam az előadás előtt, alatt és után elvonatkoztattam ma élő személyek bújától-bajától-sarától.
Tévút, ha egyed(iség)et látunk csak ott, ahol ártó viselkedési minta a főmenü. Utóbbi, megemelve dermesztő szórakozás így (is). A színészek is valamiképpen ezt érezhették és éreztették velünk; játszottak, habár túl sok „dili” most nem koronázta meg színpadi jelenlétüket, súlyukat. Helyesen, nem bohóckodtak pluszban; a darab és a zenei háttér megtette a magáét. Hátborzongató a humor élő zongoramuzsikában és tettleges „natúrban” is. A bizarr műfaj: a „zenebeszéd” percek alatt megszokottá vált; a legvégén pedig a Nessun dorma vincerójának – eredetileg a győzelemről szóló dalt itt hazugságokká transzformáló betétnek – a megcsavarása abszolút telitalálat.
Mintegy 50 oldalnyi kritikát átnézve feltűnt még valami. A hét nagyon jó színész szinte egyformán elismerő értékelést kapott. Ehhez illeszkedően jók, meggyőzőek voltak a később, külön is megszólaló szereplők saját szavai, értő és alázattal megformált mondatai is.
Egyikőjük (Bezerédi Zoltán: amúgy az előadás kiemelkedően frenetikus szereplője) Monty Python-hatásról beszélt a mű kapcsán; a közélet nevetséges, parodisztikus bornírtsága olykor tényleg erre hajaz. Hadd tegyek egyetlen kis megjegyzést még. Nagy Ervint a Kincsemben megnyerő és ügyes játékosnak, karakteres férfinak látták. Most, ebben a produkcióban (újból) igen jó drámai színművésznek is bizonyult. A bajnok című előadást én a tízes skálán 8-asnak minősítem; elismeréssel.
Főbb alkotók és közreműködők: A Bajnok; egyfelvonásos, 75 percnyi színmű a Katona József Színházban; Giacomo Puccini műveinek felhasználásával írta és rendezte Pintér Béla; zenei vezető: Kéménczy Antal, zongoránál: Kéménczy Antal és Futó Balázs; hangmester: Bagó Gizi és Berecz Bea; dramaturg: Enyedi Éva; díszlet: Khell Zsolt; jelmez: Benedek Mari; szereplők: Rezes Judit, Nagy Ervin, Jordán Adél, Bezerédi Zoltán, Pálmai Anna, Elek Ferenc és Rajkai Zoltán.
(A képek a Katona József Színház felvételei; fotós Horváth Judit, köszönjük.)