A Föld órája az energiaválság árnyékában

Március 25-én ismét Föld órája! A 60 perces jelképes sötétség és az egyéni cselekvés hangsúlyozása mellett a WWF Magyarország friss felmérésével az idén arra mutat rá, hogy a hazai kistelepülések jórészén még mindig rengetegen küzdenek az energiaszegénységgel, az energiaválság hatására ezzel párhuzamosan pedig egyre többen használnak szilárd tüzelőt, aminek következtében az előző, hat évvel ezelőtti kutatáshoz képest a légszennyezettség mértéke is

Miközben március 25-én 20:30-kor a bolygó nevezetességei és otthonai világszerte egy órára elsötétülnek, a jelképes lekapcsoláson túl nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy hazánkban is megdöbbentően sok embert érint az energiaszegénység, aminek egyenes következménye a többi között a levegőminőség romlása. Becslések szerint Magyarországon évente 13 ezer ember idő előtti elhalálozását okozza a döntő részt fűtésből eredő magas szállópor-koncentráció.

Az idei energiaválság különösen nehéz helyzetbe taszította a hazai kistelepüléseket. A WWF Magyarország – megismételve a 2017-i kutatását – kérdőíves felméréssel tárta fel az 5000 főnél kisebb önkormányzatok energiahatékonysági jellemzőit, a légszennyezettség és az energiaszegénység állapotát. Habár a középületek energiahatékonysági állapotában jól észlelhető javulás történt 2017-hez képest, a legnagyobb megtakarítást eredményező felújítások mégis csak elmaradtak, és hiába tett csaknem valamennyi település valamilyen különleges lépést az energiaválság hatására, az önkormányzatok felének különösen nagy gondot okozott az energiaszámlák kiegyenlítése. Ezzel párhuzamosan a válaszadó települések 70%-ánál tapasztalták azt, hogy megnőtt a lakossági fatüzelés, negyedüknél pedig a széntüzelés mértéke, így természetesen a légszennyezés is nőtt 2017-hez képest. Akkor még a települések tizede, most pedig már minden negyedik település jelezte, hogy súlyos problémát okoz a levegőminőség a fűtési idényben. Az energiaszegénység mértéke is megdöbbentő: az önkormányzatok jó harmadánál tapasztalták, hogy a háztartások legalább fele küzd az energiaszegénység valamilyen formájával.

A szervezet hamarosan részletes kiadványban teszi közzé a kérdőív eredményeit, a legfontosabb következtetéseket addig is ebben a blogcikkben összegezte, ami 10 pontos, szakpolitikai javaslatokból álló listát is tartalmaz.

A javaslatok közül az energiaválsággal összefüggő problémákat leghatékonyabban kezelő lépés egy épületenergia-hatékonysági program lenne. Jól megtervezett felújításokat segítő beruházásokra van szükség – fogalmazott Harmat Ádám, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetője. Az ilyen felújítások legfontosabb elemeit demonstrálják azok a díjak, amiket a kérdőívben részt vevő három önkormányzat fog kapni: az Austrotherm Kft. szigetelőanyagot, a Cool4u Systems Kft. Gree-hőszivattyút, a Wattmanager Kft. pedig energiahatékonysági intézkedési terv kidolgozását ajánlotta fel.

Bár a legtöbbet a döntéshozók tudnak tenni az energiaszegénység enyhítéséért és a mostaninál környezetbarátibb fűtésért, az egyénektől is elvárható, hogy a maguk módján cselekedjenek e célokért. Az idei Föld óráján a WWF arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki a maga módján, lehetőségei és érdeklődés szerint tegyen a környezetért.

A WWF Magyarország a március 25-i Föld órája alkalmából arra buzdít mindenkit, hogy egy hozzá közel álló tevékenységgel adjon egy órát a Földnek és saját magának – akár szombaton este fél kilenckor, akár más időpontban. A Föld órája oldalon bárki jelentkezhet és hat programötlet közül választhat-csatlakozhat az idei Föld órájához. A regisztrálók között a WWF Magyarország hat ajándékcsomagot sorsol ki.

A Föld óráját eredetileg azzal a céllal szervezték meg 2007-ben Ausztráliában, hogy az éghajlatváltozásra és negatív hatásaira irányítsa bolygónk lakosságának figyelmét. Tavaly már csaknem 200 ország vett részt a kezdeményezésben. Bár ez az üzenet azóta is aktuális – és világszerte az épületek, nevezetességek díszvilágítását március utolsó szombatján egy órára lekapcsolják, a jelképes 60 perc sötétség mellett a világ legnagyobb önkéntes akciója a természeti értékekre és megóvásukra, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt.

A Föld órája alkalmából továbbra is lehet csatlakozni a lekapcsoláshoz mind egyénileg, mind település formájában. Az idén Budapesten kívül Bonyhád, Gyöngyös, Mezőhegyes is lekapcsolja a világítást egy órára. Világszerte pedig a többi között olyan nevezetességek sötétülnek egy el órára, mint az Eiffel-torony, a Sydney-i Operaház, a New York-i Empire State Building, a római Colosseum…