(Írta: M. Lengyel László) Turistáskodni szerető nyugdíjas újságírók, kiadói dolgozók, többnyire a Magyar Távirati Iroda egykori munkatársai néhány más hely mellett Halimbán jártak a napokban. Ilyesmi elő szokott fordulni, szót sem érdemel. Az érdekesebb, hogy a leginkább a valaha volt bauxitbányászatáról ismert község mennyire rendezett, milyen lelkesen őrzi a hagyományait, akár tetemes anyagi áldozatokat is vállalva. Az már csak hab a tortán, hogy maga a környező táj is gyönyörű és értékekben gazdag. (A nyitó kép forrása: Magyar Mezőgazdaság.)
Volt viszont valami, ami újságírói szempontból is felkeltette a figyelmet, rávilágított a nyilvánosságunk egykori és a rendszerváltás utáni állapotaira. De ahhoz, hogy ezt bemutassuk, kicsit messzebbről kell elindulnunk.
Halimba halálában is legismertebb polgára dr. Szalai Miklós esperes, a füvespap. Hosszú, dolgos élete volt, hiszen 1902-ben született és 88 éves korában halt meg. Halimbai szolgálata idején nemcsak a környék szépsége, hanem gyógynövényekben való rendkívüli gazdagsága is felkeltette a figyelmét.
Gyűjtötte, később gyűjtette ezeket a növényeket, fölkutatott mindent, amit a hatásukról tudni lehetett: elsősorban a felhasználó idősebb emberektől, füvesasszonyoktól, a „tudást” őrző férfiaktól, de a számára elérhető „szakirodalomból” is.
Megfigyelte, hogy a száraz, napsütéses napokon szedett növények illóolaj-tartalma különösen nagy. Továbbá: a hatóanyagok „tömörsége” évtől, időszaktól és a szedés helyétől függően is más. Így a hozzá forduló ezreknek személyre szabottan készített-készíttetett keveréket. Nem grammokban, stabil receptekben gondolkodott, és ezt nem is titkolta. Kiválóan együttműködött a helyi körorvossal, és soha nem mondta, hogy helyettesítené az orvostudományt, pótolná az orvosok munkáját. Inkább megelőzésről, az egészség fenntartásáról, a mindenféle bajok korrigálásáról, kiegészítő terápiákról beszélt. Azt is hozzátette, hogy a testmozgás, a friss levegőn végzett fizikai munka, a mértékletes de változatos táplálkozás, a lelki egészség fenntartása mennyire fontos. És mindebből lettek a bajok – de ezekről kicsit később.
A gyógyfüves esperes tisztes jövedelemre is szert tett kemény munkájából és egyre növekvő hírnevéből. Ennek nagy részét a faluja és az egyháza javára fordította, de maradt annyi, hogy megvásároljon és gondosan helyreállítson egy házat a templomtól nem messze, ahol nyugdíjas éveiben maga is lakott, és jutott hely a „manufaktúrának”, ami sok helybéli asszonynak adott munkát, a kertben pedig amolyan bemutató-kísérletező füveskertet hozott létre, termesztette is kedves növényeit. (A ház és a kert ma sűrűn látogatott látványosság.)
A gyógytea-keverékek bejutottak az állami kereskedelmi forgalomba. A Herbária kereskedelmi vállalatnak mindig is szüksége volt húzó, vevővonzó termékekre, és a Halimbárium névre keresztelt termékcsalád nagyon is megfelelt ennek a követelménynek. Igazi siker lett.
Rengeteget levelezett Szalai Miklós, egyénileg válaszolt a hozzá fordulóknak, naponta tucatjával. Így aztán egyetlen igazi, nagy összefoglaló műre futotta az idejéből, erejéből. Ez volt a halimbai füveskönyv. Címe: Fűben, fában orvosság: miként azt Paracelsus már kimondta. A tudásából alighanem többre is futotta volna. Hiszen tudta, hogy a gyógynövényeket az őskortól használta az ember, az egyiptomi, a görög és a római gyógyító kultúrában is fontos szerepük volt, majd a középkorban a kolostorok őrizték és fejlesztették tovább a tudást, és hozták el napjainkig (sörben, szörpben, gyógylikőrökben, kivonatokban is, nem csak teakeverékekben).
Melius Juhász Péter, a magyarországi reformáció kiemelkedő képviselője „hazahozta” ezt a tudást a Herbáriumával, bizonyítván, hogy akkor éppen az „új vallási irányzat” akart és próbált minél közelebb kerülni a néphez.
Szalai esperes füveskönyvét a Mezőgazdasági Kiadó felvállalta, 1973-ban 20 ezer példányban ki is nyomtatta, majd még a forgalomba hozatal előtt be is zúzták. Mert szerepeltek benne olyan kifejezések, mint „népi gyógyászat”, mert nem tudott vegyületekre lebontott hatóanyagokat megnevezni, milligrammokban mérhető pontos receptúrákat meghatározni. Egyes „tudós emberek” egyszerűen kuruzslónak nyilvánították.
Persze, Szalai Miklós nem mondott olyan bornírt, nyelvileg lényegében értelmezhetetlen „okosságokat”, mint a mai reklámok, hogy ugyanis „a javallatokra való alkalmazás a régóta fennálló használaton alapul”. Ő egyszerűen a sok évszázados meg a személyes tapasztalatokra hivatkozott.
Azt tudjuk, hogy a rendszerváltás körüli káosz állapotait a könyvkiadás példaértékűen tükrözte. Elég csak az Elfújta a szél könyvpiacot letaroló kiadására gondolni. Szalai Miklós könyve is előkerült. A Mezőgazdasági Kiadó nyomán a Planétás kiadta 1991-ben, hogy a szerzői jogokkal mi volt, meg hogy az akkor már nem élő szerző mennyiben járult volna hozzá, arról nincs tudomásunk, szürke zóna ez. Egyértelműen kalózkiadás viszont a „Dr. Természet” szerzőmegjelöléssel kiadott könyv, majd a nyíregyházi Black and White Kiadó 2009-i kiadványa, bár utóbbi már szerepeltette a szerző nevét.
A történetnek azért van jó vége is, hiszen Takács Ferenc botanikus, tanár, Szalai esperes nagy tisztelője, munkásságának avatott ismerője a halimbai önkormányzat és általában mindazok, akik a füvespap örököseinek tekinthetők engedélyével ötezer példányban újra kiadta a füveskönyvet. Elvileg ez kapható az emlékhelyen, de az antikváriumokban Dr. Természet kiadásából van a legtöbb, meg a másik kettőéből is akad néhány. Valódi szedett gyógynövényt meg egyre kevesebbet és kevesebb helyen lehet kapni, a kivonatok, sűrítmények, mindenféle étrendkiegészítők divatja jött el, hiszen ebben van az üzlet. Ettől még a fűben-fában ott van az orvosság, csak nehezebb hozzáférni.
A mindenféle természetgyógyászat meg természetes szerek divatja pedig inkább marketingfogás, mint valós piaci állapot.