(Tamás Ervin/facebook) Nézem ezt az egyre inkább az erőfitogtatásra szakosodott és homlokáról gyakran izzadtságcseppeket törölgető embert, aki a színházi fáraó szerepében lépésről lépésre távolodik attól a művésztől, akit évekig mindenki elismert. Vidnyánszky Attila a határon túli világ éles és éber reflexeivel érkezett, majd idehaza is elérkezett egy olyan kor, amikor ezekre múlhatatlan igény mutatkozott. Elzálogosíthatta komplexusait, rátenyerelhetett majd mindenre, amiről úgy vélte, zavarja, sérti, kizárja. (A nyitó képhez: éppen 60 évvel ezelőtt bontották le a pesti Blaha Lujza téri Nemzeti Színházat…)
Nem leszámolásként élte meg a térfoglalást, hanem vélt üldözöttsége lezárásának, igaza trónra ültetésének. Aligha fogadja el, hogy művésztársai mindenre máshogy emlékeznek, a felemelkedés svungja különben is ártani szokott a memóriának. Súlyos egyénisége a mindenütt jelenlét exhibicionizmusával párosult, s tisztában volt azzal, hogy ez passzol politikai mentora habitusával és szándékaival, valamint néhány pályatárs ambícióival.
Van ilyen.
Rapid kinevezések, mohó annektálások, korlátlan anyagi források, harcias nyilatkozatok pillérein vonult a győzelem felé, s ez belülről talán emészthette valamelyest, ezért dúcolta alá magabiztosságát némi önkénnyel, művészi helyett hadvezéri allűrökkel. Sem a sikereket, sem a kudarcokat nem érdemes számba venni, mint ahogy az is inkább a kritikusok feladata, hogy csúcsra, vagy peremvidékre jutott a méregdrágán fenntartott Nemzeti Színház.
Én inkább azt az embert látom magam előtt, akit minden autokrata szívesen használ, s aki kevés igazi barátra, inkább feltétlen, avagy pusztán privát érdekeikre összpontosító tisztelőkre tart igényt. Kontrollja fogy, a látvány fontossága már nem csupán színpadi rendezéseit, de vezetői munkásságát is meghatározza – a formalitás, a külsőségek, az erőltetett szimbólumok hajszolása lassacskán föléli a tartalmat.
Azonnal csalódik abban, aki ellenszegül. Holott nem talentumát vonja valaki kétségbe, hanem módszereit, az önreflexió hiányát, a kultúra grandiózus templomaként elkótyavetyélt milliárdokat, a kivattázott nézőteret, ugyanakkor a segédletével kizsigerelt, éhkoppon tartott iskolateremtő műhelyek tengődését, megszűnését.
A tragikus színházi balesetről is több forgatókönyv kering, de annyi köztudott, hogy azonnal lebontották az inkriminált helyszínt, nem értesítették idejében a hatóságot és a hatósági vizsgálat gyanúsan hosszú ideje tart. Ezért a két szerencsétlenül járt színész kárpótlása húzódik, a színpadias miniszteri kórháztátogatás óta nem sok történt érdekükben. A főnök lemondása nem nélkülözte a manírt, ahogyan a gesztus környezetétől megtámogatott visszavonása sem.
Van ilyen.
A két sérültről tudjuk, hogy távozni fognak a társulattól. Udvaros Dorottya pályafutása is kacifántosan fejeződik be ott, ahol 22 évet eltöltött és majd’ minden művészeti díjat besöpört, ráadásul tavaly „a nemzet színészének” választották. Csakhogy hibázott. A Nemzeti Színházat érintő, valamint néhány közéleti kérdésben többször is megszólalt. Visszafogott eleganciával, de úgy tűnik föl, mégis óvatlanul. Részt vett az SZFE-tüntetéseken, a Nemzetiben történt baleset után pedig helyeselte Vidnyánszky Attila lemondását, és sürgette, hogy keressék tovább az ügy felelőseit, mert „nem lehet mismásolni”.
Elmondása szerint az igazgató azért bocsátotta el, mert rossz anyagi helyzetben van az intézmény, 380 milliót elvont tőlük a kormány, Udvaros pedig állítólag „nem teljesítette a kötelező előadásszámát”. Erről a színésznő a Magyar Hangnak úgy fogalmazott, hogy a Nemzeti „sajátos műsorpolitikája miatt” nehéz is lenne megfelelő számú előadást játszani, mert előfordul, hogy két előadás között négy hónap is eltelik. „Nem a nyári szünet miatt, hanem mert a színházban folyamatosan mennek a különféle fesztiválok, vendégjátékok, koncertek és minden egyéb, ami miatt a Nemzeti saját előadásainak nincs hely. Többször jeleztük, hogy ez nagyon rossz a színészeknek, de a panaszaink sosem hallgattattak meg”.
Udvaroson kívül sokan távoznak a színháztól, ám ahogy a korábbi szennyesek kiteregetése sem hozott változást, úgy ez a kívülről nehezen bemérhető vihar sem fog. Ahogy a trón, úgy a benne ülő is nélkülözhetetlen.
Van ilyen. Mint ahogy mismásolás is.