„Amióta a nők emancipálódtak, a férfiak elgyávultak.” A német Kessler-ikrek egyike, Ellen Kessler bonmot-jai közül való az idézet. Tizenhat évesen kezdték hosszú pályájukat a Kessler nővérek (Kessler Zwillinge): showtáncosként 1952-ben debütáltak a düsseldorfi Palladium revüszínházban. Megjárták a nyugat-európai és az amerikai tévéstúdiókat, szerződtetésükért versenyeztek az ügynökök és ügynökségek.
Népszerűségüknek még Németország keleti felének tévéje sem tudott ellenállni. Hatalmas kedvelői táborra tettek szert a vasfüggönyön innen is: Dunántúl nyugati felének tévénézői – az Osztrák Televízió, az ORF jóvoltából – rendszeresen élvezhették a Kessler-lányok parádés-látványos revüműsorait is.
Alice és Ellen Kessler 1936. augusztus 20-án született a szászországi Nerchauban. A lányok a német showbizniszben Kessler-ikrek néven váltak ismertté, énekesként, táncosként, színésznőként és előadó-művészként léptek fel. Hosszú ideig a világ legszebb női között tartották számon őket.
Az egypetéjű ikrek szülei, a gépészmérnök Paul Kaessler és felesége, Elsa – mindketten zenei beállítottságúak – bátorították a lányokat, hatévesen már klasszikus balettórákra járatták őket. 1947-ben a lipcsei opera gyermekbalettje vette fel a nővéreket, 1950-ben pedig sikeres felvételi vizsgát tettek az ottani opera tánciskolájába. Még idejében, 1952-ben látogatói vízummal távoztak az NDK-ból Nyugat-Németországba, ahol apjuk már Düsseldorfban élt. Tizenkilenc évesek voltak, amikor az ottani Palladium revüszínházban a párizsi Lido igazgatója, Pierre Louis Guerin meglátta őket, és nyomban szerződtette is az ikreket a párizsi Champs-Élysées-n működő világhírű varieté-színházába. Jóformán napok alatt ünnepelt sztárokká váltak a nővérek, akik 1960-ban Olaszországba szerződtek. Ők voltak az elsők, akik „megmutatták a lábukat” a televízióban (még ha akkoriban vastag, átlátszatlan harisnyát viseltek is).
Az időközben Kaesslerről Kesslerre változott nevű nővérek filmes karrierje már 1955-ben elkezdődött, és folytatódott játékfilmek egész sorában. A tévé már az 1960-as években fölfedezte őket otthon és külföldön egyaránt. Máig emlékezetes sikerük volt az 1963-i The Perry Como Show…
Ahogy szálltak az évek, tevékenységüket egyre nagyobb kihívást jelentő fellépések felé terelték: 1976-ban a müncheni Gärtnerplatztheaterben Bertolt Brecht és Kurt Weill A kispolgár hét halálos bűne című balettjében „I. Anna” és „II. Anna” szerepében léptek fel. Ez tette lehetővé, hogy megvalósuljon a régóta tervezett rendezői elképzelés, ami szerint az ikrek egy osztott személyiségű lányt ábrázolnak.
A lemezipar az 1950-es évek végén fedezte föl az ikreket
A Heute abend woll’n wir tanzen gehen dalukkal
újabb nemzetközi sikert arattak.
A Da-da-um-pa című daluk olasz változata a RAI Studio Uno című tévésorozatának főcímdallama lett:
A Playboy Kessler-száma pillanatok alatt elfogyott. Olaszországban, ahol 1962–86 között éltek, Alice és Ellen Kessler sokáig televíziós ikonoknak számítottak. A Kessler-ikrekre az USA-ban is nagy volt a kereslet. Számos híres hollywoodi személyiség szívesen mutatkozott a „német lányokkal”, köztük Frank Sinatra, Burt Lancaster és Elvis Presley. 2009-ben a Kessler-ikrek Bill Ramsey-vel, Max Gregerrel és Hugo Strasserrel léptek fel, akik az SWR Big Banddel együtt a „Swing Legends”-et alkották.

Az ikrek 1986 óta a Münchenhez tartozó Grünwald-Geiselgasteig hírességek lakta városrészben élnek. A művészek megkapták a Montreux-i Arany Rózsát és a Szövetségi Érdemkeresztet; a német-olasz megértésért tett szolgálataikért a Premio Capo Circe díjat. Szülővárosuk, Nerchau a 70. születésnapjukra díszpolgárságot adományozott nekik.