Az alábbi sorokat, írásokat Tatár Imre, a 102. (!) esztendejében járó újságíró kollégám, sok tekintetben atyai jó barátom, tanítóm, a magyar külpolitikai újságírás doyenje, az európai biztonság és együttműködés, valamint a német újraegyesülés folyamatának legkiválóbb krónikása bocsátotta az Infovilág rendelkezésére. Tatár Imre Aranytoll-életműdíjas újságíró írja:
Így tájékoztatunk mi: Pócsbajmag nemzetközi színvonalon
Éppen ötven esztendővel ezelőtt, 1967 májusában arról a protokollmániáról humorizáltam az újságíró-szövetség szakmai folyóiratában, a (néhány évvel ezelőtt anyagi okok miatt megszűnt) „Magyar Sajtó”-ban, ami meglehetősen elterjedt volt funkcionáriusi és állami hivatali körökben egyaránt. S egyben kéz a kézben járt a titkolózással.
Egy ízben, például, felháborodottan hívott fel bennünket valaki a szerkesztőségben, hogy neve kimaradt abból a protokollistából, amelyik egy külföldi delegáció fogadóit sorolta fel. Mondanom sem kell, hogy amikor a tárgyalások témáját, eredményeit kellett volna ismertetni, társaihoz hasonlóan, ő is „véletlenül” kimaradt a listáról…
A lapokban nyüzsögtek a nevek s funkciók, ám ritkák voltak a kulisszák mögötti tények. Pócsbajmag tehát korabeli országunk, mi több a szocialista tábor.
Pócsbajmag község növénytermesztő szakemberei elhatározták, hogy nemzetközi színvonalra emelik tanácskozásaikat. A döntést fölvető első összejövetelt már szigorúan titokban tartották meg, s csak ezt a rövid, utólagos közleményt bocsátották a helybéli faliújság rendelkezésére.
„Az utóbbi napokban találkozóra jöttek össze Pócsbajmag növénytermesztő szakemberei, nevezetesen Czebulik Áron savanyító mester, Csorbula Dániel vezető raktárkezelő, Horpalek Boldizsár raktáros, Klavács Szilveszter gépmester, Morgós Elek vezető kukoricázó, Nocsakfalvi Alfonz agronómus, valamint helyetteseik és tanácsadóik. A megbeszélésen a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről volt szó.”
Futótűzként terjedt el a találkozó híre, hatalmas feltűnést keltett a faliújság olvasótáborában. Mi több, a világsajtó is felfigyelt a dologra, s világosan látva, hogy e zártkörű tanácskozás körül valami homály van, találgatni kezdte, valójában miről tárgyalhattak a pócsbajmagi konferencián, amelyen „a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről volt szó”. A szemfüles külföldi tudósítók valósággal elárasztották a falut. Hamarosan ki is fürkészték, hogy a nevezetes konferencia a szövetkezeti halászcsárda különszobájában zajlott le. A pénztáros kisasszony – kizárólag konvertibilis valutáért elfogyasztott nagyfröccsök leszámlázása után és magánalapon – úgy nyilatkozott, hogy legjobb tudomása szerint azon a nevezetes napon fontos kérdésekről volt szó. Nosza, a világsajtó tüstént elemezni kezdte a rövid, de sokat sejtető kifejezést: fontos kérdések. Vajon milyen kérdések? Csak nem a…?
Végül egyenesen és merészen feltették a kérdést Pócsbajmag fő-növénytermesztőjének, milyen titkos dologról volt a tanácskozáson szó? Csak nem a….. ?
A kérdezett könnyedén és kissé sajnálkozva elmosolyodott, látszott az arcán, nem érti, miért izgulnak ezek az újságírók. De aztán – telve jóindulattal és közlési készséggel – így válaszolt: „Semmiféle titokról nincs szó, minden találgatás csak a nemzetközi sajtó beteges fantáziájának szüleménye. Hiszen teljesen köztudomású, hogy a pócsbajmagi tanácskozáson részt vettek: Czebulik Áron savanyító mester, Csorbula Dániel vezető raktárkezelő, Horpalek Boldizsár raktáros, Klavács Szilveszter gépmester, Morgás Elek vezető kukoricázó, Nocsakfalvi Alfonz agronómus, valamint helyetteseik és tanácsadóik, s a megbeszéléseken „a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről volt szó”.
Telt az idő, s eljött egy vidám vasárnapi búcsú. Az utcán fel s alá sétálók egyszer csak meglátták Csorbula Dánielt, a híres találkozó résztvevőjét. „Csorbula elvtárs – kiáltottak oda neki a kapatosságtól némi bátorságot nyert atyafiak –, mondja már meg, miféle titkokról tanácskoztak ott? Csak nem a …?”
Csorbula Dániel könnyedén és kissé sajnálkozva elmosolyodott, de – jóindulattal és közlési készséggel – mégis csak válaszolt: „Kedves atyámfiai, miért dőltök be felelőtlen pletykáknak? Holmi álhíreknek? A pócsbajmagi találkozón valójában az történt, hogy megjelentünk mi, a megjelent felek, és kölcsönösen érdeklő kérdésekről volt szó.” A pócsbajmagi járókelők lelkes tapsban törtek ki. No, látod – mondta egyikük a másikuknak –, nem érdemes a faliújságot olvasni, nem ír az meg semmit. Egyenesen Csorbula elvtárshoz kell fordulni, ő mindjárt világosságot önt a pohárba!
Az esemény „Pócsbajmagi csúcstalálkozó” néven belekerült a mezőgazdaság átalakításának a történetébe, azzal a kommentárral, hogy a pócsbajmagiak a legmagasabb nemzetközi színvonalra tornázták fel magukat, lám a feleket kölcsönösen nem érdeklő kérdésekről nem tárgyalnak…
S néhány évtized múlva, amikor az esemény bekerül az iskolai tananyagba, a tanár felszólít majd egy diákot: „No, fiam, mit nevezünk pócsbajmagi csúcstalálkozónak?” A diák – jeléül annak, hogy az új generációk egyre nagyobb tárgyi tudással, kombináló képességgel rendelkeznek, s mily pompásan felismerik a belső összefüggéseket – így válaszol majd:
Pócsbajmagi csúcstalálkozónak nevezzük azt a híres tanácskozást, amelyen részt vett Czebulik Áron savanyító mester, Csorbula Dániel vezető raktárkezelő, Horpalek Boldizsár raktáros, Klavács Szilveszter gépmester, Morgás Elek vezető kukoricázó, Nocsakfalvi Alfonz agronómus, valamint helyetteseik és tanácsadóik, s amelyen a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről volt szó…