Bár sorra hangzottak el a magyarázatok, hogy nincs itt, kérem semmi látnivaló, haladjunk tovább – ebből a Magyar Televízióban közzétett izzadós interjúból is megérthette a nagyközönség, hogy vége az előző vircsaftnak. Már nem tehetnek velünk, amit akarnak.
1990. január 7-én egy akkoriban egészen különleges interjút láthattak a tévénézők. Rangos Katalin riporter a nagyhatalmú belügyminisztert, Horváth Istvánt próbálta arról kérdezni, hogy lemond-e, miután kiderült, hogy bár az új alkotmány szerint ez alkotmányellenes, a titkosszolgálatok mégiscsak megfigyelik az ellenzéki pártokat, szervezeteket.
A magyar televíziózás történetében először kérdeztek ilyesmit politikustól. Horváthot, aki a pártközpontban – melyikben? abban – elhagyta a tisztségéhez szükséges stressztűrő képessége, egy pillanat alatt elöntötte a verejték. Rangos megsajnálta, elküldte törölközni a belügy nagyhatalmú urát és újrakezdték a felvételt. Ám Horváth belügyminiszterről újra dőlni kezdett az izzadság – ki tudja, mi járt a fejében?
És bár sorra hangzottak el a magyarázatok, hogy nincs itt kérem semmi látnivaló, haladjunk tovább – ebből a Magyar Televízióban közzétett izzadós interjúból is megérthette a nagyközönség, hogy vége az előző vircsaftnak. Már nem tehetnek velünk, amit akarnak. A reformer számba menő Pozsgay Imre állítólag még a kormányülésen megvádolta ugyan a Dunagate-ügyet kirobbantó SZDSZ-t és Fideszt, hogy ellenség.
„Ez az akció sem más, mint egy lényegre törő bolsevik taktika megvalósítása. E pártok egyelőre magukat nevezték ki a nép képviselőinek, politikai megrendeléseiket − például Horváth István lemondatását − nem szabad teljesíteni”– mondta állítólag az akkor már az MDF felé kacsingató államminiszter.
De a lavinát már nem lehetett megállítani. Mint az közismert, Lovas Zoltán kollégánk Végvári József titkosszolgálati őrnagy segítségével bebizonyította, hogy a titkosszolgálatok törvénytelenül továbbra is rádolgoznak az ellenzékre.
A botrány néhány napon belül elsodorta Horváth belügyminisztert. S ha ma is sok még a homályos pont a történetben, annyi biztos, lett politikai felelőse az ellenzék megfigyelésének és lehallgatásának. Így lett vége a pártállamnak.
A Duna-gate ügy feltárásában a Fidesznek oroszlánrésze volt. Az anekdotikus történet szerint Végvári őrnagyot Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége segítségével rejtegették. És Lévai volt az, aki felhívta Végvári feleségét és megvigasztalta: férje túl fogja élni ezt a kalandot.
Mindez nyilván arról jutott eszembe, hogy a Fidesz rossz szelleme, az új pártállam egyik élharcosa, Kövér László titkosszolgálati vezetőknek arról beszélt, hogy az ellenzék az új ellenség. Azóta tudjuk, például, hogy a Pegasus nevű kémszoftverrel megcéloztak olyanokat, akiket politikai ellenfélnek tartanak. Arra is emlékezhetünk, hogy néhány éve menekülteket segítő szervezeteket egy magán-titkosszolgálat felbérelésével próbáltak provokáltatni és lejáratni. Más kérdés, hogy a bumeráng akkor is őket csapta fejbe. De újra és újra eldobják, kemény a fejük.
1990-ben annyi történt, hogy a politikusok elfelejtettek szólni, abba lehet hagyni a megfigyelést. Most annyi történt, hogy szóltak, lehet folytatni. A politikai ellenfél az ellenség – gyilkosok, nemzetvesztők utóda –, bármit szabad velük megtenni.
Van más különbség is. Akkor volt titkosszolga, akiben megmozdult a becsület. Volt bátor újságíró, Lovas Zoltán, aki utánament a történetnek. És az akkor még létező Magyar Televízióban elkészülhetett és adásba kerülhetett Rangos Kati izzadós interjúja a politikailag felelős miniszterrel – akinek aztán le is kellett mondania.
A kérdés költői: Na, és ma, hol van Végvári, vagy a Magyar Televízió?
Azt persze nem tudjuk, a titkosszolgálatok mit tettek, tesznek. Küzdenek-e a kijelölt ellenséggel? Meghekkelik-e a választást? Az mindenesetre érdekes, hogy ilyesmi kiszivárog. Nyilván, azért itt is vannak már, akik megkezdték politikai átállásukat, s tudják, ilyenkor a mentőcsónakok hamar megtelnek, igyekezni kell.
Addig is, további kellemes hallgatózást kívánunk.