Végtelen történetté kezd szélesedni az a témakör, amelyet fél évszázaddal ezelőtt megpróbáltam összefogni. Minél inkább beleástam magamat, annál világosabbá vált: ezeregy vetülete, oka lehet/van az ember alkoholistává válásnak. Ez derül ki abból az írásból is, amelyik 1971. július 17-én, szombaton jelent meg a Győr-Sopron megyei napilap utolsó oldalán. Íme:
Mitől válik az ember alkoholistává? – kérdezem dr. U. K. pszichiáternőt.
– Az ember könnyen formálható személyiség, intelligenciájától, igényeitől függ, mivé alakítja a környezete és saját maga önmagát. Az alkohol – és egyéb narkotikumok: cigaretta, kávé, kábítószerek – iránti szenvedélyét a személyiség defektusa, hajlama is előidézheti.
Adódhatnak konfliktushelyzetek, amikor a gyenge akaratú ember az italban, a kábítószerekben látja a kiutat. Freud például a női alkoholizmust éppen a konfliktushelyzetekből az italba való menekvéssel magyarázza. Köztudott: a nő nagyon érzékeny, mély lelkivilágot élő személyiség. A nőt a rossz szó, a pillanatnyi meg nem értés is súlyos válságokba sodorhatja, lelkében, testében megrázhatja. – És a fiatalkorúaknál?
– Leggyakrabban a fenegyerek póz az alkoholistává válás fő mozgatórugója: „Én jól bírom a piát! Nézzétek csak!” – és ha belekékül is, lehajtja a pohár pálinkát. Falun és városon egyaránt oka lehet az ifjúság túlzott alkoholfogyasztásának, hogy fiataljaink egy része nem tud mit kezdeni a szabad idejével. Nincs, ami kitöltse életét a munka után, elsivárul, érzelem nélkülivé válik, igénytelenné lesz, nem vágyik sikerélményre. Gyakran a rosszul értelmezett szülői szeretet hajszolja italba a gyereket: ez a kis pohár bor igazán nem árthat meg a fiúnak…
– És nem számol azzal, hogy a zsenge szervezetnek egy csepp alkohol is méreg! – Igen, és így lehet alkoholista abból, aki már elbírja a poharat egészen addig, amíg elbírja …
– Régi álmom, hivatásom beteljesülését kívánom megvalósítani azzal – folytatja dr. U. K. –, hogy behatóan tanulmányozom a fiatalkorúak életvitelét, életszemléletét, alkoholistává válásuk folyamatát, hogy segítsek a megelőzésben. Szerintem a társadalom, elsősorban aszülők kötelessége a példamutatás, a jó példák mutatása a gyermeknek, és az, hogy a gyereket mindenkor a saját értelmi szintjén partnernek, egyenrangú társnak tekintse a felnőtt. Tisztelje a gyermek személyiségét, tisztaságát, őszinteségét, a benne megfogalmazódó, kivirágzó nemes, új célokat, okosan nyesegesse a vadhajtásokat…
– Ha módjában állana, mit tenne az alkoholizmus csökkentéséért?
– Mindenekelőtt a megelőzést szorgalmazom. A teljes absztinencia nem lehet cél, oktalanság lenne a teljes és általános szesztilalom, példák tucatja bizonyítja, hogy általa nem csökkent az ivók tábora. Síkraszállok a kis alkoholtartalmú italok forgalomba hozataláért, választékuk bővítéséért. A jelenleginél több üdítőital gyártására van szükség, és mindezeknek nagyobb propagandájára. Szerintem például a kólák jól betöltik az alkohol helyét…
– Még egyetemista koromban örömmel tapasztaltuk társaimmal együtt, hogy Pesten tucatjával fölszámolják a talponállókat. Szívesen betértünk az ilyen bisztrókba, hogy elfogyasszuk zsemlyénket és a tíz deka franciasalátánkat. Aztán nem sok idő múltán kikoptunk onnan: réveteg tekintetű, féldeciző férfiak és nők jelentek meg az eredetileg alkoholmentes falatozó pultjainál. Úgy látszik, nem volt kifizetődő a vendéglátó-iparnak a jó pénzt hozó italok kivonása. Mert ami igaz, az igaz: az alkohol mindig a legjobb üzlet volt.
– Ceterum censeo – mondaná Cato – Carthaginem esse delendam, a mi körülményeinkre vonatkoztatva: egyébként azt tanácsolom, hogy a bodegákat, talponállókat következetesen fel kell számolni, és nem szabad engedni, hogy rövid idő múltán ismét az alkoholizmus fészkévé váljanak!
Ki kell mondanom, különben megfojt a vélemény: társadalmi méretekben szükség lenne erkölcsi normarendezésre, őszinte önkritikára. Mert: igaz, hogy az egyik oldalon következetes harcot hirdetünk és folytatunk az alkoholizmus ellen, sok jogszabály, rendelet intézkedik arról, hogy fiatalkorút nem szabad a vendéglátó-iparban alkoholtartalmú itallal kiszolgálni, de: az élelmiszerboltokban, ABC-áruházakban, sőt: tejboltokban ki kérdezi meg öcsitől, hogy hány éves vagy, kinek viszed az üveg pálinkát, vodkát, bort?
Igaz, hogy a Vöröskereszt, az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság számtalan sejtje szerény eszközeivel küzd (gyakran, legtöbbször szélmalomharcot vív) a szesszel és szesztestvérekkel, hogy az állam milliókat, százmilliókat áldoz az alkoholisták jó útra térítéséért, igaz, hogy a Büntetőtörvénykönyv 22. paragrafusa szerint felelősségre vonható az egyén az ittas vagy bódult (kábítószeres) állapotban elkövetett cselekményekért, és a 62. paragrafus (1) bekezdése szerint a hatóság, bírói végzés alapján kényszerelvonó-kezelésre utasíthatja az alkoholistát…
De hol az eredmény?
Eredmény-e az, hogy hazánkban és szerte a világon rohamosan növekszik az alkoholisták száma (talán gyorsabb ütemben, mint ahogy az életszínvonal emelkedik), egyre népesebbek az elvonórendelések, egyre több családi életet rombol szét az alkohol az apa vagy az anya ittas életmódja miatt? – eredmény-e az, hogy 1969-ben az emberölést elkövetők 31 százaléka állt alkoholos befolyásoltság alatt, hogy a rablás és a markecolás sértettjeinek 60–80 százaléka volt ittas, olykor eszméletlenségig részeg (és emiatt hetekig nélkülözött a család)? – eredmény-e az, hogy a közlekedés: balesetek előidézői és áldozatai immár 40 százalékban alkoholmámorosan követték el cselekményüket?
Közhely, de igazság: az alkoholizmus a bűnözés melegágya, mert az alkoholista az italért mindenre képes (rablás, gyilkolás, prostitúció) és a bűnöző tehetetlen áldozata az ittas, részeg ember. (Folyt. köv.)
A cikksorozat előző, 5. része itt olvasható, tessék kattintani!
