Amilyen megosztott ma a politika szerte a világban, olyan megoszottság jellemzi Angela Merkel megítélését is 16 évi kancellárság után. Három német szakértőt kérdeztünk meg: miként értékeli Angela Merkelnek az uniós és otthoni szerepét? Milyen felelősség terheli őt az Orbán-féle illiberális demokrácia megtűrésében? Megszólal a bécsi CEU, a German Marshall Fund és a Berlini Társadalomtudományok Központjának szakértője, a Humboldt Egyetem professzora. (A nyitó kép forrása: www.bbc.com.)
– Európa egyik leghosszabb ideje hatalmon lévő vezetője Angela Merkel és mégsem vált belőle autoriter populista, mint sok másból a környezetében. Mivel magyarázza ezt? – kérdem a német Carsten Q. Schneidert, a politikai tudományok professzorát, aki CEU bécsi egyetemén kutat és oktat, s aki úgy nyerte el az Amerikai Politikatudományi Társaságának elismerését, hogy nem tanult az Egyesült Államokban.
– Nos, ez csak azt mutatja, hogy alacsonyra tették a lécet. Mert Németországban meg sem fordulna senkinek a fejében, hogy egy kancellár autoriter legyen, és azért sem kap dicséretet, ha nem válik autoriter populistává. Egyébként Konrad Adenauer és Helmut Kohl is nagyon hosszú ideig volt hatalmon, mégsem változtatta meg egyikőjüket a tisztség. Az is elvárás egy kancellárral szemben, hogy ne legyen kleptomán és korrupt sem. Hogy ez nem következett be, Merkel karakterének épp úgy köszönhető, mint a német politikai kultúrának.
– Ahogy az egész világ roppant megosztottá vált, úgy Merkel megítélésében is erősen megoszlanak a vélemények.
– Valóban hibáztathatjuk Merkelt, nem azért, amit tett Európában, hanem amit nem tett meg Európáért. És őt ez különösebben sosem zavarta. Amikor az ő liberális demokráciáját tesszük mérlegre, akkor azt látjuk, őt a gazdasági érdekek hajtották. A görög pénzügyi válságon kívül Magyarországot is említhetem: amikor látta, hogy 2010-től romlik a demokrácia helyzete Orbán alatt, akkor csak az lebegett Merkel szeme előtt, hogy ne romoljanak az üzleti kapcsolatok, egyik fél se szenvedjen csorbát. Ami persze az európai gazdaság érdeke is volt. Örökségén nagy foltot ejtett, hogy nem törődött a magyar demokrácia ügyével.
– Kimondhatjuk, hogy Merkelnek is felelőssége van abban, ahová a magyar demokrácia fajult?
– Sokat vitáztam erről olyan kollégákkal, akik nem állnak közel a jelenlegi rendszerhez. Elsősorban a magyar választókat terheli ezért felelősség. De miután a német a legnagyobb gazdaság Európában, s Magyarország tőle függ a legjobban, ebből a szempontból tehát igen. Ezen túlmenően az, hogy a Fidesz és a CSU egy pártcsaládhoz tartoztak, megjegyzem, ebbe Merkelnek nem volt beleszólása, de egy évtizeden át pártját fogta. Mára ez a helyzet alaposan megváltozott.
– Merkel a kompromisszumok embere, s ezért nem tudott nagyot előre lépni.
– Így korrekt, és nem lehet lebecsülni, hogy a legválságosabb helyzetekben nemcsak Németországot és Európát, de bizonyos mértékben a világot is megóvta a még súlyosabb válságtól. Hálát adhatunk annak, hogy éppen ő volt a kancellár. Ugyanakkor valóban sok mindenbe bátran belevágott, de nem haladt előre – a nukleáris energia felhasználása, a közintézmények digitalizálása, a menekültek integrálása – mind félbemaradt ügyek. Mint a sürgősségi osztályon, mindent igyekezett gyorsan megoldani, de nem volt jövővíziója. Viszont a német gazdaság a II. világháború után az ő idején lőtt ki, mint a rakéta, persze a szomszéd országok kárára.
– Vitatott az Északi Áramlat orosz gázszerződés is, bár Biden végül legyintett rá. Mit gyanít?
– Erre a legnehezebb jó választ adni, mert annyi más lehetőség van az energiabeszerzésre, és közben konfliktusba került a szövetségesekkel, ráadásul a német pártok is ellenezték a tervet. Biden nyilván alkut kötött ebben.
– Milyen alkut?
– Az orosz és kínai politikai viszonylatban. Németország a világ egyik legnagyobb exportőre, miközben a fogyasztása nincs arányban ezzel. De ez más kérdés, a német gazdaság sikerének a titka. Biden nyilván cserében sokkal kritikusabb hozzáállást vár el Németországtól Oroszország- és Kína-politikájának a tekintetében.
Rachel Tausendfreundot, a German Marshall Fund szakértőjét kérdezvén először az érdekelt, mit tart Merkel legnagyobb sikerének, eredményének?
– Az uniós államokat egy platformra terelte a Krím és Kelet-Ukrajna invázióját követően, ezt tartom külpolitikájában a legnagyobb sikernek, mert Németország ilyen kérdésekben általában megfigyelő álláspontra helyezkedik. Belpolitikájának sarokköve pedig az volt, hogy egy olyan időszakban, amikor Európában – és a lásd az Egyesült Államokat is – a konzervatívok radikalizálódnak, képtelenek a liberálisokkal párbeszédet kialakítani, Merkel viszont mederben tudta tartani konzervatívokat.
– És közben jócskán megváltozott a német és a magyar konzervatívok kapcsolata is, hisz’ már elpártoltak Orbán mellől. Hogyan fog alakulni a két konzervatív párt viszonya Merkel után?
– Meglehetősen drámai átalakulásra számítok, mert a zöldek egészen biztos benne lesznek a koalícióban. S ha a szociáldemokraták nyerik a választást, akkor annak súlyos következményei lesznek az Orbán-kormányra nézve, mert már most látjuk, ők harcolnak leghevesebben az Orbán-féle antidemokratikus rendszer ellen az Európai Unióban. Alaposan meg fog változni a magyar kormány elleni szankciók folyamata is.
– Mit rontott el? Mit kezelt a legrosszabbul a helyzethez képest Angela Merkel az elmúlt 16 évben?
– Szerintem a 2008-i gazdasági világválság kezdeti lépései nagyon rosszak voltak. Mert azt üzente, hogy az elkényelmesedett és eladósodott amerikaiak helyett nem fognak a németek áldozatot hozni és fizetni az adósságukat. Rosszul mérte fel a helyzetet, mert az ingatanhitelezési válságban a német bankoknak is ugyanúgy megvolt a maguk felelőssége. Akkor veszélyben forgott az euró…
– Végül mégis csak dicsérik, mert jól kezelte ezt a válságot is.
– Nem kérdéses, de ne feledjük, a radikális jobboldali párt megerősödéséhez ő nagyban hozzájárult. Az AfD, az Alternatíva Németországnak bátorítást kapott a mérsékelt konzervatívoktól. Merkel másik rossz lépése a menekültválság kezelése volt. Azzal teljesen egyetértek, hogy 2015-ben, a menekültek robbanásszerű betoppanásakor nagyvonalú, emberi volt. Ezt ma senki sem vitatja Németországban. Ám abban hibázott, hogy nem egyeztetett erről az uniós partnerekkel. Valószínűleg azért sem, mert még ő sem tudta pontosan, mit akar tenni. Végül a német álláspontot akarta ráerőltetni mindenkire.
– Sikerül-e a menekültek beilleszkedése? Mennyire válságos most a menekültkérdés?
– Sok dolgunk van még e területen itthon. Meg kellene újítani az iskolarendszert, bár ez nem újkeletű teendő: a gyerekek iskolai egyenjogúsága változatlanul hosszú ideje probléma. Márpedig a probléma gyökerét az oktatásban kell megragadni, hogy elkerülhetőek legyenek az ennek hiányából fakadó következmények.
– Milyen szerepe lehet Merkelnek az uniós porondon?
– Ő maga is azt mondta, hogy nem akar semmilyen politikai munkát vállalni. Szerintem is ráfér egy jó hosszú pihenés, menjen kertészkedni, hegyet mászni, ami a hobbija. De azt is el tudom képzelni, hogy ebbe hamar bele fog unni, és esetleg tudományos intézetben kutatóként dolgoznék eredeti szakmájának megfelelően, elvégre eredetileg kvantumkémiával foglalkozott, ebből szerzett doktorátust 1989-ben.
– Milyen politikai változásra számít Merkel után?
– Valószínűleg három párt fog koalíciót alkotni, s ha a konzervatívok ellenzékbe szorulnak, kavarni fogják a kártyákat a háttérben. Zűrzavaros lesz a következő négy év. Ugyanakkor a politika irányvonala nem fog radikálisan megváltozni, talán alacsonyabbak lesznek az adók, jobban odafigyelnek a klímaválságra a liberálisok. Az emberek élete nem vesz radikális fordulatot, mint máshol – nyilatkozta Rachel Tausendfreund a German Marshall Fund szakértője.
A berlini Politikatudományok Központja, a Humboldt Egyetem professzora, Wolfgang Merkel kérdésemre az elején tisztázza, hogy semmi köze a Merkel famíliához, elárulja, politikailag is elég messze van tőle. Noha, tegyük hozzá, a német politikai kultúrának köszönhetően a beszélgetés közben a hangvételén ebből semmi sem érződik.
– Hogyan írná le nekünk Orbán és Merkel kapcsolatát?
– Angela Merkel kancellárságának és nemzetközi politikájának is – tekintve, hogy az Európai Unió legerősebb államát vezette – a legsötétebb fejezetéhez tartozik kapcsolata Orbánnal. Túl türelmes volt vele, aminek hatására egyre jobban megerősödhetett az Orbán-féle autokrácia. Stratégiai hibát követett el, amikor az elején nem mondta ki, hol húzódik az a vörös vonal, amit nem lehet átlépni az Európai Néppártban. Szorgalmaznia kellett volna hamarabb azokat a szankciókat, amelyeket most nagy késéssel mégiscsak elfogadtak a magyar és a lengyel kormány ellen.
– Merkel után tehát az Európai Unió nagy változások elé néz. Orbán arra kényszerül, hogy feladja a harcot?
– Azért várjuk ki a választások kimenetelét! Lehet, hogy a progresszív erők győznek, amit mi egyébként közlekedésilámpa-koalíciónak nevezünk, mert benne lehetnek a piros szocdemek, a liberálisok, mint sárgák és a zöldek is. Utóbbiak sokkal könyörtelenebbek lesznek, és erősödhet az oroszellenes hangulat is. Ha a kereszténydemokraták győznének, mondjuk a liberálisok és a zöldek, akkor is benne lesznek minden bizonnyal a koalícióban. De abban az esetben mégis csak a merkeli politika folytatódnék, ami Európára nézve nem lenne jó, mert Merkelnek nem volt víziója az EU jövőjéről. Akkor csak folytatódik a sürgősségi válságmenedzselés adott esetben.
– Közhelynek tetsző a kérdés: mi Merkel történelmi öröksége, de talán nem lesz válasza általánosság?
– Nem olyan egyértelmű az ő öröksége, mint mondjuk Helmut Kohlé volt. Kohl nagyban hozzájárult Európa egységessé válásához. Túl hosszú időt töltött a hatalomban Merkel, s ehhez képest mégsem tudok egy nagy pozitívumot kiemelni. Sőt, azt kell mondanom, hatalma túl is csordult azon, amit látunk Amerika, de még Dél-Amerika esetében is, amikor az elnököt a parlament és a független intézmények ellenőrzésük alatt tudják tartani. Mintha korlátlan lett volna a hatalma. De nem akarok túl negatív lenni. Mert például ahhoz képest, hogy konzervatív kancellárról beszélünk, modernizálta a társadalmi agendát, például megengedvén a homoszexuálisok házasságát. Gyakorlatilag a szocdemek politikai tradícióját is vitte tovább. A polarizált pártok mérséklése valóban nagy eredmény volt a részéről. A történelem – ez egészen biztos – a 2015-i menekültválság felől pozitívan fogja megítélni a vitathatatlanul emberséges politikáját. Csakhogy ez járult hozzá a szélsőjobb megerősödéséhez.
– Tart az AfD esetleges túl jó szereplésétől a mostani választásokon?
– Nem igazán, mert stabilizálódott a szavazóbázisa. Eddig 8%-on állt, maximum 10-12%-ot szerezhet. S amúgy is migrációellenes politikája hozta neki a szavazatokat, ami most nem volt központi témája a választási kampánynak. A covidot is próbálta meglovagolni, de paradox módon a demokratikus oldallal került egy platformra, tehát itt sem tudta bővíteni a szavazóbázisát – zárta véleményét Wolfgang Merkel, a berlini Politikatudományok Központja, a Humboldt Egyetem professzora.